Idén került először megrendezésre szeptember 29. és október 6. között Dunabogdányban a Prae műfordító tábor, amely feladatául tűzte ki, hogy továbbviszi a József Attila Kör örökségét. A résztvevők nyolc napon át tartó műhelymunkán vettek részt Imreh András és Rácz Péter vezetésével, de számos vendég is jelen volt az eseményeken. A táborról kérdeztük az egyik szervezőt, L. Varga Pétert, az ELTE Összehasonlító Irodalom- és Kultúratudományi Tanszék oktatóját. Szó volt továbbá a legújabb kötetéről is, amely a „Más tartományok. Változatok fiktív és valós terekre” címet viseli.
Ez volt az első Prae műfordító tábor. Hogyan jött a Prae műfordító tábor ötlete, illetve milyenek voltak a József Attila Kör által szervezett korábbi táborok?
A műfordító tábor eredetileg valóban a József Attila Kör Irodalmi Egyesület programsorozata volt. A József Attila Kör már a ’70-es években is létezett Fiatal Írók József Attila Köre néven, ezt követően, a ’80-as években önállósult. Régi, a fiatal irodalmat képviselő írószervezetről van tehát szó, amelynek szóban forgó programsorozata, a műfordító tábor harmincöt éves múltra tekint vissza. Én magam több mint tíz éve vagyok szervezője. Ennek a programsorozatnak az a célja, hogy elsősorban külföldi, tehát nem magyar anyanyelvű, lehetőleg pályakezdő műfordítók számára biztosítson fórumot és workshopot, akik magyar irodalmat fordítanak saját nyelvükre. A táborban műfordítói szemináriumon vesznek részt, előadásokat hallgatnak a kortárs magyar irodalomról, és találkoznak az irodalmi élet szereplőivel, potenciális szerzőikkel. Vagyis nemcsak megismerkednek velük, hanem rétegzettebb képük lesz a kortárs magyar irodalomról, továbbá akinek megtetszik valamely mű vagy életmű, később foglalkozni is tud vele. A programnak ily módon kapcsolatépítő funkciója is van.
A József Attila Kör műfordító táborának mindig az volt a célja, a hagyománya, hogy minél több nyelvből és országból vonzzon műfordítókat hazánkba. Azaz a magyar irodalom fordítóinak egyfajta utánpótlást is biztosító eseménye is kívánt lenni, kiegészítve például a Balassi Intézet műfordító képzését. A JAK műfordító tábor intenzív találkozási pont lett műfordítók és szerzők számára. Miután a József Attila Kör sajnálatos módon megszűnt, illetve megszűnőben van, a Prae Kiadóval és a Prae folyóirat, valamint a Prae.hu művészeti portál kollégáival úgy gondoltuk, legalább ezt a programot tovább kell vinnünk, mert hallatlanul fontos. Balogh Endre egykori JAK-elnök, a Prae szellemi atyja támogatásával mindez a folytonosság jegyében meg is valósulhatott.
Mennyire érződött, hogy ez a tábor nem a József Attila Kör szervezésében valósult meg?
Semennyire nem érzékeltük a különbséget. A műfordító hallgatók létszáma, a jelentkezési hajlandóság és kedv ugyanolyan volt, mint korábban: nagyjából tizenöt-húsz műfordító jelentkezik minden évben erre a programsorozatra, idén is hasonlóképp történt. A tábor szerkezetén semmit sem változtattunk: ez egy nyolcnapos program, amelyet a korábbi évekhez hasonlóan idén is Dunabogdányban rendeztünk meg, ahová viszonylag könnyű eljutni Budapestről, lehetőséget biztosít a nyugodt munka számára, és a csapat végig együtt tud maradni. Nyilván szomorúak vagyunk és nem örülünk, hogy a József Attila Kör megszűnt, hiszen vele együtt rengeteg nagyszerű kezdeményezés és számtalan lelkes ember munkája ment veszendőbe a könyvsorozattól az érdekképviseleten át a szigligeti JAK-táborokig. A JAK örökségének egy szeletét a műfordító táborral sikerült megmentenünk.
Idén a Fiatal Írók Szövetségének táborában rekordszámú jelentkező volt, nagyon sokan a JAK-ból jöttek át. Három prózaműhely is indult, erre korábban nem volt még példa. Mennyire lehet továbbvinni a JAK örökségét, szellemiségét? A Prae próbálkozik más programokkal is?
Vannak tervek és ötletek, hogy a JAK bizonyos programjai vagy a nemzetközi irodalmi kapcsolatok, amelyeket a JAK ápolt, valamilyen módon megmaradjanak. Azoknak a szerzőknek az irodalmi ambícióit és tevékenységét, akik a JAK-hoz közel álltak, illetve JAK-tagok voltak, továbbra is érdemes figyelemmel követni, a munkájukat segíteni és támogatni. Amennyire mi ezt, akár a Prae révén, akár informális keretek között meg tudjuk tenni, megtesszük. A JAK és a FISZ közt az elmúlt években, úgy érzékeltem, szorosabb volt a kapcsolat, mint korábban. Számos JAK-tag FISZ-tag is volt, látogattuk egymás eseményeit, könyvbemutatóit, workshopjait. A jövőben alighanem még nagyobb szükség lesz a tényleges közös munkára és együttműködésre.
Kanyarodjunk vissza a műfordító táborhoz. Milyen vendégek, milyen programok voltak, hogyan nézett ki az a nyolc nap? Ez elsőre nagyon hosszú időtartamnak tűnik, mennyire lehet ezt megtölteni programokkal?
Nagyon hosszú és sűrű nyolc napjaink vannak évről évre, de a szemináriumi csoport és mi, szervezők sem bánjuk, mert az eredmény mindig önmagáért beszél: a műfordítók élvezik a szemináriumi munkát Imreh Andrással és Rácz Péterrel, az író–műfordító találkozók pedig töretlenül sikeresek. Különösen a pályakezdő fordítók számára igen intenzív impulzus ez. Az immár Prae műfordító tábor megerősítheti a műfordítókat céljaikban és törekvéseikben. Az elmúlt évek tapasztalatai alapján számos egykori táborlakó műfordító hallgatóból fordításkötettel vagy -kötetekkel rendelkező profi műfordító lett.
Tudna mondani pár nevet, akik vendégként szerepeltek a táborban?
Nehéz volna felsorolni mindenkit, hiszen a kortárs magyar irodalom krémje fordul meg évről évre a táborban. Csak az elmúlt tíz évre visszatekintve járt nálunk a néhai fantasztikus Esterházy Péter, vagy éppen Bodor Ádám, Oravecz Imre, Krasznahorkai László, Tóth Kriszta, Szécsi Noémi, Kovács András Ferenc, Kemény István, Bartis Attila, Gergely Ágnes, Szvoren Edina és még sorolhatnám – tehát az „élő klasszikusok”. De mellettük mindig ott vannak a fiatalok, akár elsőkötetes alkotók, idén például Kali Ágnes, Mécs Anna és Seres Lili Hanna. A többkötetes, ám még mindig nagyon fiatal szerzők közül az elmúlt években ott volt a táborban Bartók Imre, Mán-Várhegyi Réka, Nemes Z. Márió vagy Tóth Kinga. Az sem utolsó szempont, hogy van-e a meghívott szerzőnek műfordítói munkássága, hiszen ebben a programsorozatban mindenkit a fordítás érdekel elsősorban.
Mennyire népszerű a magyar irodalom nemzetközi szinten, honnan érkeztek a fordítók?
Abból, hogy hány pályázat érkezik magyar művek fordítására és külföldi megjelentetésére, azt tudom mondani, hogy elég jó a műfordítói utánpótlás, sok, illetve kellő számú fiatal próbálkozik meg ezzel a hivatással. A Prae műfordító táborban idén kilenc különböző nyelvet képviseltek a hallgatók, Kanadától Franciaországon és Egyiptomon át Lengyelországig és Dél-Koreáig számos ország és kultúra jelen volt Dunabogdányban. Nem mindenkiből lesz műfordító, aki megfordul nálunk, de sokukból igen. Innen nézve ez a workshop hosszú távon rendkívül eredményes és dinamizáló hatású. Ráadásul ennél jobb országimázst nem tudok elképzelni.
Kortársakat vagy régebbi szerzőket fordítanak? Mik a trendek?
Én úgy látom, hogy a legtöbben kortárs irodalmat fordítanak, de a pályakezdők között is akadnak, ahogyan a középgenerációban is, akik elsősorban a 20. századi magyar klasszikusokra fókuszálnak Kosztolányitól Márain át Szerb Antalig vagy Ottlik Gézáig.
Hogyan jut el hozzájuk a tábor híre?
Elsősorban a saját stúdiumaik révén lépnek kapcsolatba a magyar nyelvvel, a magyar irodalommal, illetve a magyar kultúrával, majd sokan a Balassi Intézetben folytatják tanulmányaikat. A JAK-kal, ahogyan most a Prae-vel is, használjuk ezeket a kapcsolati hálókat, ebbe ágyazódunk be mi is; a program végső soron eljut azokhoz, akiknek szól, megtalálnak bennünket.
Térjünk át az új könyvére, amely az őszi Margó Irodalmi Fesztivál és Könyvvásárra jelent meg a Prae Kiadó jóvoltából. Mondana erről pár szót?
Ez az ötödik kötetem, pontosabban a négy és feledik, mert a harmadik könyvet közösen jegyeztük Fodor Péter kollégámmal, a Debreceni Egyetem oktatójával Bret Easton Ellis írói munkásságáról. Az új kötet címe: Más tartományok. Változatok fiktív és valós terekre, és tanulmányokat, esszéket, kritikákat tartalmaz, irodalmi és filmes elemzéseket, sőt útinaplókat az elmúlt néhány évből. Terek ideológiájáról, ideológiák tereiről fűztem össze az egymástól egyébként nagyon különböző témájú szövegeket, amelyeket laza, hálózatos kapcsolat tart össze. A hardcore tanulmányoktól az ismeretterjesztő jellegű írásokon át a személyes útirajzig számos műfajt igyekeztem megmozgatni a magam módján.
Merre utazott?
A kötetbeli három útinapló egy kísérlet, még csak hasonlót sem írtam soha korábban. Egy dél-olaszországi road trip, egy egyesült államokbeli – New Yorkot, Bostont, Kansas Cityt és Chicagót érintő – tartalmas körút, valamint egy észtországi kiruccanás alkotják a déli, a nyugati és az északi irányok menetrendjét. Az első, olasz útinapló az Alföld folyóiratnál dolgozó kollégáim, barátaim felkérésére készült, a többi jött magától. A felszín rögzítésére törekedtem az útiélmények feldolgozásánál, amelyeket pusztán olyan információkkal vagy „tudással” egészítettem ki, amelyeket a tapasztalat előhozott. Nem annyira bölcseleti írások ezek, mint inkább egy módszer a mozgás, a helyváltoztatás eseményeinek feldolgozására. A műfaj számomra e tekintetben végső soron a teljes kötet módszertani allegóriájává vált.
Fotók: Sipőcz Péter, Prae
