Március 5-én tartották a Ma este felnövünk című komédia ősbemutatóját a Centrál Színházban. A darab a hatalmas sikerű Ma este megbukunk alkotócsapatának műve, ráadásul az eredeti rendező, Kirsty Patrick Ward dolgozott rajta hazánkban is, így a magyar közönség a világon másodikként szórakozhat a zseniálisan sikerült darabon. A méltán híres elődás színészeit, Ágoston Katit, Mészáros Andrást, Rada Bálintot és Schmied Zoltánt is viszontláthatjuk, kiegészülve Fehér Tiborral, Földes Eszterrel és Trokán Nórával. Az utóbbi két színésznőt kérdeztük a színpadon nyújtott alakításaikon túl arról, miért választották hivatásukat, mennyire tudnak párhuzamot vonni karaktereik és személyiségük közt, valamint a szabadúszás versus társulati tagság közötti örök dilemmáról is. A kérdésekre adott válaszaikat a cikk végén olvashatjátok!
Miről szól a darab?
A Ma este felnövünk az a fajta komédia, amiben ugyan jócskán történik váratlan dolog, mégis lehetetlen elspoilerezni. Sőt, szerintem ugyanakkora, ha nem jobb élmény újra és újra megnézni, amit feltett szándékom ki is próbálni.
Egyszóval hiába írom meg, miről szól: a gyermeklétről, arról, ahogy felnőttünk és felnövünk, vagy éppen a világ komolyságáról és komolytalanságáról, az elfeledett vágyakról és az alapvető személyiségjegyeinkről, amik mindig útitársaink maradnak… ezek mind csupán keretet teremtenek a tanulságnak, de leginkább a másodpercenként pergő poénoknak, szituációt teremtve a helyzetkomikumok kavalkádjának. Ahogy pedig egyre telnek az évek, csökken a díszlet mérete és nőnek fel a színészek is, kész romantikus pentaéder alakul ki. Felcsendülnek az ismerős slágerek, elhangzanak az ikonikus mondatok, mint például „Magunkat fotózni olyan gááááz”, vagy éppen az MSN és a töcskölés szó sejlik fel az elmúlt idők ködéből.
Kinek ajánlom?
Mindenkinek, aki jót akar szórakozni. Különösen fontos ez a média bűvkörében élő, folyamatosan negatív hírekbe botló embereknek, de biztos vagyok benne, hogy egy remek kikapcsolódás ráfér a többségünkre. Bár a darab egy 1994-ben kezdő osztályról szól, ezért valószínűleg nálunk pár évvel idősebbeknek találhatnak be teljesen az utalások, én is hangosakat nevettem együtt a legkülönbözőbb korosztályokból álló közönséggel. Sőt, kis személyes anekdota: miután meséltem az előadásról a szüleimnek, sikerült lecsapniuk még két jegyre a vasárnapi előadásra, és nagyon élvezték!
Bár a Ma este felnövünk is sikerdarabnak számít majd a Centrálban, egy fokkal könnyebb és gazdaságosabb rá jegyet szerezni, mint a Networkre, melyről korábban itt írtunk, és a hangulata is jóval játékosabb. Mindenesetre érdemes mihamarabb lecsapni az üres helyekre, nem fogjátok megbánni! Most pedig következzen az interjú Földes Eszterrel, aki a darabban a legnépszerűbb, tipikusan hercegnős iskolást alakítja, valamint Trokán Nórával, aki két szerepben is feltűnik a színpadon.
Miért választottad a színészi pályát?
Földes Eszter: Mindig is ezt szerettem volna csinálni. Apukám színész, anyukám táncosnő volt, engem sejtszinten varázsolt el ez a világ. Az érdekes, hogy sokáig még a szüleimnek sem mondtam el ezt a tervemet, későn, tizenöt-tizenhat éves lehettem, amikor már nem lehetett tovább titkolni, mit szeretnék csinálni. Sosem voltam „versszavalós lány”, sem gyerekszínész, sőt, az utóbbit kifejezetten kerültem. Rengeteg lehetőségem lett volna, de tisztán emlékeszem a pillanatra, amikor kilenc évesen eldöntöttem, hogy ki fogom várni, amíg igazi művész leszek, és hál’ égnek megadta a sors, hogy most itt legyek, színésznőként.
Nagyon jó érzés olyannal foglalkozni, ami a gyerekkori álmom, maximálisan ki tudom élni az életemet.
Trokán Nóra: Ennyire hosszú cikket szeretnél? (nevet) Földessy Margit drámastúdiójába mentem el, ott döntöttem el, hogy márpedig én ezt akarom csinálni.
Gyerekkorom óta közelről láttam ezt a világot, mégsem akkor fogalmazódott meg bennem a vágy, hanem csak később, a gimnáziumi évek alatt.
Ekkor látogattam meg a drámastúdiót, és ott tört rám ez az érzés. Nem tudom pontosan, mi, az egész légkör, a hangulat, ahogy színpadra állunk, ahogy elkezdődik az előadás…
Gyakran látunk bohókás szerepben. Magadénak érzed, vagy tartasz esetleg a beskatulyázástól, typecastingtól?
F.E.: Egyáltalán nem érzem úgy, hogy be lennék skatulyázva, tudatosan figyelek is erre. Ebben az évadban is volt például egy komoly monodrámám. Amikor azt éreztem, hogy már fél lábbal bent vagyok ebben a skatulyában, akkor kirántottam magam belőle. Ez a szerep is valamennyire más, mint amit eddig játszottam, bár nyilván vannak tipikus ismertetőjegyei ennek a figurának is, mint például a Válótársakban játszott Szonja karakterének is, de mégis más.
Két szerepet is vittél a darabban, az első egy tanár, ami számodra nem idegen terep, a második egy jóval komikusabb karakter. Mennyire tudsz azonosulni az utóbbival?
T.N.: Nagyon szeretem, ez egy nagyon erős vígjátéki karakter, pontosan megírt szövegekkel, csak rá kell ülni a hullámokra, nagyon hálás szerep. Nincs olyan mondata, ami nem poénra vehető, élvezet az ilyet játszani is. Jó a karakter is, egyszerűen megfogható.
Nagyon széles a palettád, nemrég a Witcher egy epizódjában is láthattunk. Mesélsz erről kicsit?
T.N.: Jó volt nagyon! Ez egy külföldi, nagy volumenű sorozat, a Kanári-szigeteken volt a forgatás, nagyon izgalmas jelmezek, különleges sminkekkel, tündenyelven beszélve, egy más nyelven beszélő stábbal, teljesen őrült projekt volt. Nagyon élveztem!
Nóra szakdolgozata a szabadúszás versus állandó társulati tagságról szólt. Mindkettőt megtapasztalhattátok már pályátok során, melyiket érzitek közelebb magatokhoz?
F.E.: Úgy gondolom, hogy minden embernek van egy saját evolúciója, nekem is van. Egyetemről kikerülve pár évig társulati tagként játszottam, de valahogy nem találtam meg a helyem. A Centrál Színháznál játszottam több előadást is, mindig örömmel jöttem ide vissza, most pedig borzasztóan örülök, hogy egy teljesen más minőségben tehetem ezt, mint tíz éve: sokkal bölcsebben és elviselhetőbben. (nevet) A fiatalkori nyugtalanság lecsengett bennem. A szabadúszásban nagyon megtaláltam önmagam, most, fél éve jött el az a pillanat az életemben, hogy harmincöt éves fejjel már jó társulati tag tudnék lenni.
Megsarjadt bennem a vágy, hogy szeretnék tartozni valahova és örülök, hogy most itt lehetek.
T.N.: Szabadúszom, már jó ideje, és évezem is. De ez abszolút személyfüggő, úgy gondolom. Szabadság, önállóság társul ehhez, egyfajta izgalom, míg a társulati tagság magával hozza azt a stabilitást, megbízhatóságot, ami sokak számára vonzó lehet. De a nagyobb szabadsággal együtt jár a bizonytalanság is, nem biztos, hogy mindig lesz munkája az embernek, de én nem az a fajta ember vagyok, aki ettől megijedne.
További információk a Centrál Színház honlapján.
Kiemelt kép és a cikkben szereplő képek forrása.
