Április 10., az Írók Boltjában, a harmadik sorban ül az ELTE Online. “Te tudósítani jöttél? Nem. Ó, hát nem baj, attól még jöhetne. Biztos? Igen, persze, valami személyes.” Tehát tudósításunkat olvashatjátok, ami elsősorban valami nagyon személyes benyomásra, és persze a Várunkra, Seres Lili Hanna új kötetére épül.
Április 10-én jelent meg Seres Lili Hanna, a kultúra rovat – most már – társszerkesztőjének és a prae.hu művészeti portál irodalmi rovatvezetőjének első kötete. A kötetbemutató helyszínét az Írók Boltja meglepően tágas és fülledt galériája adta, vizuális hátterét Steiner Hanna illusztrációi és a zenei aláfestést Gulyás Barna biztosította. A fekete tusrajzok alatt pedig, a sárga csokor és a kék ruha fúziójában büszkén pihent Fehér László Vihar előtt című képének köntösében a Várunk.
Kicsit nehéz helyzet volt. Mindenki ült a frissen nyomott kötetével, alig várva, hogy végre belemélyedjen, olvassa, keresse, miközben Lili velünk szemben ült, készen arra, hogy beszéljen kicsit arról, hogyan is készült el első kötete. A kérdéseket nem tudtam zsebre rakni, belehajtogatni az új kötetem oldalaiba, de Lili válaszai láncként fonódtak össze a könyvben végighúzódó tusvonallal.
A vonal valahol a Lili háta mögötti vetítővásznon és a kötet előtt keletkezett. Még akkor, amikor beszélhetünk írás előttről, akkor, amikor Lili csak mesélt. A történetek lassan prózává alakultak a Sárvári Írótáborokban, egészen az alapszakos államvizsgájáig, mikor ez a tuscsík darabolódott, és sorokká, lírává töredezett. Lili mesélt azokról a bizonyos „nagy levegőkről”, amik ezt az egészet számunkra láthatóvá tették. Arról, ahogy szépen lassan beleereszkedett az irodalmi életbe: jelentkezett gyakornoknak a Literához, rovatvezetőnek kérték fel az ELTE Online-nál, majd a prae.hu irodalmi rovatához. Ez kicsit olyan, mint a cérnaszál, amikor egy bizonyos ponton a rétegek szétválnak: Lili egyszerre újságíró, szerkesztő és költő is.
A vonal lassan eléri a kötet első oldalát, de szót kell még ejteni néhány előzményről. Lili Deres Kornéliát kérte fel a kötet szerkesztésére, akivel egy alapos rosta után összeállították a könyvet. A kompozíció, a ciklusok az ösztönös és a tudatos mezők párhuzamában alakultak, a témák ekkor rajzolódtak ki Lili számára is. A kötetet áthatják a szociológiai problémák: a szegénység, az erőszak, az anyaság, a kiszolgáltatottság. Ugyanakkor az érzések, a gondolatok univerzálisak, nem szűkíthető nemi perspektívákká, a nő és a férfi egyszerre jelenik meg benne. Fehér László horizontja indítja el azt a vonalat, amelyen Steiner Hanna tusrajzai várakoznak, amelyen Lili kézírásával felsorakoznak a ciklusok, és amelyeket összekötnek a versek.
Az első írás a vonalon a Reumás hátország címet viseli, ami a kötet első ciklusának címét is adja. A ciklus a mai magyar közérzetből keletkezett, melynek alkotóelemei szinte már mondhatók közéleti verseknek is. A második ciklus, a Mr. Nobody a halált és a magányt tematizálja. A harmadik a Bölény az írógépnél című ciklus, melyben a női sorsok és az erőszak fut végig. Az erőszak, amelyről írni kell, mert be kell mutatni, hogyan veszti el benne identitását az ember. Lili álomszerűen ragadja ezt meg, mert ennek a brutálisan abszurd, ugyanakkor talán mindennapi emberi vonásnak az álomszerű képekben jelenik meg a jéghideg valósága. Az utolsó, különálló vers, az Intelmeink, amely valahol magába gyúrja az egész kötetet, spirálként gyűrűzik a gitárkíséret keserédes szólamával egyre beljebb belénk.
A végére már egyáltalán nem volt nehéz a helyzet. A kérdések ugyan valahol kint rekedtek az Andrássy út szirénái között, de a válaszok betöltötték a meleg, könyvekkel és emberekkel zsúfolt galériát. Seres Lili Hanna elindított egy vonalat, talán ösztönösen, talán tudat alatt, láthatóvá tette és megmutatta nekünk. Mi egy ponton bekapcsolódtunk; hogy az a pont a zöld víz fehér ruhás alakjának vonalában, a két elkent tusalak várakozásában, vagy a gitárhúrok és a versek között van, nem tudom. Mindenesetre már a kezünkbe szoríthatjuk azt a bizonyos szakaszt, amitől ez az egy órányi pont kitágul. És talán kicsit sejthetjük, hogy hová fog futni ez a tusvonal, amit mindannyian várunk.
Várunk
Ez itt a várunk. Deszkából épült.
Meg pár lopott tégla is van benne.
Lopott műfű van a földre borítva is.
Az ott kávéfolt.
Nem az enyém, tudod, hogy nem kávézom.
Azt ott kiégettük, amikor egyszer főztünk.
Ez itt vér, igen, az én vérem.
Nekem Norbika volt az első.
Én nem voltam első senkinek.
Már úgy senkinek, hogy egyszer átjött a Gézu.
Az ott borfolt, néha keverem is a vérrel.
Norbi elköltözött.
De Gézu hozta három barátját.
Nem szerettem az erős testüket meg a hülye fejüket.
De csak azt mondtam, túl sokan vagyunk.
Azt hittem, ennyi elég lesz.
De Gézu továbbment a lóverésnél.
(Nézd csak meg a hátam.)
Múltkor megkéselt.
Majdnem.
Igen, az ott galambszar.
Az Erika mentett meg. Azóta egyiküket sem láttam.
Most már enyém az egész vár, a várunk.
Látod ezt? Milyen jó kis kampó?
Itt fogom szárítani a pelenkát.
Fotó: Csomos Attila
A kötet kapható az Írók Boltjában, a Libriben, a Lírában és a Bookline-on is.
A kötetbemutatóról készült videót itt nézhetitek meg.
