Mit jelent a „kölcsönös plátói szerelem”, miért gondolhatjuk, hogy Ady Endre ma „főbloggerként” élné az életét, és honnan jön Mikkamakka neve? Ezekre és ezekhez hasonló izgalmas kérdésekre kaptunk választ a Beyond Budapest sétájának anyáknapi különkiadásán.
Sétálni nagyon jó. Egyedül vagy valakivel beszélgetve, esetleg csapatosan. Főleg, ha az ember egy olyan szép, sokrétű, történelmileg és esztétikailag is izgalmas városban él, mint amilyen Budapest. A szervezett városi séta pedig szerintem olyan hiánypótló esemény, amit kötelezővé kéne tenni az iskolákban, hogy aztán magától értetődő alapvető igényünkké váljon. Hiszen „a belvárosban nincs olyan ház, aminek ne lenne sztorija, legfeljebb nem ismerjük”.
Ezt már Csikós Ildikó mondja, a Beyond Budapest Légy a kedvesem Pesten! – múzsák és szerelmek krónikája című sétájának vezetője. Az anyáknapi különkiadás valószínűleg csak annyiban különbözik az eredetitől, hogy Veres Pálné, „minden modern nő anyukája” (Cs.I.) elképesztően tiszteletreméltó és bátor reformtörekvései intenzívebben kerülnek a fókuszba.
A sétát a Fővám téri játszótéren indítjuk, Móricz Zsigmond egykori lakása látókörében. Ügyes a dramaturgia: a játszótéren még ülhetünk, amíg a Móriczról szóló legendákról beszélgetünk, hogy aztán annál jobban bírjuk a 2-2,5 órás sétát. Bírjuk is, hiszen gyönyörű az idő, gyönyörűek az épületek, olyanokat látunk és hallunk, amiket korábban nem nagyon, szóval azt, hogy jól elfáradtunk, csak a legvégén vesszük észre, az Ady Emlékmúzeumból kisétálva, a Ferenciek téri gofrizós gofrijával a kézben lehuppanva egy padra.
Nyolc állomásból áll a séta, Móricz után a Veres Pálné Gimnáziumhoz sétálunk. Beniczky Hermin Karolina (férjezett nevén Veres Pálné) durva szégyent hozott családjára: ő fürdette a saját gyerekét! És szoptatta is! Ez a gyerek történetesen lány volt, ami nagyban hozzásegítette Beniczky Hermint ahhoz, hogy ő legyen a nőnevelés, -oktatás magyarországi nagykövete: felháborodva azon, hogy a nők, akik a gyerekeket nevelik, és akik szellemi társai is lehetnének a férfiaknak, csak 16 éves korukig tanulhatnak, iskolát alapított. Az intézménynek csodájára járt a világ, angolok és franciák is jöttek hospitálni, ugyanis ekkor még Magyarország – jobban mondva Veres Pálné – nem a nemzetközi „trendektől” lemaradva, hanem azokkal egy időben cselekedett. A további izgalmakat nem mesélem el, pedig sok van és mind nagyon lelkesítő – érdemes ellátogatni a sétára!
Annyit viszont muszáj elárulnom, hogy a fent említett „kölcsönös plátói szerelem” Veres Pálné és Madách Imre között szövődött. Erről részleteket később, más alkotókat érintő állomásokat követően, a Veres Pálné szobornál beszélgettünk többet. Mondanom sem kell, csodálatosan érdekes a két ember barátsága, szerelme(?), és a mai szóval genderkérdések okozta elhidegülésük. Levelezésükből is kaptunk részletet, amiből az is kiderült, intellektusával és cizelláltságában hogyan emelkedik Veres Pálné Madách MTA-székfoglalója fölé is, és miért és hogyan kér bocsánatot (persze nem nyilvánosan) Madách a székfoglaló miatt. Ja, és a legendát is muszáj kiemelnem: Madách és Veres Pálné gyakran csónakáztak együtt, de egy alkalommal Madách fehér öltönye tiszta sár lett, s állítólag így kiáltott fel: „Ez az ember tragédiája!”, Veres Pálné, a szellemi társ előtt teljes sáröltönyben megjelenni! És akkor ismét mondom: érdemes elmenni, megismerni ezeket a gimiben nem nagyon tárgyalt titkokat!
A Veres Pálné Gimnázium után a Kecskeméti-házat néztük meg (Veres Pálné és Nyáry Pál utca sarka), a ház életnagyságú fülkeszobrait, többek közt Katona Józsefet. Az árnyékban álldogálva nemcsak Katona és Déryné Széppataki Róza regényes életét ismerhettük meg (vagy hallgathattuk meg újra, újabb ismeretekkel bővítve eddigi tudásunk), hanem azt az érzést is, hogy mennyi minden van a saját városunkban, amiről nem tudunk, amit még nem láttunk, nem vettünk észre. Ezért gondolom létfontosságúnak az ilyen sétákat: hogy ráébresszen a mindennapi sietésben, hogy egy élő, eleven, óriási múltú városban járkálunk, ami szépségeivel és titkaival igazán megismerésre méltó.
A Kecskeméti-házról elég csak átpillantani a szomszédosra, melyben Karády Katalin is bújtatott zsidókat, itt hangzik el a föntebb említett mondat, hogy a belváros minden háza rejt valami történetet, amiről általában nem tudunk.
Következő megállónk egy láthatatlan állomás: a Petőfi Irodalmi Múzeum melletti egykori ház hűlt helye. Itt élt Vahot Imre, és egy ideig Petőfi Sándor is, akinek Csapó Etelkával való szerelméről beszélgetünk – a szerelemről, amely csak a lány halála után alakult ki, de akkor olyannyira, hogy csodás ciklus született belőle.
Ettől csak pár lépésre van Benedek Elek emléktáblája. Kicsit Veres Pálné jut eszembe az ő és felesége történetéről: Benedek és egy barátja egy trafikban vitatkozik valamiről, amikor a trafikos lánya egyszer csak beleszól a beszélgetésbe. A komoly, nagy férfiak komoly, nagy beszélgetésébe! És ráadásul okosat is mond. Ezután halálukig együtt éltek (szó szerint: amikor Benedek meghalt, Fisher Mária még aznap utánament). A séta vezetője, Csikós Ildikó egyébként többször is említi Nyáry Krisztián kötetét mint ihletforrást, de a felkészültség jegyében szerencsére nem ez az egyetlen forrás, amit használ, a cikk végi olvasmányajánlóban listában gyűjtöttem össze Csikós Ildikó ajánlásait.
A Veres Pálné utcán maradva megyünk fel Lázár Ervin és felesége, Vathy Zsuzsa lakása elé a gangra. Családias légkörben nézegetünk képeket róluk, és micsoda véletlen, a kapun belépve épp összefutunk azzal az idős házaspárral, aki korábban rengeteget mesélt túravezetőnknek Lázárékról, a baráti kapcsolatukról. Ez az elsőkézből érkező információrengeteg és a hely maga intim hangulatot, maradandó emléket ad.
Lázárék és a Veres Pálné-szobor után érkezünk meg utolsó állomásunkhoz, a Veres Pálné utcai Ady Endre Emlékmúzeumba. Ide is érdemes elnézni, besétálni a lakást, megnézegetni a bútorokat és az Adyról készült fotókat. Ady ugyanis tudta, hogy nem fog sokáig élni, ezért fotóztatta magát tudatosan, hogy maradjon emlék az utókornak. Hát maradt, E. Csorba Csilla, a Petőfi Irodalmi Múzeum korábbi igazgatója albumot is készített belőle, amit meg is tudtok vásárolni. Akár a múzeumban, ahová ezzel a sétával, vagy a sétától függetlenül, de megéri ellátogatni. Érdekesség, hogy Adynak nem tetszett a ház, ahol élete végén lakott, viszont amikor megtudta, hogy ebben az utcában élt Petőfi is, megnyugodott, és nem panaszkodott többet.
Csinszka szobája
A tartalmas sétának egyfelől rengeteg funfactjét, izgalmas állítását nem írtam le, másfelől pedig még ha le is írom, az nem úgy hat, mint az élmény, amikor a házakat kívülről vagy belülről nézegetve hallgatjuk azok történeteit, akiknek nyomában sétálunk a budapesti utcákon – kicsit tudatosabban, kicsit átszellemültebben. Érdemes átélni ezt az élményt, aminek lehetőségét már szerencsére egyre több szervezet egyre több tematikus összeállítása megadja nekünk – erre a szuper sétára ezen a linken tudtok feliratkozni. Irány Budapest, fedezd fel a várost!
Könyvajánló:
Kertész Erzsébet: Zöldfa utcza 38. (a Veres Pálné utca korábbi neve, V.P. életéről szól)
Benedek Elek: Nagy magyarok élete
Adalékok a Belváros történetéhez, szerk. Mészáros György, Vízy László (a városi séták vezetőinek nagy segítsége)
Ady – A portrévá vált arc, szerk. E. Csorba Csilla
Kincses Károly: Pózkatalógus. Kultúra, kapcsolatok és a társadalmi helyzet tükröződése a 19. századi fényképezésben
A fotókat a cikk szerzője készítette.
