A nagy sikerű „1000 szív a Démétér Házért” elnevezésű jótékonysági akció 2019. március 27-én immár a Savaria Egyetemi Központba is elér. Miről is van szó? Röviden: portré, becsületkassza, horgolt szív. Cikkünkből megtudhatod a pontos részleteket.
Lehet, hogy már te is belefutottál a legnagyobb közösségi oldalon abba az eseménybe, ami az egyetemi központba szervezett fotózás miatt jött létre. De ne szaladjunk ennyire előre! Ahhoz, hogy januárban megszülethessen ez a kezdeményezés, szükség volt többek között Lovagi Milánra, a Démétér Házra, valamint jótékonykodni szándékozó emberekre.
Lovagi Milán – a jótékonysági akció megálmodója
Lovagi Milán Szombathelyen született, jelenleg pedig egy, a vasi megyeszékhelyhez igen közeli településen él a családjával. Népszerű fényképésznek számít, de nem volt ez mindig így: harminc éves koráig nem is fogott fényképezőgépet a kezében. Mára azonban elsajátította a fényképezés fortélyait, ezért arra gondolt, miért is ne segíthetne valamilyen módon a munkája révén?
Démétér Ház – ahol a beteg gyerekek szeretteik körében gyógyulhatnak
A filmekben gyakran láthatod, hogy a kórházba került gyerekek mellett a szüleik az ágyukra borulva, esetleg egy székben kuporogva, méltatlan módon töltik az éjszakát. A 2000-res évek elején a budapesti Szent László Kórház Gyermekhematológiai és Őssejt-transzplantációs Osztályán sem volt ez másként – egészen 2006-ig. Ekkor óriási társadalmi összefogással megépült a Démétér Ház, melyet 2009-ben még három apartmannal bővítettek. Hol itt a probléma? – gondolhatod magadban, hiszen a Ház megépülése, később bővülése a társadalmi összefogás egyik legszebb példája. Ez valóban így van, de sajnos évente 45-50 gyereken végeznek életmentő csontvelő-transzplantációt − viszont jelenleg mindössze kilenc apartman áll a családok rendelkezésére. Tovább súlyosbítja a helyzetet, hogy az átültetésen átesett gyerekeknek steril körülményekre van szükségük, sőt, eleinte hetente három alkalommal szorulnak kontrollra. A vidéki családok számára hatalmas könnyebbséget jelent, ha beköltözhetnek a Házba − a várólista azonban igen hosszú.
A kezdeményezés – több ezer szív a Démétér Házért
Lovagi Milán januárban kezdett bele jótékonysági akciójába, mellyel a Démétér Házat támogatja. Az általa készített portréfotók után a becsületkasszába befolyt összeget teljes egészében a Démétér Alapítvány számára adja át, azzal a céllal, hogy segítse a további fejlesztéseket, hogy minél több család vehesse igénybe az apartmanok valamelyikét.
Jótékonykodni szándékozó emberek – több mint háromezer
Jól olvastad: már háromezernél is több ember állt kamera elé, hogy mosolyával támogassa a Démétér Házat, s általuk – most kapaszkodj meg – több mint hat millió forintot sikerült összegyűjteni!
Adományod többet segít, mint gondolnád! Adományozóink nélkül ma nem tartanánk itt. /Démétér Alapítvány/
Hogyan tudsz te is segíteni?
Mindössze annyi a dolgod, hogy részt vegyél 2019. március 27-én (szerdán) délután 3 órakor a Savaria Egyetemi Központ C-aulájában szervezett fotózáson, melynek menete:
1. Beállsz a vászon elé, Lovagi Milán pedig készít rólad egy portrét.
2. Ha úgy gondolod, szívesen segítenél, hogy a beteg gyerekek szeretteik körében gyógyulhassanak, dobj annyi összeget a becsületkasszába, amennyit jónak látsz.
3. Vegyél el egy horgolt szívet a becsületkassza mellől! Ezt a jótékony cselekedetedért cserébe kapod emlékül a Horgoljunk örömöt a gyermekek arcára! szervezet jóvoltából.
„Segítségeddel berendezhetjük 2018-ban elkészült új épületszárnyunkat és fenntarthatjuk a Démétér Házat. A csontvelő-transzplantációk száma folyamatosan növekszik, ezért létfontosságú a ház fennmaradása” – olvasható a Démétér Ház honlapján.
A jótékonysági fotózás az ELTE SEK Savaria Campus Iroda, az ELTE HÖK Savaria és az ELTE Online Savaria rovat közös szervezésében valósul meg.
Hogyan tudsz még segíteni a jótékonysági fotózáson való részvétel mellett?
Telefonhívással − hívd fel a 13600-as számot, majd üsd be ezt a kétjegyű kódot: 49!
SMS-küldéssel − küldj egy SMS-t a 13600-as számra, ezzel a szöveggel: 49!
Adó 1%-od felajánlásával – az Alapítvány adószáma: 18256110-1-43
Banki átutalással – az Alapítvány bankszámlaszáma: 10102086-56951900-01005007
Kiemelt kép: Démétér Alapítvány