Interjúsorozatunkban szombathelyi oktatókat mutatunk be, egyrészt a tudományos oldalukról, beleértve eddigi pályájukat, kutatásaikat, eredményeiket és céljaikat, másrészt kíváncsiak vagyunk arra is, milyenek a hétköznapokban, mivel töltik a szabadidejüket. Elsőként dr. Urbán Máté történészt, az ELTE BDPK Történelem Tanszékének adjunktusát kerestük fel.
– Történelem–régészet szakon végzett az ELTE-n. Melyik áll önhöz közelebb?
– Régészettel nem foglalkoztam mélyebben, inkább a történelmet preferálom. Először a történelmet vettem fel egyetemi szaknak, majd kellett mellé választanom még egyet, ami a régészet lett, azon belül is a középkori szakirány. Ma már több korszakot is választani kell, de amikor én voltam egyetemista, akkor elég volt egyet.
Annyira nem vonzott a régészettel járó terepmunka; persze jó időnként kint lenni a természet lágy ölén. De hosszú hónapokat ásatáson tölteni nem nekem való. Csak rám kell nézni, és látszik: nem vagyok egy terepi ember, és társaságkedvelő sem vagyok túlságosan. Jobban szeretek egyedül könyvtárakban szöszmötölni.
A régészet alapvetően humán szak, mégis vannak átfedések a természettudományokkal, és a reálos vonások miatt sem igazán kedveltem meg. Másrészt maga a régészeti anyag helyenként száraz tud lenni, például a különböző rétegek bemutatása, keresztmetszetek elemzése és még hasonlók. Számomra az írott források emberközelibbek, így szívesebben foglalkozom azokkal.
Mindezek ellenére a régészeten belül a középkori régészet kifejezetten érdekel, hiszen egyfajta átmenetet jelent a történelemtudomány, a régészet és a művészettörténet között. Elég sok még ma is álló emlékkel foglalkozunk, valamint mindenféle írott forrásokkal: oklevelekkel, térképekkel, táblaképekkel és metszetekkel is, tehát interdiszciplináris tudást igényel. Ezért is sokkal izgalmasabb az őskori régészetnél.
– Hogyan indult a tudományos pályája?
– Elég hamar eldőlt, hogy ezzel akarok foglalkozni. Másodéves hallgatóként kellett korszakot választanom régészeten; akkor elsőként még a rómaira gondoltam, de hamar megtetszett a középkor. Egyrészt a konzervatív gondolkodásmódomhoz illet egy olyan kor, amit erősen áthat a keresztény vallás és moralitás. Másrészt felettébb szórakoztatónak találom a középkori hétköznapokat: a sok botrányt, intrikát, hatalmaskodási ügyet, becsületsértést, határsértést, amiről bőven tájékoztatnak a források. Ezek a történelmi bulvár témakörébe is besorolhatók, de valós képet adnak a kor mentalitásáról. Ezeken kívül a középkori régészet kiválóan kiegészítette a másik szakomon tanultakat.
Tovább mélyítették érdeklődésemet az egyetemi oktatók előadásai is. Bár már nem adott elő történelem szakon akkor, de volt szerencsém a neves történész, Kubinyi András több órájára bejárnom, ami nagy élmény volt számomra. A másik hasonlóan híres oktató Gerics József volt, akinek szintén nagyon szerettem hallgatni az előadásait. Mondhatni, ők ma már legendásnak számítanak a szakmában. Sajnos mindketten elhunytak azóta, de szerintem az is nagy dolog, hogy én még tőlük tanulhattam.
– Milyen kutatásokat végzett eddig a szakterületén?
– Az egyetem alatt főleg a hétköznapok történéseivel és az úgynevezett mikrotörténelemmel foglalkoztam. Sz. Jónás Ilonának volt egy olyan szemináriuma, hogy A középkori kertek, ami nagyon tetszett, és meg is kérdeztem tőle, hogy van-e hasonló témája szakdolgozathoz. Ő említette nekem, hogy a ciszterci kerteket kevesen kutatták Magyarországon, és érdekes lenne a témával foglalkozni. Kevés szakirodalom található róla, hazánkban pedig főleg, hiszen maguk a ciszterci kolostorok is csak néhány helyen maradtak meg épségben. Alaprajzok, ásatások vannak, de a kertek hiányában elég nehéz kikövetkeztetni, rekonstruálni, milyenek is lehettek. Főleg Nyugat-Európában találhatók források a témával kapcsolatban, de ezek is inkább a szimbolikákkal foglalkoznak. Végül Kertkultúra és kertszimbolika címmel készítettem el a szakdolgozatomat, amiben sokat alapoztam a szentéletrajzokban található kertek leírására, valamint a misztikus irodalomban megjelenő kert- és virágszimbolikára. A régészeti szakdolgozatom is inkább átmeneti témájú volt, amiben a késő középkori Magyarország búcsújáró helyeivel foglalkoztam.
Érdekesség, hogy gondolkodtam azon is, hogy a történelmet és a gasztronómiát vegyítsem, de ezt hazánkban sajnos eléggé nehéz lenne, mivel nincs ennek kialakult kultúrája nálunk.
Visszatérve a ciszterciekre és a kertekre: a doktori disszertációm is hasonló témában készült, úgyszintén a Tanárnő mellett. Ez már egy átfogóbb képet adott a ciszterciek és a remete rendek természetszemléletéről, ugyanakkor nehézséget jelentett a téma megfoghatatlansága. Elsődlegesen 11-12. századi hagiográfiai anyagokat dolgoztam fel benne, tehát főleg legendákat, szentek életrajzát, krónikákat, amikben többek között a tájleírásokat és a kolostorok elhelyezkedését vizsgáltam meg. Ehhez magyar anyag nem nagyon volt, így főleg külföldi – angol, francia, olasz – szakirodalmat és latin nyelvű forrásokat használtam fel.
Egyébként nem csak ez volt az egyetlen alkalom, amikor a pályám során latinról fordítottam magyarra. Például 2015-ben, amikor a Közép-európai Egyetem Középkori Tanszékéről felkértek, hogy gyűjtsek anyagokat a 18. századi határjárásokról, akkor is volt közöttük jó pár latin nyelvű.
– A saját kutatási területén kívül milyen történelmi témák érdeklik még önt?
– Leginkább az egyháztörténet áll közel hozzám, azon belül is leginkább a szentkultusz, az eretnekség és a boszorkányperek. Érdekel még a hétköznapi élet és a táplálkozáskultúra is. A kora újkort is szeretem, hiszen ott már több a forrás. A művelődéstörténet is érdekel egészen a 20. század végéig. Izgalmas belegondolni, hogy vajon milyen lehetett élni egy adott korban, szívesen kipróbálnám. No persze nem a középkort, hanem inkább a 20. század elejét.
Ami pedig a tanítást illeti, leginkább az érett középkort mondanám kedvenc korszaknak. Idén nagy örömömre megkaptam feladatul az egyetemes érett és késő középkor tanítását.
– Mennyire érdeklődik a vasi megyeszékhely történelme iránt mint szombathelyi oktató?
– Jelenleg a vasvári káptalan végrendeleteit szándékozom feldolgozni a szombathelyi levéltári anyagok segítségével. Ez mindenképp kapcsolódik a városhoz, illetve a körülötte lévő településekhez. Ami Szombathelyt illeti, a legizgalmasabb korszak az ókori Savaria története, de az nem az én szakterületem. Őszintén bevallva sokat kell még pótolnom a város történelmét illetően, hiszen Budapestről származom, és csak 2016 óta vagyok az egyetem oktatója. A jövőben igyekszem ezeket az ismereteket bővíteni.
Például Szent Márton legendája az egész várost áthatja, de csak érintőlegesen foglalkoztam vele eddig. Régebben írtam egy recenziót Sághy Marianne Szent Márton katonája című művéről, amit a szerző a vasi megyeszékhelynek ajánlott. Az elmondható a szenttel kapcsolatban, hogy a nyugati egyházban kiemelkedő helyet foglal el. Ez annak is köszönhető, hogy egyszerre több eszményt is egyesített magában: katonaszent, aszkétaszent és püspökszent is egyszemélyben. Ez egy újfajta szenttípust jelentett, ami a nyugati kereszténység kora középkori időszakában nagyon meghatározó volt. Szombathelyi tiszteletét egyfajta kontinuitás is jellemzi, hiszen erős hagyományok kötik a városhoz, amiket ápolni kell.
– Mi, töri szakosok nagyon jól tudjuk, hogy fontos szerepet tölt be az ön életében a főzés. Tudna erről mesélni?
– A főzés számomra igen nagy szenvedély. Három évig dolgoztam is vendéglátásban, miután elvégeztem egy szakács tanfolyamot. Ez idő alatt sikerült sok mindent elsajátítanom. Szívesen dolgoznék még ma is egy kávézóban vagy egy menüztető étteremben, ahol nincs akkora hajtás. Régi vágyam egy saját kis angol teaház üzemeltetése francia főételekkel és angol süteményekkel. Ehhez természetesen rengeteg tőkére és szakértelemre lenne szükség.
Bár szoktam magyaros ételeket is főzni, de a francia konyha ízeit kedvelem leginkább. Fontos, hogy legyen benne sok zöldség, legyen jól megfűszerezve, de ne legyen túl zsíros és csípős, mindent csak mértékkel. Szoktam olasz, kínai és indiai ételeket is készíteni, de ahogy említettem: inkább a könnyed francia ételeket részesítem előnyben: a különböző ragukat sok zöldséggel, fehér és vörös borral. Fontos az is, hogy az ember igazodjon az idényhez, így nyáron előkerül a cukkini és a padlizsán is. Sütemények terén pedig az angol teasüteményeket, gyümölcskenyereket szeretem, annak ellenére, hogy az angol konyha nem épp a legnépszerűbb. A pandémia végével szívesen meglátogatnám a brit szigetvilágot, ahol az elmúlt években ment végbe egy gasztronómiai forradalom. Az sem mellékes persze, hogy ott az ember lépten-nyomon történelmi emlékekbe botlik.
Pólay Veronika (az ELTE BDPK Német Nyelv és Irodalom Tanszékének docense – a szerk.) ötletére indultunk a 2019-es SEK TEN-en egy oktatói csapattal, ahol vaddisznóból készítettünk pörköltet. Természetesen itt is kamatoztatni tudtam vendéglátói tapasztalataimat.
Úgy gondolom, van még hova fejlődnöm, főleg ami a cukrászatot illeti, hiszen a díszítés nem túl egyszerű művelet.
– Hogyan kell elképzelni önt a hétköznapokban? Mit csinál olyankor, amikor nem oktat?
– Amellett, hogy szeretek mindenfélét főzni, nagyon kedvelem a kertészkedést is. Már kiskoromban is foglalkoztam vele – lehet, hogy a nagymamám hatására. Egy időre aztán elmúlt, majd 16 évesen, amikor családi házba költöztünk, újra megjelent. Nemrég pedig elkezdtem biokertészettel foglalkozni, illetve magaságyásban zöldségeket termeszteni.
Szeretem az állatokat is. Jelenleg a szüleimnek van egy macskájuk, akivel szívesen foglalkozom. Gondolkodtam kutyatartáson is. Egyelőre csak a szomszédasszony kutyáját sétáltatom. Ez jó köztes megoldás, mert kevesebb a felelősség és nem túrja fel a kertet.
Aztán sokat olvasok, meg sorozatokat is szoktam nézni. Főleg történelmi témájúak ezek, de a kedvenceim a brit krimik, közülük is Agatha Christie, akinek a műveit már mind elolvastam, vagy megnéztem film, illetve sorozat formájában.
Még idesorolhatnám a Történelmi Tanszék Facebook-oldalát is, ahol jómagam is szoktam megosztani érdekes történeteket, anekdotákat. Úgy gondolom, a mai világban fontos, hogy a hallgatókat ezen a felületen is elérjük.
– Említette, hogy sokat szokott olvasni. Milyen könyveket vesz a kezébe, illetve miket tudna másoknak is ajánlani?
– Szoktam szépirodalmat is olvasni, azon belül nagyon szeretem az orosz irodalmat, például Dosztojevszkijt. A realisták nagy kedvenceim, közülük is Émile Zola. A hazai szerzők közül Kosztolányi Dezső és Németh László állnak közel hozzám, bár azt is el kell mondanom, hogy inkább prózát szeretek olvasni, mint verseket. Érdekesség, hogy Szombathelyen él egy ismerősöm, a 83 esztendős Bognár Stefánia, aki a szombathelyi campus Matematikai Tanszékének volt a vezetője korábban, és ő minden nap ír három-négy verset, amiket aztán megmutat nekem. Hozzá sok mindenben fordulhatok, mondhatni a pótnagymamám.
Az irodalom mindig is közel állt hozzám, sokáig gondolkodtam azon is, hogy történelem–magyar szakra menjek, de a nyelvtan annyira már nem vonzott.
Leginkább Bíró Szabolcs Anjouk-sorozatát tudnám ajánlani a történelem iránt érdeklődőknek, vagy Bán Mór Hunyadi-sorozatát. Ezek inkább fikciók, de a valós eseményeket is beleszövik a történetekbe. Magam is szívesen kipróbálnám, milyen lehet egy izgalmas középkori krimit megírni, de ez még a jövő kérdése. Külföldi szerzők közül Maurice Druon Az elátkozott királyok történelmi regénysorozatát ajánlanám, amit magam is nagyon szerettem olvasni. Bár nem az én korszakom, de Steven Saylor Roma Sub Rosa római korral foglalkozó sorozata is lebilincselő olvasmány.
Kiemelt kép: Kleinhappel Miklós/ELTE SEK
