A szívünk mélyén címmel új kötete jelent meg – Interjú Nagy Angyalkával

Nagy Angyalka 2015-ben kezdte meg tanulmányait tanító szakon a Savaria Egyetemi Központban, melynek elvégzése után belevágott a magyartanári képzésbe is. Még az első szakja alatt megszületett két regénye: A szíved mélyén 2017-ben, míg a folytatás, A szívünk mélyén 2020 év végén jelent meg. Életében a vallás meghatározó szerepet tölt be, hiszen amellett, hogy a II. János Pál Katolikus Szakkollégium közösségében él, egy aprócska Vas megyei falu templomában kántorizál – nem véletlen, hogy a hit a regényeiben is felbukkan.

– Honnan ered az irodalom iránti szereteted?

– Már óvodás koromban is mesekönyvvel, illetve mondókás könyvvel jártam az óvodába. Édesanyám elmondása szerint az óvó néni ölében ültem, és ahol kinyitotta a könyvet, a kép alapján az ott lévő mondókát elkezdtem mondani. Előfordult olyan is, hogy én meséltem a többieknek. Általános iskolában neveztem a Jonatán nevű levelezős versenyre, ahol nemcsak részleteket, hanem komplett könyveket is el kellett olvasnunk. Akadt köztük nagyon élvezhető is. Hetedik osztályos koromban megtalált a Forma-1 világa és magába szippantott; én is csatlakoztam azokhoz a lányokhoz, akik fanfictionöket írtak. Aztán később ez kikopott, és elkezdtem más témákról írni. Nagyon szívesen alkottam olyan történeteket, amelyekben a barátaim és én szerepelünk, csak éppen nem a saját nevünkön. Könnyebb volt úgy felépíteni a karaktereket, hogy már volt hozzájuk alapom. A gimnáziumban már kitaláltam, hogy újságíró leszek, jelentkezem majd kommunikáció- és médiatudomány szakra, de látva a ponthatárokat, inkább feladtam. Azért a Zalai Hírlap SÉTA rovatába szívesen írtam, 2015 tavaszán meg is kaptam az Aranytoll-díjat, a tanító szak végzése közben pedig megszületett a két regényem.

– Mi inspirált arra, hogy regényírásra add a fejed?

– Nem is tudom, talán már eleve bennem volt, hiszen ahogyan korábban említettem, fanfictionöket írtam, és a barátaimmal kapcsolatos történeteket vetettem papírra. Az, hogy A szíved mélyén megszületett, annak köszönhető, hogy korábban is írtam már hosszabb terjedelmű történeteket.

Talán még azt említeném meg, hogy egy nagyon jó barátnőmnek köszönhetően 16 évesen elkezdtem olvasni a Vörös pöttyös könyveket. Akkoriban nagyon sokat olvastam (ma is, ha tehetem).  Jómagam is próbáltam azokhoz a témákhoz hasonlókat írni, de már nem is tudom, hogy tudnék-e újat mutatni, amit más már korábban nem írt meg.

– Mennyi idő telt el az első regényed, A szíved mélyén kigondolása, megvalósítása, és végül a megjelenése között?

– Nem sok idő. Amint jött az ötlet, valamikor tavasszal, szinte azonnal elkezdtem írni. Emlékeim szerint néhány hónap alatt elkészült, aztán ugyanabban az évben ősszel, novemberben meg is jelent.

– A fő téma az autóversenyzés és a szerelem. Mesélnél erről részletesebben?

– Ahogyan a regény első részének hátsó borítóján is olvasható, a főszereplő lány az autók szerelmese már nagyon kicsi kora óta. A nagybátyja autóversenyző, így ezt a vonalat még inkább erősíti benne. Szeretne ő is az lenni, de erről inkább letesz, és először autószerelőnek tanul, majd végül gépészmérnök lesz. Bekerül abba a versenysorozatba, amelyiken annak idején a nagybátyja is részt vett, és egy olyan versenyzőhöz kerül, akit eleinte nem kedvel. De aztán változnak a dolgok, és főhősnőnk rádöbben, hogy pilótája nem is olyan szörnyű. Sőt! Szerintem ezek után már mindenki ki tudja találni, hogy mi történik. Persze, ha csak ennyi lenne az egész, akkor nem lenne ilyen terjedelmű a regény.

– Ennyire magába szippantott téged az autóversenyek világa?

– Igen. Korábban említettem, hogy olyan 7. osztályos lehettem, amikor elkezdett érdekelni az autóverseny. De csak a Forma-1. Akkoriban a kedvenc pilótám Kimi Räikkönen volt, persze csak azután, hogy Schumacher távozott. És ha már Kimi, elképesztő, hogy azóta is versenyez még.

– Akkor te nem is klasszikus kislány voltál babákkal, színes ceruzákkal és hajfonatokkal?

– Hat unokatestvérrel nőttem fel, akik közül egy volt csak lány. Nem tudom, ez befolyással volt-e rám, mindenesetre a nagybátyáméknál nem igazán voltak babák, inkább kisautók. De emlékszem, hogy itthon is azokkal szoktam játszani, meg valamiért nagyon szerettem szegelni is (egy fadarabba ütögettem a szegeket kalapáccsal, amelyet fogasnak szántam).

Egyébként voltak babáim is, azokkal is szerettem játszani, de már kicsit idősebb koromban, úgy általános iskola alsójában. Anyával Barbie babákat vetettem. Ezek mellett volt még műanyag étkészletem is. Te jó ég! Azzal mennyire szerettem játszani!

– Milyen rajongó vagy te: aki otthonról, a kanapén ülve szurkol a kedvenceinek, vagy aki keresi a lehetőségeket arra, hogy minél közelebb kerülhessen a Forma-1 világához?

– Sajnos az utóbbi években az autóversenyzés már nem tartogat annyi izgalmat, mint régen. Általában ugyanaz a pilóta nyer, nincsen küzdelem a győzelemért, így maximum azért tudok szurkolni, hogy a kedvencem második lehessen. És hogy honnan? Nos… A tévében többet látsz, nem kell izzadnod a hőségben, nem kell sorban állni a mosdóért, nem takarják ki előled a kivetítőket, és nem akar több száz ember felpréselni a korlátra, amikor autogramra vársz. Persze, amikor először voltam, óriási élményt jelentett. Legutóbb is voltak jó élményeim, de én ahhoz az embertípushoz tartozom, aki nem szereti a tömeget. De hogy ne csak negatívat mondjak… Legutóbb 13 autogramot gyűjtöttem össze a pilótáktól, és köztük voltak a kedvenceim is. És a végére van egy jó tanácsom is: soha ne menj egyedül! Mindig jó, ha van melletted valaki. Legalábbis én szeretem, ha van társaságom, és nem egyedül kell bóklásznom.

– A második regényed, A szívünk mélyén óhatatlanul hasonló az előzőhöz, hiszen annak a folytatása. Miben van különbség a kettő között?

– Az alaphelyzet ugyanaz: egy teljes szezont követhetünk végig. Persze, ha ugyanaz lenne a történet, akkor meg sem írtam volna. A legszembetűnőbb különbség az, hogy most már nemcsak egy nézőpontot olvashatunk, hanem feltűnik egy másik is, így már nem csak a főhősnő, hanem a pilótája szemszögét is megismerhetjük.

– Mit árulnál el még az olvasóknak a második kötetről?

– Újabb izgalmak várnak rájuk, és szerintem egy új karaktert is a szívükbe fognak zárni.

– Könnyebben vagy nehezebben született meg a folytatás az első regényhez képest?

– Már nagyon régen írtam a második részt is, de talán azt mondhatom, hogy a második sem született meg sokkal nehezebben, mint az első.

– Ha már regényszületés: hogyan kell elképzelni Nagy Angyalkát mint szerzőt írás közben?

– Nálam ez csak jön magától. Írom, ami eszembe jut, nem szoktam sokat javítgatni rajta. De amikor át kell nézni, előfordul, hogy perceket ülök egy-egy szó vagy mondat fölött. Még azt sem mondhatom, hogy csak csendben vagy csak zajban tudom megírni; ez függ a hangulatomtól, az ötleteimtől is.

– A szívünk mélyén borítóján nagyon szembetűnőek a tulipánok. Mit jelképeznek?

– Aki olvasta az első részt, szerintem pontosan tudja, hogy Kathlin nagyon szereti a tulipánt, ezért Max mindig azt vesz neki. Különösen a fehér-lila kombinációt szereti adni neki, mert az olyan különleges, mint a lány. Hogy mit jelképeznek? Bár Kathlin kedvenc virágai, ki-ki döntse el maga, hogy számára mit jelent, miután elolvasta az első és a második részt. És ha már szóba került a borító: egy grafikus ismerősöm, Nyári Gábor tervezte.

– A női főszereplő, Kathlin alakjában mennyire jelensz meg te magad?

– Ezt a kérdést feltehetnéd bármelyik barátomnak, családtagomnak; aki olvasta az első részt, azonnal rá fogja vágni, hogy kiköpött én vagyok. Nem tökéletesen, de sok rokon vonás mutatkozik meg Kathlin és köztem.

– Mi a helyzet Kathlin szerelmével, Maximiliannal? Volt kiről mintáznod, vagy csak benned született meg a karaktere?

– Természetesen volt, de ha a könyves Max mellé tennéd az „eredeti karaktert”, akkor csak nyomokban lelnéd meg az igaziban a szereplőt. Lehet, hogy kinézetre hasonlóak, vannak hasonló családi kapcsolataik, de a lelkük teljesen különbözik. Eleinte lehet, hogy nem annyira, de később már inkább tűz és víz a kettő. Ennek ellenére én mindkettőt szeretem, csak nem ugyanazért.

– Nem mehetünk el szó nélkül amellett sem, hogy a II. János Pál Katolikus Szakkollégium lakója vagy. Milyen hatással volt ez a tény a regényeidre?

– A regények tartalmaznak egy enyhe katolikus vonalat; meg is említem benne egyszer, hogy Kathlin a családjával misére megy, illetve egyszer Kathlin és a testvére imádkoznak, amikor bajba kerülnek. Talán az szembetűnöbb, hogy a Kathlin és Max közötti kapcsolat ártatlan. Ez számomra nagyon fontos volt, hogy így legyen.

– A központi női alak a Forma-1 világában arra enged következtetni, hogy van benned vágy arra vonatkozólag, hogy megmutasd: nem a nemek számítanak az autóversenyzés terén sem. Hogyan fér meg a két kötetben egymás mellett a keresztény értékrend és a nemek közti egyenlőség, sőt, talán az enyhe feminizmus?

– A Biblia is leírta, hogy Évát Ádám oldalbordájából teremtették. Ádám egyenrangú társat kapott maga mellé, nem pedig alárendeltet. Tény, hogy szokatlan Kathlin jelenléte, de aki jobban benne van a sportban, az tudja, hogy vannak már női szerelők, noha nem nagy százalékban. Én nem tartom Kathlint feministának. Bizonyítási vágy nyilván van benne, de nem szereti, ha kiemelik, hogy ő mennyire ügyes, tehetséges, inkább zavarba jön, ha ilyesmi történik vele. Persze, ha Max dicséri meg, az már egy másik dolog.

– Honnan gyűjtesz inspirációt az íráshoz és a történeteid alakításához?

– Az életből. Nagyon sokat tud segíteni. Ezeknél a könyveknél a tanító szak is segítségemre volt. Aztán néha kapok egy-egy tippet is. Sőt, az első kötet megírása után a másodikhoz már könnyebb volt egy-egy részt kitalálni.

– Vannak olyan írók, akiknek a stílusa nagy hatással volt rád?

– Nagyon szeretem Leiner Laura könyveit. A humora nyűgöz le különösen. Annyi mindenben megtalálja a viccet, és olyan könnyen megnevettet. Bárcsak nekem is menne ugyanez! Mellette szeretem még más külföldi szerzők (Cassandra Clare, Kerstin Gier) könyveit is, de nem feltétlenül mondanám azt, hogy a stílusuk hatással lett volna rám.

– Kiknek ajánlanád a regényeidet?

– Azoknak, akik már értik, hogy mennyire fontos a szerelem. Meg azoknak is, akik szeretnének egy kis autóversenyt is „látni”, olvasni. Akik szeretik a fordulatokat és az izgalmakat. A legfontosabb célcsoportom pedig: a nagymamák. Ez most lehet, hogy viccesen hangzik, de nagyon sok pozitív visszajelzést kapok az idősebb korosztálytól. Persze ettől függetlenül 12 éves kortól ajánlom mindenkinek, aki szereti a szerelmet és az autóversenyzést.  

– Hogyan lehet beszerezni őket?

– Kapható a könyvesboltokban is, de azokhoz nem jár sem névre szóló dedikálás, sem ajándék könyvjelző. Nálam mindkét rész megvásárolható, még mindig kedvezményes áron. Facebookon megtalálható vagyok „Nagy Angyalka – Maxlin” néven, illetve van saját Facebook-profilom is, ahol szintén le lehet adni a rendeléseket.

– Térjünk rá a tanulmányaidra: a tanító szak elvégzése után jelenleg magyar szakos hallgató vagy az ELTE szombathelyi campusán. Utóbbi irodalomkedvelőként teljesen érthető, de hogyan jött a tanítás iránti vágy az életedbe?

– Nagyon sokáig nem tudtam, hogy „Mi leszek, ha nagy leszek?”. Még akkor sem, amikor már végzős voltam a gimnáziumban. Aztán két osztálytársam is a tanító szakot választotta, és csatlakoztam hozzájuk. Nem mondom, hogy könnyű szakma, de szerencsére most már egyre több pozitív dolgot tapasztalok.

– Ha csak egyetlen hivatást választhatnál életed végéig, akkor regényíró, újságíró, tanító vagy kántor lennél, vagy esetleg valami teljesen más?

– Életem nagy álma mindig is a színészet volt, de attól tartok, az nem nekem való. Legalábbis profi szinten semmiképpen. Sajnos most már annyira elfoglalt vagyok, hogy ilyesmi nem férne bele az életembe, hacsak nem a kollégium berkein belül.

Ha valóban csak egyet választhatnék, akkor azt hiszem, hogy regényíró kántor lennék.

– A sok elfoglaltságod mellett nem hiszem, hogy sok szabadidőd van. Ha mégis akad valamennyi, mivel töltöd szívesen?

– Nagyon szeretek olvasni, énekelni, zenélni, a barátaimmal lenni, de ez nálam azért hangulatfüggő is. Ha úgy adódik, elindítok egy karaokét és énekelek, vagy leülök zongorázni (ebben azért némi kötelesség is van, hiszen kántorkodom és zeneiskolába is járok). Előfordul az is, hogy egész nap egy könyvet bújok; nemrégiben volt is rá példa. Sajnos a barátaimra kevesebb idő jut, hiszen a legtöbben már dolgoznak vagy messzebb tanulnak, és a jelenlegi helyzet miatt még azokkal sem tudok találkozni, akikkel amúgy egy szobában vagyok a szakkollégiumban. Előfordul az is, hogy sorozatokat nézek, miközben más tevékenységet is végzek: például elindítok egy sorozatrészt és nekiállok sütni. Eddig egészen jókat sikerült alkotnom.

– Mik a terveid az elkövetkezendő évekre?  

– Munka és tanulás. Nagyon szeretném elvégezni a római katolikus kántor szakot, meglátjuk, hogy alakul majd. És próbálkozom más témákban is az írással. Van néhány versem is, de szerintem azért a próza jobban megy.

– Várható folytatása A szívünk mélyén kötetnek, vagy inkább valami újba kezdenél?

–Elképzelhetőnek tartok egy karanténos történetet, amelyet már el is kezdtem, de inkább új témák után néznék, sőt, van néhány kezdeményem; akad olyan is, amivel eléggé jól haladok. De lehet, hogy egyik sem lesz nyerő. Majd meglátom.

Kiemelt kép: ELTE Online (archív)