Születésnapos a padon ülő, macskás költő

Bizonyára sokatok már megcsodálta az egyetemhez vezető úton azt a gyönyörű szobrot, amely egy padon ülő férfit ábrázol a macskájával. A legtöbbetek tudja is, hogy az úriember nem más, mint Weöres Sándor híres költőnk, aki idén ünnepelné 107. életévét.

107 éve ezen a napon látta meg Szombathelyen a napvilágot Weöres Sándor híres Kossuth- és Baumgarten-díjas magyar költőnk, írónk, műfordítónk, irodalomtudósunk. Városunk nemcsak a szoborral tiszteleg nagysága előtt, hanem a róla elnevezett utcával, a helyi színházzal és az óvodával is. Tekintsük hát át, mit is érdemes tudni róla, a cikk végén pedig még egy kis érdekességet is találhattok.

Édesapja idősebbik Weöres Sándor hivatásos katona és földbirtokos volt, édesanyja pedig Blaskovich Mária nagyszebeni, gazdag szerb polgárcsaládból származó hölgy, aki egyébként négy nyelven beszélt és igen szépen zongorázott. Volt tehát honnan örökölnie a művészetek iránti fogékonyságát; ez már hétéves korában is szembetűnő volt, hiszen Shakespeare-műveket olvasott.

Művészetek iránti fogékonysága és tehetsége ellenére nem volt túl jó tanuló. Tanulmányait a pápai evangélikus elemi iskolában kezdte, ezután pedig a csöngei evangélikus elemiben folytatta. Rossz egészségi állapota miatt viszont hamarosan magántanuló lett, az iskolát is így végezte el 1919 és 1923 között. 1924-ben iratkozott be Szombathelyen a Faludi Ferenc Reálgimnáziumba.

Sajdik Ferenc karikatúrája Weöres Sándorról – Forrás: vasarnap.hu

1928 júliusa igazán boldog időszak volt számára, hiszen a szombathelyi Hír közölte az első novelláját, mely Egyszer régen… névre hallgat. Ősszel aztán az öröm csak fokozódott, hiszen négy verse is megjelent az Erőben.

Egy évvel később újabb iskolaváltás következett; átkerült Győrbe, ahol ismételten el kellett végeznie magántanulóként a 6. osztályt, ezután pedig már rendes tanulóként folytatta tanulmányai hátralevő részét. Az iskolaváltásainak listája itt még korántsem zárult le, hiszen 1931-től Sopronban tanult, az érettségi vizsgáit is itt tette le 1932-ben. Az itt töltött időszaka alatt néhány versét – többek között a Hajnalt is – elküldte Babitsnak, amely annyira megtetszett neki, hogy a Nyugatban ki is adatta. Ezután sorra jelentek meg versei a folyóiratban, szám szerint összesen 64 a lap megszűnéséig, 1941-ig.

„Rikoltott a kakas az ólban és a csönd selyme kettéhasadt.
A lányok réklit húztak és szoknyát és összebeszéltek tücsköt-bogarat.”
(Weöres Sándor: Hajnal)

Érettségijének megszerzése után másfél évre elhagyta az iskolapadot, hogy édesapja gazdaságában dolgozzon egészen 1933 őszéig, amikor Pécsre utazott, hogy az egyetem jogi karán tanulhasson. Nem maradt sokáig ezen a vonalon, helyette átment inkább a bölcsészkarra, földrajztörténelem szakra. Azt hiheti a kedves olvasó, hogy ennyi iskola és szakváltás után ez utóbbit végre befejezte, de ez távol áll az igazságtól. Az egyetemi tanulmányait végül filozófiaesztétika szakon zárta.

Az egyetemi évek alatt sem tétlenkedett egyébként, hiszen a Janus Pannonius Társaság munkájába is bekapcsolódott, valamint tagja volt a Batsányi Körnek is. Ezen kívül barátságot kötött többek között Vas Istvánnal és Takáts Gyulával is, de ez még nem minden. Még arra is tudott időt szakítani, hogy tanulmányai mellett megalapítsa a Pécs jelképére utaló Öttorony névre hallgató folyóiratot is.

Közben sorra jöttek az elismerések: 1934-ben Kárpáti Aurél válogatásában, mely az Új Magyar Líra nevet viseli, ő is helyet kapott, valamint a Korunk című antológiában is szerepel. ’35-ben megkapta a Baumgarten-jutalmat, egy évre rá pedig Baumgarten-díjban részesült; ezekből finanszírozta a későbbi utazásait. Először egy észak-európai, majd egy hosszú, távol-keleti utazást tett; járt többek között Nápolyban, Egyiptomban, Indiában és még Sanghajban is.

Nem csak a cigarettával kötött életre szóló barátságot a költő – kedvenc itala a bor volt – Forrás: szombathelypont.hu

A keleti utazásai és a világháború utolsó két éve nagyban hatott rá, ahogy mindenkire. Szerencsére ahelyett, hogy összeroppant volna a sok rossz élménytől, hihetetlen erő született meg benne, harmónia uralta a lelkét, aminek köszönhetően 1945-ben kiadta A teljesség felé című kötetét. Ebben a műben arra buzdítja az olvasót, hogy élete során mindennek a javára tegyen. Igen nehéz, de annál érdekesebb és tanulságosabb olvasmány, mindenkinek bátran ajánlom.

„Egyetlen parancs van, a többi csak tanács: igyekezz úgy érezni, gondolkozni
cselekedni, hogy mindennek javára legyél.
Egyetlen ismeret van, a többi csak toldás: Alattad a föld, fölötted az ég,
benned a létra.”
(Weöres Sándor: A teljesség felé)

Kötetei és novellái mellett egyébként tudományos munkája is elismerésre méltó: Halasy-Nagy József (filozófus, filozófiatörténész, a pécsi egyetem rektora) vezetésével írta meg disszertációját A vers születése címmel, melynek eredményeként 1939-ben doktorrá avatták, írása pedig még ugyanabban az évben megjelent a Pannónia című egyetemi lapban.

Dolgozott az Országos Széchényi Könyvtárban, Székesfehérváron múzeumi tisztviselőként, tehát több mindenben is kipróbálta magát. Ezidőtájt kötött házasságot Károlyi Amyvel, akivel nagyon jó volt a kapcsolata. Ugyancsak ismert költőnő feleségével szintén sokat utaztak.

1970-ben nemcsak a Kossuth-díjat, hanem még az osztrák állam elismerő díját is megkapta, ám ezúttal az ezekből kapott pénzt nem utazásra költötte, hanem Pásztor Béla emlékére díjat alapított. Ez az év azért is volt fontos az életében, mert megjelent első angol nyelvű versválogatása Edwin Morgan fordításában, melyet később egy német nyelvű változat is követett.

Élete végéhez közeledve utolsó nagy fellépése 1980-ban volt, amikor feleségével, Juhász Ferenccel és Nemes Nagy Ágnessel felolvasást tartottak Londonban a Riverside Stúdióban.

“Vigyázzon a tehetségére (…) legyen masszív, mint egy aranyból készült papnő!” – írta még megismerkedésük előtt leendő feleségének Weöres – Forrás: pmtt.hu

1982-ben ismételten kitüntették élete utolsó díjával, a Forintos-díjjal. 1989. január 22-én Budapesten halt meg, temetése pedig február 9-én volt a Farkasréti temetőben.

Elképzelhető, hogy a legtöbbetek nem az eddig megmutatott művekkel emlékezik Weöres Sándorra. A legismertebb művei a gyermekversei, melyek mai napig óriási népszerűségnek örvendenek, így elhoztam nektek azt, amelyik talán a legnépszerűbb:

„Őszi éjjel
izzik a galagonya
izzik a galagonya
ruhája.
Zúg a tüske,
szél szalad ide-oda,
reszket a galagonya
magába.
Hogyha a Hold
rá fátylat ereszt:
lánnyá válik,
sírni kezd.
Őszi éjjel
izzik a galagonya
izzik a galagonya
ruhája.”
(Galagonya)

Ezek a kedves versek nem csak arra jók, hogy mosolyt csaljanak gyermekek arcára. Tudtátok például, hogy Weöres Sándor verseit logopédusok előszeretettel használják fejlesztő célzattal? Hogy miért? Vessetek egy pillantást a következő versére, biztosan nem marad bennetek kérdés:

„Csiribiri csiribiri zabszalma,
Négy csillag közt alszom ma.
Csiribiri csiribiri bojtorján,
Lélek lép a lajtorján.
Csiribiri csiribiri szellő-lány,
Szikrát lobbant, lángot hány.
Csiribiri csiribiri fült katlan,
Szárnyatlan szállj, sült kappan!
Csiribiri csiribiri lágy paplan,
Ágyad forró, lázad van.
Csiribiri csiribiri zabszalma,
Még mellettem alszol ma.”

Remélem, hogy ez már felkeltette az érdeklődéseteket, viszont a cikk végére hoztam nektek még egy érdekességet. Ha megtetszett nektek Weöres Sándor munkássága, és szívesen foglalkoznátok vele továbbra is, nagyon ajánlom nektek azt a majdnem egyórás eredeti felvételt, amire a Youtube-on bukkantam rá. Mesél benne sok mindenről a költő, többek között írói szokásairól is.

 

Kiemelt kép: szallas.hu