Ez a dal illik leginkább a Vígszínházban bemutatott Mágnás Miskára. Eszenyi Enikő bátran szakít a Mágnás Miska-rendezések sokszor poros stílusával és az operett kliséivel.
Vörös Róbert dramaturggal a Mágnás Miska eredeti, 1916-os, Bakonyi Károly és Gábor Andor által jegyzett szövegkönyvét dolgozták át. A Mágnás Miskát ismerő-kedvelő nézőknek így le kell mondaniuk egy-két dalról, cserébe Eszenyi elengedi a klasszikus díszletek és jelmezek világát, és helyette 21. századi magyar társadalmi szatírát állít színre.
Az új Mágnás Miska az arisztokrácia helyett sokkal inkább korunk újgazdag „elitjét” teszi nevetség tárgyává. A körülményes fogalmazásmód, az idegen szavak erőltetett használata, a butaság kommunikációs tükrözése érezhetően kirajzolódik a felsőosztály beszédéből. Miska és Marcsa szövege pedig erős Vas megyei tájszólásban hangzik el. Nyelvészettel foglalkozóként kritika gyanánt meg kell jegyeznem, hogy a száz évvel ezelőtti, a felsőosztályra jellemző raccsolás (bármennyire szórakoztató) egyáltalán nem figyelhető meg a mai újgazdag rétegnél, illetve a tegezés-magázás darabbéli használata sem mindenhol lett eltalálva.
A háromfelvonásos előadás meghatározhatatlan korszakhoz tartozó díszletét Antal Csaba tervezte. Egyszerre van jelen a háttérben a paraszti kultúrát idéző kukoricás és a soha véget nem érő (köz)építkezés. Az építkezés még be nem szerelt vécécsészéi groteszk tárggyá válnak, amikor a Korláth család ülőhelyeiül szolgálnak. Pusztai Judit gazdag jelmezvilága a revük hangulatát idézi, egyszerre frivolak és komikusak. Erős kontrasztot hoz létre a címszereplő jelmezeivel, hiszen egy koszlott melegítőnadrágban és trikóban jelenik meg a színen, majd amikor gróffá „válik”, egy fürdőköpenyben és műanyag papucsban lép elő, míg a báljelenetben csillogó flitteres lila öltönyben. Az előadás egyik legjobban sikerült – már-már polgárpukkasztó – jelenete a Cintányéros cudar világ… kezdetű dal, amely alatt a bálozók arany fürdőruhában egy hatalmas habfürdőt vesznek.
Rácz Márton remek zenei világot teremt. A Szirmai-operettet úgy dirigálja, hogy az operettes komikum és érzelemvilág megmaradjon, ugyanakkor a csöpögős részek kibontakozásának nem ad lehetőséget. És persze a közönség tapssal fogadja a kedvelt betétdalokat: Hoppsza, Sári; Fáj, fáj a szívem; Bátorság és nonsalansz; Csiribiri-csiribiri, kék dolmány. A zenei részek előadásmódja is azt erősíti, hogy az operettről a hangsúly a szatírára tevődik át. A színészek a dalokban sokkal inkább azok tartalmi mondandójára helyezik a hangsúlyt, mintsem a hangzásbeli élményre. Folytatják ezzel a prózai színházak azon a hagyományát (élén a rendező Eszenyi operettbeli szerepformálásaival), amely újrateremti a műfajt.
Eszenyi Enikő nem okoz csalódást a szereplők választásában sem. A Miskát játszó ifj. Vidnyánszki Attila akrobatikus és rugalmas mozgását jól tudja e szerepben is használni – köszönhetően Kováts Gergely Csanád látványos koreográfiájának. Először láttam énekes szerepben, de e téren is remekül megállja a helyét, jól vált az énekes és a prózai részek között. Szilágyi Csenge Marcsája vérbő és érzékeny, szerepében jól formálja meg karakterének vívódásait, és valójában ő viszi a hátán a darabot. Ertl Zsombor már A nagy Gatsbyben is bizonyította, hogy illik termetéhez és személyiségéhez a bonvivánszerep. Az általa játszott Baracs Iván viszont ebben a változatban ellenszenvesebb, számítóbb karakter lett: mintha saját társadalmi előrejutásáért szeretné csak Rollát. Rolla bájos karaktere időként talán már túl kirívó Dobó Enikő alakításában. A hangi adottságaiban messze legjobban operettbe illő színésznő Rollájában kissé érthetetlen, hogy miért szerelmes a teljesen más típusú Baracsba. Hirtling István Korláth és Bandor Éva Korláthné szerepében brillíroznak, már megjelenésükkel és gesztusaikkal is derűssé teszik a nézőt, ahogyan Dino Benjamin Gidája, valamint Horváth Szabolcs és Orosz Ákos Pikszije, illetve Mikszije.
Bizonyára sokaknak hiányzott a vígszínházi változatból az igen kedvelt kleptomániás Nagymama. Utóbbi kihagyása pusztán annyi problémát vet fel, hogy a 20. század második felében játszott változatok legtöbbjében éppen ő az, aki lerántja a leplet az arisztokrata családról, amikor bevallja, hogy lánya valódi apja nem nemes. E szál mellőzésével egészen új végkifejlet születik. A Korláth család Rolla visszatéréséért cserébe látszólag elfogadja Baracsot férjéül. Ugyanakkor a boldogságuk nem garantált – vélheti a néző a függöny leereszkedésekor. A család szemléletmódja nem változott meg, mint a régebbről ismert verziókban, amikor kiderül, hogy rajtuk is van szégyenfolt. Itt pusztán Rolla zsarolásának engednek. Nem történik meg a valódi el- és befogadás. A pozitív jellemfejlődés csak Miska és Marcsa karakterénél figyelhető meg, akik visszatalálnak oda, ahonnét jöttek, és képesek szeretni és elfogadni egymást olyannak, amilyenek. Az előadás tehát azt üzeni nekünk, hogy az elitista újgazdag réteg képtelen a belátásra és a megújulásra, vesztüket az együgyűségükből adódó bezártság és a kirekesztés okozza. Az Eszenyi Enikő rendezte Mágnás Miska újraalkotja az operettet, és jól megtalálja azt a Vígszínházban megszokott középutat, amellyel a klasszikus operetteket kedvelőknek és a társadalmi szatírára váró nézőknek egyaránt színházi élményt nyújt.
Képek: Dömölky Dániel (vigszinhaz.hu)
