18 milliós átcsoportosítás a Diákhitel2 kamattámogatására

18 millió forint átcsoportosításáról döntött a kormány a Diákhitel 2 konstrukció kamattámogatására. Az összeget a 2011. évi kötelezettségvállalással nem terhelt maradványok további intézkedésig fel nem használható összegéből biztosítják

A héten felerősödött hallgatói tiltakozás eredményeként tegnap már felmerült a keretszámok esetleges átírásának lehetősége, de a kiszivárgott információkból sejthető volt, hogy inkább a kamatcsökkentés mellett dönt a kormány. A kamattámogatás híre a Magyar Közlöny szerdai számában jelent meg.

A Diákhitel2 szükségessége és hasznossága sokak által vitatott, a kormány a konstrukció mögé bújva hangoztatja, hogy nagyobb tömegek számára válik elérhetővé a felsőoktatás, csupán hitelt kell felvenniük a kevésbé tehetős fiataloknak. A rendszer népszerűtlenségét mutatja, hogy augusztus közepétől elérhető, kizárólag a képzés önköltségének fedezésére felhasználható hitelt valamivel kevesebb, mint 5000 hallgató vette igénybe, míg a Diákhitel1-et több, mint 11 ezren.

Ha a kormány véghezviszi a felsőoktatási reformját, a következő tanévtől csak 10 ezer hallgató kezdheti meg tanulmányait állami támogatással, ami növelheti a Diákhitel2-t igénybe vevők számát.

Azok számára, akik éltek a hagyományos, szabad felhasználású diákhitel, vagy az új, kötött változat nyújtotta lehetőségekkel, az index.hu kalkulátort készített a végzés idejére összegyűlő hitel és kamattartozás kiszámítására.

Forrás: index.hu, hirado.hu

Kép: Stiller Ákos

  • toth.andras.akos

    Véletlenül nem milliárd az a millió?

  • Selmeczi Szonja

    Nem, 18 millió.