Hétvégén több bajnokságban is megmérettetett a SZoESE

A hétvégét Kéri Péter csapata kezdte meg, akik a Hepp Kupában mérettek meg. Ellenfelük az NB I/B Piros csoportjában szereplő Hoya Veszprém csapata volt.

A mérkőzést már az elején el akarta dönteni a vendég alakulat, akik jó védekezésükkel több labdát is tudtak szerezni, így könnyű, gyors kosarakat tudtak dobni. Sajnos a második félidőre nem maradt már kérdés a tovább jutóval kapcsolatban, érződött a két csapat közötti tudás-különbség. Mészáros Mátééknak, így sincs okuk a szégyenkezésre, jól játszottak első tétmeccsükön.

Mészáros Máté igazi vezére volt a SZoESE csapatának! Fotó: Kéri Péter

Mészáros Máté igazi vezére volt a SZoESE csapatának
Fotó: Kéri Péter

A kosárlabdánál maradva, szintén pénteken léptek pályára Szabó László tanítványai, és egy jó mérkőzésen megszereztél első győzelmüket a Női Amatőr NBI Fehér csoportjában. Jakubovics Dóri, a csapat irányítója így értékelte a mérkőzést: “Először is, nagyon örülünk neki, hogy győzelemmel sikerült kezdenünk a 2018/2019-es szezont. Nem ismertük a Kanizsa csapatát, hiszen tavaly nem indulhattak el ebben a bajnokságban. Annyit tudtunk róluk, hogy három meghatározó játékosuk van, akikre oda kell figyelni, amit részben meg is tudtunk oldani. Viszont mind támadásban, mind védekezésben van még hova fejlődni, de összességében elégedettek lehetünk. Nagyon fiatal szerkezetünk van idén. Olyan emberekkel sikerült „pótolni” a távozókat, akik már a junior korosztályból kiöregedtek. Ismerjük ezeket a lányokat, hiszen a legtöbbjük a tavalyi szezonban is erősített minket. Az hogy mennyire sikerült őket beépíteni, az majd a további meccsek során kiderül, de vannak bíztató jelek.

Kanizsai Vadmacskák SE – Szombathelyi Egyetemi Sportegyesület

57-62 (14-20, 6-8, 16-19, 21-15)

SzoESE: Jakubovics 15/3, Mezősi 12/6, Fekete T. 4, Szabó-Haklits 25/9, Plózer 2.
Csere: Fekete F. 4, Bándi V. -, Pankaczi -, Sándor -.
Vezetőedző: Szabó László

Jól sikerült a szezonkezdés Tánczos Balázs csapatának! Fotó: Kéri Péter

Jól sikerült a szezonkezdés Tánczos Balázs csapatának
Fotó: Kéri Péter

Szeptember 30-án kezdődött meg a szezon a SZoESE férfi kézilabda szakosztályának is, akik rögtön hazai pályán léphettek pályára. Az új vezetőedző, Tánczos Balázs, így értékelte a látottakat: “Egy nagyon döcögős, nehézkes mérkőzésen vagyunk túl. Az ifistákkal kiegészült felnőtt csapat nehezen kezdte a szezont, de szerencsére idejében felébredtünk és itthon tartottuk a két pontot. Ahogy mondtam, mind a támadásban, mind a védekezésben nagyon nehezen rázódtunk bele. Támadásban belementünk olyan szituációkba, amiből többször rosszul jöttünk ki, vagy elkapkodtunk egy akciót. Védekezésben a legnagyobb gond a fal “némasága” volt, ami miatt többször elváltottunk, rosszul léptünk ki. Aztán a második félidőben a fiatalok gyors játéka megtörte a jeget, Ludvig Benedek az ifisták közül irányítói munkájával nagyban segítette a csapatot.

[sam id="10" name="mnb2" codes="false"]