Február 21-én délután hat órakor, a Három Szerb Kávéházban került másodszorra megrendezésre az ELTE Online és a Pesti Bölcsész Újság eseménye: a Szövegező. Azaz egy szövegműhely, amelynek segítségével a résztvevők közelebb kerülhetnek saját alkotói működésükhöz.
A mai találkozót saját szövegek felolvasásával, azoknak a kiértékelésével kezdjük. Sok szó esik felesleges sorokról. Miután a szerzők felolvassák hozott szövegeiket, a nekik jobbra ülőknek egy pozitív, a baloldali szomszédjuknak pedig negatív kritikákon kell gondolkozniuk. Hasznos eljárás, hogy elkerüljük a hosszú csendeket és fenntartsuk a közös gondolkodást.
Az olvasott szövegekben felmerülő képzavar kapcsán Vajna elismeri, hogy bizonyos sorok, szavak, bár izgalmasak, lehet, hogy a szöveg koherenciáját tekintve mégis feleslegesnek tekinthetőek. Ez ugyancsak igaz a mottókra is, amelyek néha csak megzavarják a szövegértést ahelyett, hogy párbeszédbe lépnének a szöveggel és gazdagítanák azt.
Ezután a világirodalomra terelődik a fókusz. Wisława Szymborska lengyel költőnő, illetve Raymond Carver amerikai novellista és költő egy-egy versét olvassuk. Szó esik a csattanóról, érdemes-e használni ezt a poétikai megoldást. Kérdés, hogy vajon az alábbi versben nem túl megfontolt, kimunkált csattanóval szembesülünk-e? Izgalmas élmény külföldi szerzőket olvasni: nehezebben kitalálható a szerző neme, ezáltal még jobban rákényszerülünk, hogy egy saját olvasatot alakítsunk ki, csak az adott művel foglalkozzunk.
Cseverésztünk,
hirtelen elhallgattunk.
A teraszra kijött egy lány,
milyen szép volt,
túl szép
hogy nyugalmunk zavartalan maradjon itt.Basi ijedten férjére sandított.
Krystyna önkéntelenül rátette a kezét
Zbyszek kezére.
Én arra gondoltam, felhívlak telefonon,
egyelőre – mondom majd – még ne gyere,
többnapos esőt jósolnak.Csak Agnieszka, aki özvegy,
üdvözölte mosollyal a szép lányt.
Wisława Szymborska: Az emlékekből (Csordás Gábor fordítása)
A műhelymunka végét egy kreatív írás feladat zárja. Danyil Harmsz Ablakból kibukfencező öregasszonyok című prózaversét olvassuk, amelynek az utolsó mondatát elhagyva egy új befejezést kell kigondolnunk a szövegnek. Mindenki lázasan dolgozik, egy illusztráció is születik a szűkös időkorlát ellenére (lásd a kiemelt képet).
Nagy Anna résztvevő elmondása szerint a feladatok rövid idő alatt teljesíthetőek voltak, továbbá produktívnak ítélte meg a műhelymunkát is. A kérdésre, hogy mit várna a következő alkalomra, azt felelte, ha ugyanilyen lesz, mint a mostani, akkor elégedett lesz.
Ezután Gál Jánost kérdezem, aki – prekoncepcióival ellentétben, miszerint sokkal konzervatívabb és didaktikusabb lesz – egy sokkal nyíltabb, műhelybarátabb légkörrel szembesült. Véleménye szerint Vajna ötletes feladatokkal készült, pozitívan éli meg, hogy a műhelyvezető nem a hozott tudást méri, valamint, szavaival élve, „az egésznek a légköre léleksimogató.”
A készülés során Vajnának tudatos volt a külföldi szerzők, illetve fordításaik használata. Elmondása szerint küzd azért, hogy minél többen és minél több világlírát olvassanak az emberek. A résztvevőkkel egyetemben Vajna is fontosnak tartja kiemelni az együttgondolkodás fontosságát, szerinte nem a legjobb író/költő megtalálása a cél egy műhelymunka során, hanem a közös nyelv felfedezése ahhoz, hogy elinduljon a beszélgetés a szövegekről, poétikai eszközökről, témákról.
Kérdésemre, hogy mit várhatunk jövő héten, azt válaszolja, hogy továbbra is saját szövegek közös megbeszélésére számíthatunk, valamint fordítói játékkal is készül nekünk.
A Szövegező utolsó – Vajna Ádám tartotta – alkalma február 28-án lesz, ugyancsak a Három Szerb Kávéházban, este hat órától. Ajánlom azoknak, akiket érdekel a fordításkultúra, szeretnék az írói készségeiket fejleszteni és hasonló érdeklődésű emberekkel találkozni.
Kiemelt kép: Balla Júlia alkotása
