A nyár egyik legizgalmasabb kiállítástúrájával készült Szentendre, az Art Capital képzőművészeti fesztivál keretin belül. A kiállítások és a hozzájuk kapcsolódó programok tematikusan összekapcsolódnak az álom, a víziók és az illúziók világában. Az óváros májustól szeptemberig megtelik a magyar és nemzetközi (kortárs) művészet darabjaival.
Szentendre már negyedik alkalommal rendezi meg az Art Capitalt, Közép-Kelet-Európa egyik legnagyobb képzőművészeti fesztiválját. Szentendre kedves utcái szinte bármennyi látogatás után is mutatnak újat, így a nosztalgikus turistáskodás mellé most egy múzeumtúra is társul. Tökéletes kombó.
Az első állomásunk a Magyar szürrealizmus című kiállítás volt a Ferenczy Múzeumban. A tárlat célja, hogy bemutassa a magyar szürrealista festészet létezését és hatásait. Bár az országban nem szerveződött szürrealista csoport, mégis az irányzat létezett és nemzetközi szinten nagyon is meghatározó volt. A kiállítás nyitó darabjai Gulácsy Lajos és Csontváry Kosztka Tivadar festményei, amelyek okkal nevezhetők a szürrealizmus előzményének. Ezután már nem kronológiailag szerveződnek a festmények, művészek, hanem tematikusan. Az emberábrázolás, a psziché, a harc, a születés és végül a halál. A tematikus termeket rövid leírások vezetik be, amelyek hihetetlenül pontosak, érthetőek, és nem veszik el a kedvünket a túlzott szakmaisággal, szájbarágással, sőt inkább gondolatokat ébresztenek, odalöknek a képek elé, és megpróbálnak segítő kezet nyújtani a szürrealizmus megértéséhez. És a végére tényleg valamit meg lehet érteni az egészből, az álmokat, a küzdelmeket, az emberi létezés lecsupaszított illúzióját, a szorongást és a még meg nem értett festmények vibrálását.
Az egyik múzeumból a másikba vezető utakon is végig kísér egy kiállítás: egyszemélyes fülkékben elevenednek meg az irodalomi hősök álmai. A fülkékben magyar színészek adnak hangot egy-egy kortárs és szépirodalmi monológnak, részletnek. Nagyon izgatottan álltam be a kis fülkébe, de sajnos egy egyszemélyes szaunává forrt a napon, a 7–8 perces szövegeket így csak elképzeni tudtam. Útközben még megtaláltuk Babos Zsili Egy madár álma című kertkiállítását, ahol a falról figyelő isten szeme a hatalmas madárkaláb, és a régi, mediterrán zöld udvaron, az oroszlános padon megettük a frissítő fagyikat.
A MűvészetMalomban négy kiállítást is meg lehet tekinteni. Természeten elkerülhetetlen, hogy Nagy Kriszta x-T Csipkerózsika halott című helyspecifikus installációja legyen az első, hiszen hatalmas rózsabokra azonnal odarántja magához a vendégeket. A kiállítás a Csipkerózsika-történet újraértelmezése, ahol a lány hiába várja a fehér lovon érkező férfit, és a férfi hiába próbálja leküzdeni az akadályokat. Csipkerózsikához nem érkezik herceg, a hercegek nem tudnak átjutni a rózsatöviseken. A kiállítás kriptahangulatot idéző, rózsákkal átszőtt falai visznek egészen addig a pontig, ahol szembesülünk a hétköznapi szerelem, kapcsolatok tragédiájával: a halállal. Nagy Kriszta installációja hihetetlen energiával és rádöbbenéssel zúdítja rá történetét a látogatóra, kár, hogy nincs folytatása.
Az érzelmi sokk után Dmitrij Kavarga Anyag és test. Mérgező antropocentrizmus című kiállítása állít újabb dilemmák elé. A poszthumán alkotó az emberi pusztulást, kiszolgáltatottságát, a fizikai test és a biológiai én elválását mutatja be művein keresztül. Az installációk hihetetlen részletes alakokból, polimer anyagokból a neonsárga és a fekete színek feszültségéből üzennek. Toxikusság, a természet és a társadalom felemésztő pusztítása a technika, a művészet és a tudomány fúziójában születnek meg. Nyomasztó, de fullasztóan igaz kiállítás egy olyan felfoghatatlan témában, ami talán már nincs is olyan messze.
Eva Schlegel un-limited és Csurka Eszter Alpha című kiállítása a leírások ellenére nem jönnek át annyira, mint a mellette lévők. Az előbbi a repülés, a lebegés állapotával összefüggő szabadságot és annak az álomszerűségét eleveníti meg, illetve régi pornográf képekkel próbálja bemutatni az intimitás által megélt lebegést és szabadságot. Csurka Eszter kiállítását a tér- és az időtapasztalat, az alpha állapot ihlette. Mindkét tárlatról hiányérzettel távoztunk, pedig a leírás alapján nagyon izgalmasnak tűnt.
Az ezeken túli tizenhárom kiállítást sajnos nem tudtunk megnézni, hiszen egy nap alatt képtelenség, meg persze ennyit egyszerre nem is lehet befogadni. De talán pont ez a jó benne, hogy szeptemberig lesznek üres hétköznap délutánok, szombat délelőttök, amikor Szentendre megnyugtató belvárosában kicsit nyaralhatunk, miközben izgalmasabbnál izgalmasabb kiállításokat nézhetünk meg. Aztán egy fagyi a főtéren, kávé a Duna-parton, lángos a sikátorban és naplemente a templomnál, miközben már kezünkben a szürrealizmus, poszthumán, a kortárs – a művészet.
