A vitakultúra újjászületése – Elsötétítés

Október 28-án mutatták be az Ódry Színpadon az Elsötétítés legújabb adaptációját. Spiró György drámáját ezúttal Hegedűs D. Géza vitte színpadra a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatóival. Színikritikánkat olvashatjátok.

Az Elsötétítés a harmadik zsidótörvény kihirdetésének a napján játszódik, s egy vegyes házaspár estéjét mutatja be. A zsidó felmenőkkel rendelkező Férfi felelősnek érzi magát azért, mert származása kihatással lehet arra, hogy a lánya a távoli jövőben kikkel házasodhat össze, s kikkel nem. Vele szemben úgy gondolja, hogy férje csak túlzott mértékben aggodalmaskodik egy olyan probléma miatt, ami szerinte nem érinti a családjukat.

Ez a történet ékes példája annak, hogy egy vitának hogyan kell működnie. Manapság a vitakultúra haldoklóban van, sokan nem képesek végighallgatni a másikat anélkül, hogy közbeszólnának, mondanivalójukat pedig nem tudják nyomós érvekkel alátámasztani. Van abban valami abszurd, hogy erre egy olyan házasság mutat rá, ami a nézők szeme előtt hullik darabjaira, a darab viszont végig tartja magát ahhoz, hogy a felek meghallgatják egymást.

Ezt a vitát nagy élmény hallgatni. Mindkét fél tudja, hogy mit akar mondani, hogyan akarja mondani, és hogy miért a saját álláspontján áll. El tudják fogadni, ha valamiben a másiknak igaza van, de a meggyőződésük mellett többé-kevésbé kitartanak. Mivel a verbalitás a hangsúlyos a darabban, ezért az előadás nem túlságosan mozgalmas, de ez egyáltalán nem probléma, mert a párbeszédek önmagukban is maximálisan lekötik a nézők figyelmét.

A konfliktus mégis a kommunikáció hiányából fakad, mivel Férfi egyedül akarja megoldani azt a problémát, ami szerint nem is létezik. Az előbbi szerint a megoldás nagyon egyszerű: el kell válniuk, Nőnek férjhez kell mennie valaki olyanhoz, akinek a felmenői is keresztények, az új férjnek pedig a nevére kell vennie a gyereküket is. A leendő férj (Barát) pedig már úton van a lakásukra. Az Elsötétítés az ebből kialakuló konfliktust mutatja be.

A darab különlegessége a szerepek többszörözése, ugyanazokat a szerepeket többen játsszák felváltva az előadás alatt. A váltások mindig úgy történnek, hogy a színészek lemennek a színről, majd megjelennek helyettük mások, akik a már elhangzott párbeszédből is felidéznek valamennyit, hogy a néző tisztában legyen azzal, hogy az új arcok melyik szerepet testesítik meg. Néha az átfedések kicsit hosszúak, de összességében pozitív ez a megoldás.

Érdekes tapasztalat egy előadás alatt megnézni azt, hogy több színész hogyan formálja meg ugyanazt a szerepet. Ez így ebben a formában valójában nem is igaz, hogy ugyanazt a szerepet alakítják többen, az a megállapítás sokkal pontosabb, hogy ugyanazt a szereplőt. A karakterek óriási változásokon, érzelmi hullámvasúton mennek keresztül, és ezt a változást is remekül szemlélteti, hogy más-más arc tartozik a különböző stádiumokhoz.

Éppen ezért nem szerencsés olyan összehasonlításokat készíteni, hogy melyik színész hogyan formálta meg ugyanazt a karaktert, mert voltak hálás és kevésbé hálás feladatok is. Ettől eltekintve mégis voltak olyan színészek, akiknél azt éreztem, hogy őket szeretném látni az egész előadásban, míg egy másik egyén szereplésének már vártam a végét. A következő azonban pillanatban pont tőle kaptam egy olyan momentumot, ami az egész előadás egyik legemlékezetesebb pillanata volt.

Emlékezetes pillanatokból egyébként nincs hiány az Elsötétítés-ben. A feszültség fokozatosan növekszik, és az első tetőpont tökéletesen összecseng Barát megérkezésével. Ez a momentum némi felüdülést, könnyedséget ad a műnek, mivel Barát személyisége nagyon szórakoztató, akárhányszor megszólal, az biztosan jó kedvre deríti a nézőket. Ennél a pontnál kell először megemlékezni arról, hogy Hegedűs D. Géza rendezte a darabot

A rendező megtalálta azt az egyensúlyt, ahol Barát karaktere szórakoztató, de mégsem teszi komolytalanná az előadást. A másik elem, ami a rendezésben nagyon tetszett, hogy egy ponton a színházban is megtörténik az elsötétítés, s ténylegesen nem lát semmit a néző. Ez a pillanat a darab második tetőpontja után jön, miután megszületett a megoldás, így ezzel még jobban nyomatékosítja annak a súlyát.

Az Elsötétítés legnagyobb erőssége, hogy komplex párbeszédekre épül, miközben megfelelő az egyensúly a dráma és a komikum között. Az Ódry Színpadon bemutatott adaptáció azoknak ajánlott, akik szeretik a jó vitákat, az érvek ütköztetését, mert ebben nincs hiány.

 

Képek forrása: Színház- és Filmművészeti Egyetem Facebook oldala