Idén is nagyon sok érdekes könyvet mutattak be a Margó Irodalmi Fesztiválon. Az a jó ezekben a beszélgetésekben, hogy ezeknek köszönhetően a szerzők is kicsit közelebb kerülnek az olvasókhoz azáltal, hogy a személyes élményeiket, gondolataikat is megosztják ilyenkor, mi pedig továbbítjuk ezeket felétek.
Fodor Marcsi – Neset Adrienn: 50 elszánt magyar nő
Az 50 elszánt magyar nő címe önmagáért beszél. Fodor Marcsi és Neset Adrienn közös kötetében 50 nő élettörténete szerepel, akikben közös, hogy valami különleges dolgot vittek véghez. A szerzők elmondása szerint rendkívül nehéz volt összeállítani ezt a listát, s tapasztalatuk szerint a többség ezt úgy értelmezi, hogy nehezen tudtak összegyűjteni 50 történetet a kötet megírásához. Nos, ez egyáltalán nem így volt, hozzávetőlegesen 300 névből választották ki azokat, akik végül szerepet kaptak az összeállításban.
Az összeállítás során statisztikákat készítettek arról, hogy az egyes területekről hány ember került bele a könyvbe, s igyekeztek minél szélesebb spektrumból válogatni, hogy minden olvasó találhasson magának egy olyan személyt, akinek a története megérinti az illetőt. Nemcsak a jelen különleges személyei kerültek bele a könyvbe, az összeállítók célja az volt, hogy azok a nők is megjelenjenek benne, akiknek fontos fejezeteket kellene szánni a történelemkönyvekben, de ez mégsincs így.
Nagyon rokonszenves volt az az őszinte mondat a szerzőktől, hogy a kiválasztás során azt is fontosnak tartották, hogy számukra is szimpatikus legyen az az illető, aki végül belekerül a könyvbe. Ez ugyanakkor nem változtat azon a tényen, hogy a legtöbb szereplő csak a belső motivációjának köszönhette, hogy mindazt elérte, ami híressé tette a nevét, s nem kapta meg a kellő támogatást a környezetétől, családjától. Kivételek természetesen akadnak, de a többség esetében ez volt a jellemző.
A könyvben a szereplőkről egy-egy rajzolt portré található. Ennek egyik oka, hogy több történelmi személyről nem maradt fenn hiteles képforrás, így ez a megoldás elősegítette azt, hogy a könyvnek egy egységes arculata legyen. A rajzok elkészítésénél a szerzők kérése volt, hogy a szereplőket szépnek ábrázolja a grafikus, mert így majd szívesebben olvassák gyerekek is a könyvet, mivel így sokkal inkább hajaz egy mesekönyvre. Noha elsősorban gyerekeknek készült ez a kiadvány, hamar kiderült, hogy a szülők is hasonlóan lelkesen lapozgatják.
A bemutató egyik nagy sajátossága az volt, hogy három szereplő részt is vett rajta, név szerint Orsós Zsuzsa (biológus), Makai Erika (szumóbirkózó) és Polgár Judit (sakkozó). Mindannyian elmesélték röviden a történetüket, hogy miért kerülhettek bele ebbe a könyvbe, s természetesen mindannyian nagy megtiszteltetésnek érzik, hogy milyen illusztris társaságba kerültek.
Szabó T. Anna új kötete nagyon különleges bemutatót kapott, mivel az egész olyan volt, mint egy baráti beszélgetés. Ebben teljes mértékig partner volt Török-Illyés Orsolya, aki hivatalosan moderátorként volt jelen, de a gyakorlatban teljesen egyenrangú volt a szerzővel a beszélgetés során, nem egy szokványos kérdezz-felelek típusú eszmecserét hallhattunk.
A határ (vagyis a Határ) egy nagyon misztikus fogalom volt a rendszerváltás előtti időszakban, különösen azok körében, akik a magyar határon kívül voltak, s be szerettek volna azon jutni. Mivel a szerző, valamint beszélgetőpartnere is Erdélyből származik, ezért elkerülhetetlen volt, hogy szóba kerüljön Ceaușescu neve, illetve az, hogy miként élték meg gyerekként az ő uralmát.
S itt kapcsolódik a beszélgetés a kötethez, mert Szabó T. Anna azt írta le, hogy miként élt meg, milyennek látott egy-egy helyzetet. Elmondása szerint ezeket a helyzeteket próbálta meg leírni s ezeket különböző megvilágosításokba helyezni. Mindezt úgy tette meg, hogy közben nagyvonalúan kezelte az idősíkokat, ami egy ilyen megközelítésnél érthető is, mivel az számít igazán, hogy mi történt, s nem az, hogy mikor.
A kötet nagyon sok embernek állít emléket, s a szerző elmondása szerint a jövőben sokkal jobban bele szeretne mélyülni a visszaemlékezésbe, csak egyelőre nem teheti ezt meg, hiszen most még nem engedheti meg magának, hogy ne előre nézzen. Annyit azért elárult, hogy a tervei között szerepel egy olyan regény ötlete, ami az apai nagymamája történetét dolgozza fel. Nem ő az egyetlen olyan őse, akinek a történetét el szeretné egyszer mesélni, de mindenképp prioritást élvez.
Szabó T. Anna olyan intim információt is elárult magáról, hogy a feketerigó a totemállata. Elmesélte, hogy miután leadta a kötet kéziratát, a kertjében lecsapott egy ragadozó egy feketerigóra, s ez számára tökéletesen jelképezte, hogy túl van a munkán, ez a fejezet lezárult. Ezt követően még arról elmélkedett, hogy tulajdonképpen a feketerigó is ragadozó, mert megeszi a gilisztát, ez azonban nem változtat semmin, ettől függetlenül marad a totemállat-pozíció.
Marno János Szereposzlás című kötetének bemutatásában Nagy Gabriella mellett Nemes Z. Márió is közreműködött, aki elmondta, hogy szerinte miért kezdtek el érte rajongani sokan. Úgy gondolja, izgalmasnak találták az emberek, hogy nem tudták hova tenni azt, amit Marno csinál, s ez lenyűgözte őket valamiért. A lenyűgözöttség részben nemértésből fakadhat, részben pedig a versek összetettségéből.
A szerző elmesélte, hogy a napokban írt egy verset, ami érzése szerint az eddigi legjobb alkotása. (Meg kell jegyezni, hogy ezt nem pontosan ezekkel a szavakkal mondta, kifejezetten vulgárisan fogalmazott.) Azért sikerülhetett ez annyira jól, mert életében először írt dühből. Ezzel kapcsolatosan mesélt az írói felfogásáról is, ahogyan arról is, hogy Tandori hatására kezdett el alkotni.
A beszélgetés központi témája az ego volt: Marno szerint az ember akkor jut valamilyen jelentős gondolatra, amikor a saját egója ki van cselezve, ki van iktatva a képletből. Úgy gondolja, az „én” egy metaforikus vakfolt. Sokáig ezért írt úgy, hogy körkörös sétákat tett, mielőtt kipattantak volna a fejéből a gondolatok, amiket végül papírra vetett legépelt, és megírta azokat verseknek.
Versíráskor arra törekszik, hogy megszabaduljon a véleményeitől, amelyek szerinte rendkívül káros dolgok. Amint befejez egy verset, egyből születik egy új véleménye, csak az már a vershez kapcsolódik. S ilyenkor sértettnek is érzi magát, hogy miért nem bámulja rögtön azután mindenki az ő versét, hogy azt befejezte. Amint valaki megdicséri a versét, egyből megváltozik a gondolkodása, s ekkor már zavarban érzi magát.
Úgy gondolja, hogy az embernek először nem mondanivalója van, hanem hallatni akarja a hangját. Ezt egy rendkívül bizarr példával alá is támasztotta néhány gondolattal később, amikor a nemtetszését fejezte ki egy kritikáról, aminek a középpontjában az ő költészete és a Szereposzlás van. Ezzel kapcsolatosan leginkább a cikk írójának az életkorával problémázott, azt sugallva, hogy fiatalon nem lehet megérteni az ő költészetét.
Az előadás végére kicsit felfokozódott a hangulat, amin ez a kijelentés sem segített: „József Attila értését kevés embernél tapasztaltam”. Egy fokkal barátibb lett a légkör, mikor azt találta mondani, hogy „Súlyos csőlátásom van”, de az egyensúly megteremtése érdekében az alábbi mondattal vezette fel az utolsó versét, amit felolvasott: „Óvakodtam attól, hogy ilyen bonyolult verseket olvassak”. Egyértelmű volt, hogy az óvatoskodás oka az volt, hogy a hallgatóság úgysem értené meg.
Idén is nagyon izgalmas előadások voltak tehát a Margón, már most várjuk a jövő évi programokat.
Képek forrása: a Margó Facebook-oldala
