A képernyő elől a menedékemig, a konyháig

Szeretem azt gondolni, hogy annak köszönhetően (is) állunk két lábbal a földön, hogy vannak olyan hobbijaink, amelyek egy fárasztó nap után felüdülést jelentenek számunkra – már ha van energiánk arra, hogy még mással is foglalkozzunk alváson kívül. Ráadásul most ebben az aktuális helyzetben, amikor mindenki négy fal közé van zárva, szükség van arra, hogy ne veszítsük el a fejünket, és találjunk olyan megoldást, ami által kicsit könnyebben viseljük azt a terhet, ami a vállunkra nehezedik.

Számomra az online oktatás – annak ellenére, hogy természetesen látom az előnyeit is – kínzás. Gyakran használtam a gépemet akkor is, amikor még nem állt fenn a karantén, ugyanis szükségem volt rá, de nem annyira, mint most. Nem vagyok hozzászokva ahhoz, hogy reggeltől estig a képernyő előtt gubbasztok; vagy azért, mert óráim vannak, vagy azért, mert a kiadott feladataimmal kell foglalkoznom, esetleg egyszerre mindkettővel.

Nem vagyok a technika híve, sokkal szívesebben nyúlok egy tollért és egy füzetért, hogy azzal és ott jegyzetelhessek. Szeretem kezembe venni a könyveimet, érezni a lapokat, az illatát, nem a képernyőn követni az egymás után álló szavakat, ahol – ha már túl sokáig koncentráltam a kijelzőre – összefolynak a betűk.

Március 11-én voltunk utoljára az egyetem folyosóján, a tizenhatodikai hetünkön az előrehozott tavaszi szünetet töltöttük, majd 23-án elkezdődött a távoktatás, ami azóta is tart. Két hétig bírtam a helyzetet úgy, hogy órák után is az asztalnál maradtam azért, hogy haladjak a feladatokkal, aztán besokalltam: mintha folyamatosan érkeztek volna a hullámok, nekem pedig nem volt időm levegőt venni, a felszínen maradni.

Szükségem volt valami kiútra, szükségem volt arra, hogy egyenesbe hozhassam a mindennapjaimat, hogy ne folyjanak egybe az órák, ugyanis mikor felemeltem a fejem, már sötét volt. Így jutottam el a konyháig.

Forrás: aranytepsi.blogspot.hu

A gasztronómia mindig is kiemelt szerepet játszott az életemben. Kisebb koromban is szívesen álltam édesanyám mellett, kíváncsiskodtam, hogy mit miért csinál, mindig láb alatt voltam, mert segíteni akartam keverni, dagasztani, szaggatni.

A későbbiekben édesapám mellett is rengeteg mindent megtanultam. Emlékszem, 9-10 éves koromban már én csináltam a palacsintát, természetesen az ő segítségével, de ez számomra jelentős lépésnek bizonyult afelé, hogy tudjam: fontos szerepe lesz az életemben annak, hogy én állok a tűzhely előtt.

Ahogy cseperedtem, úgy érdeklődtem egyre jobban a kulináris művészet iránt. Állandóan a tv-ben leadott főzőműsorokat néztem, főleg azokat a sorozatokat, amelyeknek Jamie Oliver, Rachel Khoo vagy éppen James Martin voltak a főszereplői.

Ha bejutottam egy könyvesboltba, az első utam a Gasztronómia kategóriába tartozó kötetek felé vezetett, és ha nem is vettem meg közülük egyet sem, képes voltam az odakészített fotelben ülni egy órát azért, hogy elolvasgathassam azokat a recepteket, amelyeken megakadtak a szemeim.

A barátnőim is felfigyeltek arra, mennyire magába szívott ez a világ: a születésnapjaimon receptkönyvekkel leptek meg. Ha Budapesten jártak és a közelben voltak, nem haboztak lefotózni nekem a látványt, ami Jamie Oliver egyik éttermére nyílt, mert valamiért már ezzel is végtelenül boldoggá tettek. Nem győztem mondogatni nekik, hogy egyszer el fogunk oda menni, és nem érdekel, mennyibe kerül, meg fogunk kóstolni valamit.

Az internetnek számtalan előnye van, így az is, hogy felfoghatatlan mennyiségű recept és videó található a világhálón, amik közül nem győz az ember válogatni. Hagyományos ételektől kezdve igazi különlegességekig minden van tippekkel, tanácsokkal ellátva, hogy mikkel tehető még jobbá egy-egy étel.

A különböző közösségi oldalakon a kezdőlapomon minden második bejegyzés egy új receptet vagy receptes videót tartalmaz, állandóan bekövetem azokat az embereket, akik teljes állásban foglalkoznak a főzéssel, és valaminek köszönhetően megfogtak – legyen az a kisugárzásuk, a látásmódjuk vagy éppen az ételeik kivitelezése. Nem számít, ha angol nyelvű, ez nekem is gyakorlás.

Ha meglátok egy ételt vagy egy desszertet, amiről úgy gondolom, hogy az itthoniaknak is ízlene, azonnal mentem a kis gyűjteményembe, így amikor időm adatik rá, beszerzem a hozzávalókat és kipróbálom. Ha beválik, bekerül a családi receptek közé.

Forrás: ELTE Online Instagram oldala

Jelenleg egyébként az ELTE Online is fejest ugrott a gasztronómia világába: receptajánló sorozatot indítottunk az Instagramon, ahová a szerkesztőség tagjai küldhetik be a receptjeiket. Jobbnál jobb ételötletek kerültek már fel; én is böngészgettem őket, néhányat el is mentettem magamnak annak érdekében, hogy ne kelljen gondolkodnom, legközelebb mit próbálok ki.

A sütés, illetve a főzés volt az, ami egy kicsit rendbe tette a fejemet akkor, amikor szükségem volt rá. Az április 6-ai hét napjait az órák után egytől egyig a konyhában töltöttem, és mindig találtam rá magyarázatot magamnak: „születésnap volt, amúgy is kellett a torta”, „húsvét lesz, jól jön a kalács”, „a testvérem valami sütire vágyott, legalább most kiderül, hogy beválik-e”.

Zenét hallgattam közben, végigénekeltem (vagy inkább üvöltöttem) a dalokat, miközben kigyúrtam magamból a stresszt, a felesleges feszültséget. A házat megtöltötte az édes illat, a sütik – annak ellenére, hogy egyébként egyikünk sem túlságosan desszertes – egytől egyig elfogytak, és ami receptet kipróbáltam, az mind bekerült a gyűjteményünkbe.

A hétvégén, így az ünnepre már valamennyivel megkönnyebbült voltam. Egyszer sem éreztem úgy, hogy elvesztegettem az időmet, így is kényelmesen végeztem azokkal a feladatokkal, amikkel végezni akartam a határidők miatt, és rájöttem egy fontos dologra. Jelenleg olyan helyzet áll fenn, ami ellen mi nem tehetünk semmit, csupán annyit, hogy elfogadjuk a körülményeket és alkalmazkodunk. Négy fal közé vagyunk zárva, de ez nem azt jelenti, hogy a személyiségünket is be kell zárnunk: most különösen nagy jelentőséggel kell bírnia annak, hogy időt szakítsunk magunkra, mert ez segít talpon maradni. Végezzük a feladatainkat, de ne felejtsünk el kiszakadni a tanulás és a munka világából, találjunk lehetőséget arra, hogy belecsöppenjünk egy másik dimenzióba, ahol azok lehetünk, akik csak lenni akarunk.

 

Kiemelt kép: a szerző