A Vak Remény esete az Aegon-díjjal

Nagyjából két hete derült ki, hogy az Aegon Művészeti Díjat 2019-ben Takács Zsuzsa veheti át A Vak Remény című, egész életművét összegző kötetéért. A díjátadót szokás szerint a Katona József Színházban rendezték meg, laudációt pedig Kulcsár-Szabó Zoltán, az ELTE BTK Összehasonlító Irodalom- és Kultúratudományi Tanszékének tanszékvezető egyetemi tanára mondott.

Az este sajnos csalódással indult: Takács Zsuzsa betegsége miatt nem tudott megjelenni az eseményen, így Máté Gábor, a Katona József Színház igazgatója és az est házigazdája a díjazott helyett három shortlistes szerzővel: Garaczi Lászlóval, Krusovszky Dénessel és Mán-Várhegyi Rékával beszélgetett. A Gács Anna által szerkesztett est témája az irodalmi város volt, ami sok ponton érintkezik a tízes listára került művekkel, de természetesen a Vak Remény által bemozgott fiktív-valós Budapest tere volt a kiindulópont. Az atmoszférateremtés fontos eleme volt a színpad díszlete és a Katona színészei (Dankó István, Fullajtár Andrea és Kis Eszter), valamint a Darvas Kristóf zenész által előadott dalok is.

IMG_1505

Máté Gábor érdeklődése elsősorban az írók valós és szövegszerű városélményeire irányult, és bár egy idő után soknak és önismétlőnek tűntek a kérdések, kimondottan izgalmas történetek, válaszok is elhangzottak. A beszélgetésben résztvevő Kepecs Gábor, az Aegon-díj alapítója, Párizshoz fűződő viszonyáról beszélt, Mán-Várhegyi Réka többek közt a gyermekkori, mitizált-idealizált Szeged-képét idézte fel, melyre a legnagyobb hatást Janikovszky Éva Aranyeső című regénye tette, de természetesen Budapestről, és azon belül Békásmegyerről, a Mágneshegy című regényének helyszínéről is beszélt. Garaczi László Drezdától és Berlintől kezdve Manhattanen át egészen Csepelig felvázolta a számára jelentéses várostereket, Krusovszky Dénes pedig szintén szóba hozta New Yorkot, Budapestet és Hajdúnánást is – utóbbi Hajdúvágásként jelenik meg az Akik már nem leszünk sosem című könyvében.

IMG_1504

Az est során a tízes listára felkerült művekből a korábban már említett színészek olvastak fel részleteket, ami jelenlévővé tette azokat a műveket és szerzőket is, akik a beszélgetésben nem vettek részt. A főszerep természetesen távollétében is Takács Zsuzsáé és A Vak Reményé volt, az esemény kétharmadánál el is érkezett a díjátadás ünnepélyes pillanata. Kulcsár-Szabó Zoltán a laudációját Pilinszky gyakran idézett, a fiatal Takács Zsuzsát bemutató soraival kezdte, s A Vak Remény perspektívájából visszaolvasta azokat az életmű egészére. Takács Zsuzsa helyett lánya, Lengyel Anna vette át a díjat, aki tolmácsolta édesanyja szavait, miszerint egy költő számára az a legnagyobb öröm, ha megjelenik a kötete, és olvassák az olvasók, méltatják a kritikusok. A Vak Remény az egész életmű összefoglalása, az elmúlt csaknem ötven év szövegeit tartalmazza. Takács Zsuzsa egy később bejátszott telefonbeszélgetésben elmondta, hogy a kötet már gyakorlatilag 2004-ben készen állt, azonban a szövegek sötét hangvétele miatti szégyenkezés újragondolásra késztette őt. Így új versekkel kibővítve, sajátos szerkezettel jelent meg végül 2018-ban az összefoglaló kötet: a legújabb, címadó ciklus került legelőre, s ez a sajátos-egyedi kötetkompozíció még kiemelkedőbbé tette e rendkívüli életmű összefoglalását.

IMG_1503

Megható és megmosolyogtató pillanatokban bővelkedően, összességében jó hangulatban telt a kissé hosszúra nyúló díjátadó. Ha személyesen nem is, a Vak Reményen keresztül mégiscsak kapcsolatba léphettünk Takács Zsuzsával ezen az estén. „Találkozni akartam volna a Vak Reménnyel, / kértem, hogy mondjon egy alkalmas helyet.” Mondott.

 

Kiemelt kép: Fidelio

Fotók: Aegon Művészeti Díj