A Maniac az elmúlt időszak egyik legjobban várt sorozata, legalábbis a Netflix égisze alatt biztosan. Erre a titulusra elsősorban a főszereplői miatt tehetett szert, ugyanis Emma Stone és Jonah Hill a sorozat két húzóneve. Ez nekünk önmagában is elegendő lenne ahhoz, hogy végignézzük a sorozatot, de amikor meghallottuk, hogy a valóság és a képzelet összemosódása a központi téma, egyből neki is estünk. Sorozatajánlónkat olvashatjátok.
Néhány hónappal ezelőtt a semmiből jött a hír, hogy a Netflix egy új sorozatot készít, aminek a két főszereplője Emma Stone és Jonah Hill lesz. A hírrel együtt rögtön érkezett egy rövidke kedvcsináló videó is, amiben gyakorlatilag semmi sem történik, de valahogy mégis betölti a funkcióját. Alig egy héttel később a készítők kiadtak egy klasszikus előzetest is, amiben viszont annyi minden történt, hogy az akár több évadra is elegendő információ lehetne. Párhuzamosan kiszivárogtak azok a hírek is, hogy a Maniac a valóság és a képzelet megkülönböztetésének tárgykörével foglalkozik.
A valóságot sokszor nehéz megkülönböztetni attól, ami a fejünkben játszódik. Egy szellemileg teljesen egészséges és kiegyensúlyozott embernek ez nem okozhat problémát, de bármikor történhet valami olyan az életünk során, aminek következtében mentális nehézségekkel kell szembenéznünk. Ezt sokszor nehéz felismerni/beismerni, de az ilyen jellegű gondok többé-kevésbé kezelhetőek. Természetesen meg kell különböztetni a veleszületett problémákat azoktól, amelyek egy trauma következtében alakulnak ki, de a két típus között számos kapcsolódási pont van.
A Maniac ezt a területet járja körül, igencsak sajátos módon. A történetnek nincs ideje, nem lehet tudni, hogy mikor játszódik. Egyes elemek retro érzést keltenek, valamennyire meglovagolva a ‘80-as évek reneszánszát. Sok más elem futurisztikus, olyan érzetet kelt, mintha a távoli jövőben játszódna a történet. A két idősík egy szuperszámítógép képében találkozik egymással, amit az emberek érzelmi analizálására, illetve mentális gyógyítására használnak. Talán az igazság a két véglet átlagánál van, leginkább olyannak tűnik ez a világ, mint egy régen elképzelt jövő.
A sorozat egyik központi szereplője GRTA, a szuperszámítógép. Ez, vagy inkább ő az, aki analizálja a problémás embereket egy szanatóriumszerű helyen, és ő az, aki megpróbál segíteni az embereknek, hogy túllendüljenek a pszichés gondjaikon. Ugyan nem klasszikus értelemben vett robot, de mégis érdemes azt is figyelni a sorozat nézése közben, hogy megfelel-e Asimov robotikai törvényeinek. A működését tudósok felügyelik, akik a kezelést 3 különböző gyógyszer beadásával egészítik ki, tulajdonképpen tudatmódosító szereket adnak a pácienseiknek.
Ezek azok a gyógyszerek, amelyek miatt a képbe kerül Annie Landsberg (Emma Stone). Annie drogfüggő, viszont látszólag nincsen semmi olyan baja, ami miatt részt kellene vennie ezen a kezelésen. Az ő motivációja egyértelműen az, hogy hozzájusson ezekhez a szerekhez, ugyanis egyszer volt alkalma kipróbálni a 3 közül az „A” jelűt. Teljesen ráfüggött erre az anyagra, ezért mindent megtesz azért, hogy ő is bekerüljön a kezelést kapó csoportba. Nem okoz meglepetést a sorozat: ez sikerül is neki.
Annie karaktere sok mindenben emlékeztet a Száll a kakukk fészkére című filmre. Az ő esetében is kiderül, hogy valójában nincs minden rendben vele, ugyanis egy feldolgozatlan traumától szenved már hosszú ideje. Az ő szöges ellentéte Owen Milgrim (Jonah Hill), aki teljes mértékben tisztában van a saját deficitjével. Ezellen akar tenni, ezért jelentkezik egy kezelésre, ahol reményei szerint kigyógyítják a képzelgéseiből. Owen azt képzeli, hogy eggyel több testvére van, mint valójában, s a döntéseit is a nemlétező testvér irányításával hozza meg.
A gyógyítási folyamat során a páciensek alszanak, GRTA az álmukban kommunikál velük. Mindenki a saját álomvilágában él, ahol GRTA irányít mindent, a dolgokat annak rendeli alá, hogy az alanyok túllendüljenek azon, ami miatt részt vesznek a kezelésen. A bonyodalmat egy rendszerhiba idézi elő, ami miatt Annie és Owen folyamatosan közös álmot élnek. Itt kezdődnek a meglepetések. Ebben a helyzetben a készítők számos kézenfekvő utat választhattak volna, de ezeket a kliséket inkább felnagyítják, és komikumot csinálnak belőle.
Meglepő lehet, főleg az első 3 rész után, de a Maniac szórakoztat, és ezt remekül csinálja. Nagyon jól egyensúlyoz a komikum és a dráma között, a kettő sosem folyik egymásba. Amikor komolynak kell lenni, akkor végtelenül komoly a sorozat, legyen szó erkölcsről, morálról, becsületről. Amikor szórakoztatni kell, akkor a szituációnak megfelelően tud obszcén vagy gyerekes is lenni, de a helyzetkomikum a domináns eszköz. Ehhez elsősorban nem a két főszereplő asszisztál, a mellékszereplők feladata ez.
Emma Stone és Jonah Hill egyaránt nagyszerűen játszik, bár valahogy a párosuk együtt nem mindig működik tökéletesen. Ez elsősorban abból adódhat, hogy a saját jeleneteikben mindketten csillognak, így a közös pillanatokban tompítják egymás fényét. A legtöbben talán miattuk választják ezt a sorozatot, s akik így tesznek, azok nem hibáznak. Nem csak ezért érdemes megnézni, hanem az érdekes karakterdrámák és az elborult humor miatt is.
A Maniac összességében egy komplex sorozat, a lassan kibontakozó cselekmény után erős érzelmeket is ki tud váltani a nézőiből, ráadásul szórakoztatni is tud. Elsősorban azoknak ajánlott, akiket érdekel az elme működésének a kérdésköre, de másoknak is érdemes lehet vele próbálkozni.
Képek forrása: IMDb
