Újra Csillag születik Lady Gagával

A Bradley Cooper rendezésében készült Csillag születik egy olyan romantikus dráma lett, mely egyáltalán nem csöpögős, nem nyálas és nem cuki. Cserébe egy hihetetlen erős szerelemnek lehetünk tanúi, tele mély érzésekkel, komoly problémákkal. A főszerepben Bradley Cooper és Lady Gaga olyat alakít és zenél, hogy vigyázat: szem nem marad szárazon!

A film történetével nem most találták fel a spanyolviaszt, hiszen ez a negyedik verzió, ami elkészült a Csillag születikből. Az elsőt, az eredetit, 1937-ben forgatták Janet Gaynor és Fredric March főszereplésével. Az ötvenes években készült verziót már zenével fűszerezték, míg a hetvenes években egy rockos verzió látott napvilágot, kilépve ezzel a filmsztárok köréből. Jóból is megárt a 121sok, tartja a közmondás, ám úgy tűnik, ez a sztori kivétel. Még most, 2018-ban is felcsigázza a közönséget, és hatalmas érdeklődést kelt. Mondhatnánk úgy is, hogy Bradley Cooper biztosra ment, bár bukásához is vezethetett volna a sokszorosan feldolgozott történet.

Mindazoknak, akik nem látták a korábbi verziókat és még az újat sem, egy rövid összefoglaló (és a trailer linkje): Jackson Main (Bradley Cooper) valaha híres énekes volt, ám az ital és az örök turnézás kiszívta erejét. Csillaga folyamatosan halványul. Egyik koncertjét követően betéved egy bárba, ahol egy énekesnőben (Lady Gaga) felfedezi az igazi tehetséget. A fiatal és naiv Allyt többször elutasították a producerek, nem hisz sikerében, saját szerzeményeit titokban tartja. Jackson biztatja, támogatja felfedezettjét, lehetőséget ad neki nagyszínpadon énekelni, így a világ megismeri Allyt. Mindeközben a zenészek egymásba szeretnek, ám viszonyuk cseppet sem felhőtlen. Ally karrierje fantasztikusan ível felfelé, míg Jackson pályája már leáldozóban. Szerelmük sokat szenved karrierjük miatt, de a végsőkig kitartanak egymás mellett.

A két főszereplő, Lady Gaga és Bradley Cooper, csodásan alakítanak. A film népszerűségéhez bizonyosan hozzájárul, hogy két ilyen ismert sztárról van szó, ám ennek ellenére a vásznon nem a két csillogó celebet láttam. Teljesen átszellemültek, Ally és Jackson volt végig a szemem előtt. Bevallom, p06jyq93előtte tartottam attól, hogy a nagy nevekre alapoznak az alkotók és egyáltalán nem akarják megjeleníteni a történetben lévő karaktereket. Erre határozottan rá kell cáfoljak, semmiféle gagás stílust nem hozott Ally. Maradt a naiv, tehetséges énekesnő, aki komoly karrierre vágyott, amit aztán megkapott az élettől. Bradley Cooper pedig zseniálisan hozta a lecsúszott rocker alakját, aki ugyan odavan szerelméért, a bódító szerek mégis meghatározzák életét.

Itt el is érkeztünk a Csillag születik egyik legfontosabb aspektusához: a függőség problémájához. A film egy olyan szerelmespárt mutat be, akik tűzön-vízen át kiállnak egymás mellett, de leginkább Ally Jackson mellett. Hiába szökik a karrierje a csúcsra, és hiába zúdul minden siker a nyakára, ő akkor is felvállalja függőségben szenvedő férjét. Ez egy olyan kínos pillanatot okoz a filmben, mikor legszívesebben minden néző a széke alá süllyedne. Innentől már az az érzésed támad, nincs visszaút. Ám ekkor még kapsz egy halvány reménysugarat, és az utolsó boldog időszakot láthatod. A film ebben is igazán nagy. A csavarokban. Megnyugodnak a kedélyek, egyenesbe jönnek Ally és Jackson dolgai. És egyszer csak jön egy óriási pofon, melyet nem szívesen spoilereznék, de annyit elárulok, ezután a moziterem nagyja elkezdett a táskájában kutakodni…

taip_gime_zvaigzde

A Csillag születik lezárása kissé mellbe vágott. Nem éreztem teljesnek a film végét. Érteni értettem, hogy egy dal remek zárása egy amúgy is musicalszerű filmnek. Csak valahogy kevésnek éreztem, érdekelt volna még, mi is történik utána. De azt hiszem, ilyen egy igazán érdekes film. A zenékre visszatérve: egytől egyig fantasztikusak voltak! Lady Gaga hangja a maga egyediségével és Bradley Cooper közreműködésével többször libabőrös élményt okozott.

Összességében tehát, egy első rendezős filmhez képest, aminek ugyan nem volt ismeretlen a története, Bradley Cooper nagyot alkotott. Nagyszerűen hozta a szerepét csakúgy, mint Lady Gaga. A film sokat mondott, és kár tagadni, érzelmileg is teljesen magával ragadott. Nem véletlen rebesgetik, hogy Oscar-várományos.

Forrás: port.hu

Kép: port.hu

[sam id="10" name="mnb2" codes="false"]