Nőírókról Nőnap alkalmából

Egy mai középiskolás irodalmi tanulmányai során csupán egy-két női alkotó nevével találkozik. A 9. osztályos tananyagban szereplő Szapphó-verseken, illetve Kaffka Margit nyugatos szereplésén kívül nem kerül fókuszba egyetlen női alkotó életműve sem. A szerencsésebbek talán eljuthatnak Nemes Nagy Ágnes költészetéig, újholdas tevékenységéig, azonban ez sajnos a ritkább esetek közé tartozik, hiszen a középiskolai végzős év már az érettségire való felkészülés jegyében telik. Az ókortól napjainkig a tankönyvek által áttekintett időszakban női nevek a férfi alkotók mellé rendelve jelennek meg mint múzsák, feleségek, barátnők, szeretők. A középiskolai kánon nem emlékezik a női alkotókra.

Az egyetemi tananyagban már több írónő nevével találkozhatunk, a kialakított kánonban azonban továbbra sem fordítanak kiemelt figyelmet az irodalomnak ennek a terrénumára. A Régi magyar irodalom előadásra előírt olvasmánylistában már megtalálhatjuk Bethlen Kata önéletírását, Telegdi Kata verses levelét és Petrőczy Kata Szidónia verseit. Az egyetemi klasszikus magyar irodalommal foglalkozó előadásokon kötelező olvasmányként megjelölt szövegek között csupán egyetlen női alkotó, Czóbel Minka neve szerepel. A modern magyar irodalom előadás kötelező olvasmánylistájában szerepel Kaffka Margit, Polcz Alaine, Nemes Nagy Ágnes, Székely Magda, Takács Zsuzsa, Rakovszky Zsuzsa.

Az egyetemen meghatározott kánonban a férfi szerzők dominálnak, a női alkotók pedig marginalizált pozícióba kerülnek. De ennek a kánon peremére szorult csoportnak is megvan a maga corpusa. Az ELTE BTK-n 2017 őszén például Nemes Nagy Ágnesről tartottak konferenciát, 2017 tavaszán pedig a női alkotók kulturális emlékezetben betöltött helyéről. A női kánon folyamatos alakulásban van, egyre többeket foglalkoztat. Az utóbbi időben valóságos reneszánsza alakult ki például Czóbel Minka műveinek.

A nőtörténettel foglalkozó kutatónak általában defenzív mozzanattal kell élnie a tanulmányok írása, illetve az előadások megtartása során. A férfi perspektívából szerveződő kánonhoz szokott közönség gyakran teszi fel azt a kérdést, hogy miért is érdemes a női szerzők szövegeivel foglalkozni, jók-e egyáltalán ezek a szövegek. Nem feltétlenül kiemelkedő esztétikai, poétikai, narratív eljárásokkal operáló szövegeknek szeretném feltüntetni például a 18. századi női költők alkotásait. Célom az, hogy emlékeztessem az irodalomtudományt ennek a női diszkurzív vonulatnak a hajdanvolt létezésére. Az irodalomtörténész egyik legfontosabb feladata a kontextusok megértése, feltárása. Ha nem mutatnánk rá a női alkotók kontextusára, akkor valami fontos menthetetlenül elkallódna, és ezt nem szabad hagyni. A kutatás komplexitását további mozzanattal bővíti, hogy rengeteg poétikailag és narratív szempontból izgalmas szöveg született női alkotók tollából akár már a 18-19. században is. A társadalomtudományos megközelítés segítséget nyújthat abban a kutatónak, hogy szövegkiadást hozhasson létre az elkallódott szöveges hagyománnyal rendelkező női alkotóknak. A szövegkiadás létrehozása azért is fontos, mert ritkán indul meg tudományos diskurzus női alkotókról. Ha ki is alakul valamilyen kutatói törekvés, az általában filológiai megalapozottság nélkül történik, és így csupán bizonytalan általánosítások születnek a női szerzők műveiről. Fontos, hogy visszatérjünk a szövegekhez, és hogy ne csupán társadalmi nemük tegye érdekessé ezeket az alkotókat, hanem szövegeik minősége is.

A szövegkiadás létrehozása megteremti annak a lehetőségét, hogy neutrálisabb kontextusba helyezzük a női alkotók műveit. Valódi tudományos diskurzus csak ezután indulhat meg róluk. Érdemes lenne komolyan venni az irodalomnak ezen képviselőit is. A női alkotók szövegeivel foglalkozva én hiszek ebben a gondolatban.

Kiemelt kép forrása: Pinterest