A jeles eseményre november 5-e és 8-a között került sor a Germanisztika Intézetben, s ha részt vettél a szakodhoz tartozó előadások döntő többségén, nem csak a HÖK által kiállított Oktoberfest-kuponokban részesülhettél (amivel később nyerhettél), hanem megtapasztalhattad, hogyan kapj kultúrsokkot úgy, hogy bent maradsz Odin Fellegvárában ‒ a saját szakodon. A tudásanyag olyan intenzíven árasztotta el az Intézetet, mintha az Oktoberfesten lennénk, és a tudásért (a drága sörért) nem pénzzel (kemény tanulással) kellett fizetnünk, hanem egy sör-/tudásfelhő alatt álltunk, amely úgy eláztatta a mentális lexikonunkat, hogy először összefolytak rajta a betűk. Száradás után viszont sok minden jobban kitisztulhatott, nagyobb jelentőséget nyerhetett, mint eddig. Vagy akár új értelmet.
A Kultúrhét keretében az Intézethez tartozó tanszékek munkatársai, meghívott külföldi és magyar vendégekkel és az intézeti HÖK tagjaival, a német, néderlandi-holland-flamand és skandináv irodalom-, nyelv- és kultúratudomány legújabb kutatási eredményeit mutatták be workshopok, szemináriumok, előadások és könyvbemutatók formájában. Ennélfogva – s nyilvánvalóan – a rendezvények német, holland és magyar nyelven zajlottak. Meghallgathattuk többek között néhány Németországból jött Erasmus-hallgató tapasztalatait. Arról is volt szó, minket mi motivál a német nyelv tanulására. A németen keresztül volt lehetőség bepillantani más kultúrákba is: A Gyerekkorom Iránban című könyv és külföldi tanáraink által megtudhattuk, hogy milyen az osztrák irodalomoktatás. Visszavittek a múltba is: a Vikingkori emlékek pogány és keresztény vonatkozásait vizsgáltuk nyelvtudományi és kultúrtörténeti megközelítésben. További kulturális utazáson vehettünk részt A „gyermekvonatok” Magyarország, Hollandia és Flandria között a huszadik század első felében című előadáson, ahol migrációról, irodalomról és identitásról volt szó. Ha pedig már identitás, tanulóként lenyűgöző volt hallani magyar-német szerzők saját kommentárjaikkal egybekötött felolvasásait műveikből; Christina Arnold, Robert Becker, Angela Korb és Josef Michaelis verseiket, novelláikat, és a konkrete Poesie-t is megelevenítették. Sor került nyelvészeti előadásokra is.
Talán a legtöbb érdeklődőt a „Mire jó a német szakos diploma?” című kerekasztal-beszélgetés vonzotta be, hiszen annyian megjelentünk, hogy nem csak hogy el kellett hagynunk az eseményre meghirdetett termet, s ezzel Odin várát, de még a Kari Tanácsteremben is épphogy csak le tudott ülni mindenki. Sokakat lázba hozott a kérdés, miért van Fábry Sándor humorista és műsorvezető a beszélgetők között. Jelenléte egészen új és homályos perspektívák kirajzolódását eredményezte az ezen a szakon általában (vagy inkább a séma szerint) tanárnak, tolmács-fordítónak, vagy közművelődési szakembernek készülőknek. A másik két meghívott Prőhle Gergely, a PIM volt főigazgatója, egykori berlini és berni nagykövet, és a jogász-közgazdász végzettséggel rendelkező Dr. Sulányi Péter, az ország talán legismertebb tolmácsa, fordítója voltak. Életútjaikon nagy vonalakban végigvezetve, megdöbbentő, vicces vagy komoly történeteket mesélve, sokakban megerősítették a tényt, hogy az út a célig legyen egyenes, görbe, vagy egészen cikcakkos, nem értelmetlen. Így akkor sem kell aggódni, ha még harmadévben sem tudod pontosan, hogy mi leszel, „ha nagy leszel”: minden lépésnek van értelme. A nyelv ismeretének birtokában ráadásul már eleve két ember vagy, ketten meg úgyis mindig mindent megoldanak, nem?
Első körben tanácsokat kaptunk a német nyelvről és magáról a tanulásról. Dr. Sulányi Péter szerint a német príma előiskola az angolhoz, fordítva viszont nehezebb a helyzet. S egy hasznos adat, ha a szakon vagy, de kételkedsz: állítása szerint nagyon sok magyar céghez legjobb eséllyel német nyelvtudással lehet bekerülni, a nyelv egyre keresettebb, dinamikusan növekszik a németet tanulók száma. Fábry Sándor szerint soha semmit nem szabad azért tanulni, mert abból sok pénzt remélünk, hiszen minden csak akkor sikerül, ha örömünk van benne. Ő egyébként úgy került német szakra, hogy a családjában mindenki piarista gimnáziumba járt, és a mérnökök továbbjutási esélyei nagyobbak voltak német nyelvtudással. Jogra jelentkezett, de elutasították, és így a Pécsi Főiskola magyar-német szakján kötött ki. Pécs után jött az ELTE magyar szak, majd idegenvezetőként dolgozott, a show-business lehetőségét magyar és német turistáktól szerezte.
Mennyire fontos tolmácsként a kultúra? – hangzott el az izgalmas kérdés Szalai Zoltán moderátortól. Míg Fábry úgy nyilatkozik, hogy bármilyen nyelvet csak nagyon jól érdemes megtanulni, Dr. Sulányi Péter szerint a nyelv az egyetlen, amit rosszul is érdemes tudni. Bárhol idegenben egy-két szó az adott nyelven életmentő lehet, vagy szimpátiakeltő. Elsősorban nyelvi környezetben ivódik belénk legjobban a kultúra is, melynek segítségével a nyelvvel is sokkal érzékenyebben tudunk bánni. Nyelvet tanulni itthon sem érdemes úgy, hogy a kultúrával nem foglalkozik mellette az ember. Első lépésben ugyanis dekódolnunk kell azt, ami idegen nyelven elhangzik, hogy egyáltalán megértsük, milyen értelemben szánták azt nekünk. Nem elég tehát, ha csak értjük – értelmeznünk is kell. A szakember azt mondja, legalább 10 év intenzív olvasás, és egyéb kultúrafogyasztás – tehát színház- és múzeumlátogatás kell ahhoz, hogy „beletanuljunk egy adott kultúrába”, netán integrálódni tudjunk ‒ enélkül nem válhatunk jó tolmácsokká.
Akkor most azonnal uzsgyi külföldre? – kapnak fel a tekintetek. Prőhle Gergely megnyugtat: mindenki jó helyen van, ne akarjunk máshova menni, persze utazzunk, s útjaink során „zárjuk magunkba és igyuk vérünkké” a kultúrát. Ne csak a németet, többet is: aki igényesebb szellemi életre vágyik, jelen kell lennie egy, de inkább kettő vagy több kultúrában/civilizációban, amibe szerelmes, s amit szőröstől-bőröstül meg tud ismerni. Ha az ember abba a helyzetbe kerül, hogy az országa érdekeit kell képviselnie, akkor ‒ ha azt jól szeretné csinálni ‒ az asszociációs pályákra való tekintettel egy szintre helyezi magát külföldi beszélgetőtársával. Ebben az esetben komolyabban vesznek minket, mint akkor, ha ezt nem így tesszük. A kevéssé ismert tény ugyanis az, hogy a másik félben van egy kis lesajnálás irántunk, akár csak tudat alatt: „ez az ember nem ismer engem/minket, hogyan is érthetne meg?” Ha látják, hogy kompetensek vagyunk nemcsak a dolgaikban, de ismerjük a náluk magától értetődő kulturális finomságokat, és képesek vagyunk lépést tartani a rezdüléseikkel is, akkor nyert ügyünk lehet. Ehhez szükséges a tájékozottság egyaránt a politikatörténeti és az irodalmi vonalon, a megfelelő szókincs, és mindenekelőtt a megértés: nem csak a szavaknak, hanem tartalmaiknak is, sőt, nem árt, ha tisztában vagyunk kimondatlan udvariassági formulákkal is. Dr. Sulányi Péter egyszerű, de nagyszerű példája az utóbbira: Hogyan értelmezi a német, ha a teljes nevemen mutatkozom be neki? Hogyan értelmezi, ha csak a keresztnevemet árulom el? Sokan nem gondolják, hogy utóbbi esetben azzal, hogy bemutatkoztam, egyben le is tegeztem – ami nem mindig aduász kapcsolatkezdés.
A nagykövet szerint ma is érdemes német közszolgálati híradót is hallgatni, s akár összehasonlítani, milyen kontextusban közöl és milyen kitekintéssel rendelkezik a Frankfurter, a Süddeutsche Zeitung, vagy akár a Spiegel. És egy nagyon hasznos taktika még a tolmácsprofesszortól hangzott el: amikor az interkulturális relációkat vizsgálják, elsősorban mindig a hasonlóságokat emelik ki. Legalább ennyire fontos lenne viszont a különbségekre fókuszálni. Nagyszerű kiindulási alap lehet szerinte az országismereti tantárgy, ahol az ember megtalálhatja a legtöbb alapeltérést.
Hogy hogyan jut el az ember a diplomáciáig, hogyan lesz keresett a tolmács? Erre életutanként eltérő a válasz, plusz: ahány nyelvtudás, annyi lehetőség. Az biztos, hogy nem elég a germanisztika, szükséges a mesterképzés, előbbinél pedig a nemzetközi kapcsolatok ismerete és a gyakornokoskodás. Gyakran halljuk, hogy szükségesek lennének a tolmácsismeretek mellé egy másik konkrét szakmának az ismeretei, viszont van úgy, hogy ez hátrányt jelent: aki például a tolmács mellett jogász képesítéssel is rendelkezik, nem száz százalék, hogy szívesen adnak oda neki jogi szakszövegeket, hiszen a blattolása olyan konnotációt nyerhet, amiből kitűnik, ő mit gondol helyesnek az adott esetben.
A Kulturwoche egy kötetlen tanár-diák beszélgetéssel, illetve hangyányit novemberre tolódva, a KK-ba kihelyezett, jó hangulatú, táncos Oktoberfesttel zárult. S Odin boldogan nézett germanista népére, kik csaposnak (tudósnak) felcsaptak a hadseregébe.
