Bemutatkozik a kultúra rovat – Agárdi László Lehel

Új sorozatunkban az ELTE Online kultúra rovatának szerzői mutatkoznak be. A bemutatkozás formája tökéletesen rájuk bízott: esszé, öninterjú, listába szedett vallomás, képekkel, videókkal, linkekkel telepakolt tárca… Ami jön. Ami ők, az adott illető. Elsőként Agárdi László Lehel.

Miért van a kultúra rovatban ennyi filmkritika? Talán azért, hogy nektek megkönnyítsük, hogy mire üljetek be? Esetleg azért, hogy formáljuk az ízléseteket? De az is lehet, hogy azért, mert a rovatnál van egy elvetemült újságíró, aki szeret moziba járni, s ezért mindig csak filmekről akar írni. És általában ír is. Ez lennék én, Agárdi László Lehel, a kultúra rovat újságírója.

Nem volt magától értetődő, hogy a filmekre fogok specializálódni, de még csak az sem, hogy újságíró leszek, pláne a kultúra rovatnál. Gyerekkorom óta óriási sportrajongó vagyok, a foci bármikor jöhetett, de a Forma-1-en keresztül az óriás-műlesiklásig mindenre vevő voltam, a Tour de France egyes szakaszait is ugyanazzal a lelkesedéssel figyeltem, ahogyan Ronnie O’Sullivan parádéit a snookerasztal mellett. Egyszer a semmiből jött a nagy szerelem: az NBA. Az amerikai kosárlabdaliga lenyűgözött a statisztikai sokszínűségével, az analitikus hozzáállásával, volt olyan időszakom is, amikor csak a statisztikákat követtem, a mérkőzéseket nem.

Ha egy lepke megnő, akkor lep lesz?

Joggal merülhet fel a kérdés: miért nem a sportrovat újságírója vagyok? Amikor felfedeztem, hogy felvételt hirdettek az ELTE Online csapatához, akkor nekem is ez volt az első gondolatom. A második meg az, hogy két végkimenetele lehet annak, ha felvesznek oda:

  1. Annyira jó leszek, hogy nem találok benne kihívást, ezzel pedig eldobom magamtól azt a lehetőséget, hogy újságíróként fejlődjek.
  2. Ráébredek arra, hogy valójában mégsem értek annyira a sportokhoz, mint ahogyan azt gondolom, s elveszítem azt a képzetet, hogy én értek ehhez.

Nagyon szépen hangzana, ha azt mondanám, hogy a sport után a kultúra rovat volt a következő gondolatom, de ez sem igaz. Az új kiszemeltem a tudomány rovat volt, mert úgy gondoltam, hogy érdekes lehet beszámolni a tudományos élet legfrissebb történéseiről. Szép gondolat, de ahogy eljutottam a próbacikk megírásához, fél oldal után elakadtam. Végső kétségbeesésemben eszembe jutott, hogy olvastam egy cikket arról, hogy a filmértékelő oldalakon milyen tényezők befolyásolják egy-egy alkotás pontszámát. Jobban belegondolva ennek volt némi tudományos vonatkozása, de ezt a cikket már a kultúra rovat számára írtam.

Micsoda tuskó, azt hiszi, hogy van humora

De hogyan lettem arra jogosult, hogy ide jelentkezzek, hogyan lettem az ELTE hallgatója? 2014-ben érettségiztem, lassan 5 éve állítja azt egy papír, hogy nem vagyok éretlen. Az ELTE-n több képzést is megjelöltem, végül az informatikus-könyvtáros alapszakra vettek fel. 2017-ben védtem meg A kortárs magyar prózával kapcsolatos olvasási szokások alakulása 1990 óta a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár kölcsönzési adatai alapján című szakdolgozatomat.

2017-ben felvételt nyertem a könyvtártudomány mesterszakra, s ekkor kerültem be az ELTE Online csapatába. Most gyakorlatilag ismét szakdolgozatot írok, de ezúttal már a sokkal divatosabb „diplomamunka” kifejezés a helytálló. Ez a dolgozat a Szerzői jogi kérdések a digitális korban címet viseli, amiben a GDPR és a „mémtörvény” problémáival foglalkozom. Jelenleg ezzel telik a legtöbb időm, és nagyon hálás lennék, ha minél többen kitöltenétek ezt a kérdőívet.

Lehidalok a lepkés szóvicctől

Mivel könyvtárszakos vagyok, ezért joggal feltételezhetitek, hogy szeretek olvasni. Ez valóban így van, de sajnos sokkal kevesebb időt fordítok erre, mint amennyit szeretnék. Általában csak egyszer olvasok el egy könyvet, az eddigi egyetlen kivétel az Iskola a határon, Ottlik Géza remekművét már kétszer is elolvastam, sőt harmadszor is tervezem. Az Egri csillagok a másik olyan kötet, amit megpróbáltam újra elolvasni, mert elsőre nagyon szerettem, de az nem ment, 50 oldal után úgy döntöttem, hogy nem rombolom tovább a korábbi pozitív olvasásélmény emlékét.

Sok filmmel hasonló a kapcsolatom, mint ezzel a könyvvel: nem merem újra megnézni, mert félek, hogy már nem szeretném annyira. Gyerekkorom meghatározó emléke, hogy amikor beteg voltam, mindig a VHS-re felvett filmeket pörgettem, főleg Bud Spencer és Terence Hill közös műveit. Kicsit később ismerkedtem meg Tim Burton két Batman-mozijával, azokat a Nolan-trilógia óta nem merem újra megnézni, de bármikor képes vagyok azt állítani, hogy Jack Nicholson a legjobb Joker. Az utóbbi időben A tégla is bekerült ebbe a kategóriába, de a Csillagok háborúja jól tartja magát, úgyhogy még nincs nagy gond.

A képek kicsit eltájolódtak a témától

Szerencsére van néhány olyan film, amit továbbra is nyugodt szívvel nézek, mert tudom, hogy ugyanazt az érzést fogja kiváltani, mint először. Ilyen a Forrest Gump, aminek a bájos egyszerűsége mindig meghat, illetve ilyen a Kapj el, ha tudsz is, ami egy nagyszerű macska-egér játékot mutat be. A közös nevező Tom Hanks ebben a két filmben, de nem állítanám azt, hogy ő a kedvencem, színészek terén nincs ilyen. A rendezők közül Christopher Nolan és Quentin Tarantino munkáit mindig figyelemmel kísérem, a legújabb felfedezettem pedig Damien Chazelle.

Az újabb filmek közül a Három óriásplakát Ebbing határában és a Zöld könyv volt rám nagy hatással, utóbbiról már írni sem restelkedtem. Egy ideig aggódtam amiatt, hogy megbélyegzem magam azzal, hogy csak filmekkel foglalkozom, ezért kitaláltam, hogy színházi előadásokról is írok. Először elvetemült ötletnek tartottam, mert nem voltam igazán színházba járós típus, de rájöttem, hogy ezt a világot is szeretem, és ezt a kultúra rovatnak köszönhetem. Végül a sportrovatban is megjelent két cikksorozatom, a tudomány rovatba is írhattam, sőt, a – korábban távolinak érzett – közélet rovatba is, úgyhogy kijelenthetem, hogy végül a lehető legjobb döntést hoztam meg, amikor a kultúra rovathoz jelentkeztem.

A végére minden összekutyulódott

 

A kiemelt kép Csomos Attila munkája. A cikkben szereplő képeket a szerző készítette.