Kertész Imre-emléknap

Nyomkeresők címmel, a Kertész Imre-emléknap alkalmából városi sétát és irodalmi estet tartott szombaton a Magvető Kiadó, a Szépírók társasága és a Kelet Kávézó.

A rendezvény címe, a Nobel-díjas író műve alapján született, és az életmű jellegzetes motívumok és különleges alakzatok útján való feltárására utal, írja a litera.hu.

A rendezvény első eseményeként a résztvevők végigjárták azokat a Klinikák környéki helyszíneket, melyek meghatározó részei voltak Kertész gyerekkorának. Ezután a Kelet Kávézóban Fehér Renátó, Gács Anna, Krusovszky Dénes, Sándor Iván, Spiró György, Szűcs Teri és Turi Tímea olvastak fel a művekből és a szervezők a közönséget is arra biztatták, csatlakozzanak egy számukra fontos részlettel.
A decemberben, kormányhatározat alapján létrejött Kertész Imre Központ által, állami megemlékezésre sajnos nem került sor. A hagyatékkezelésre felállított intézmény szerepe sem egyértelmű, az író még életében a Berlini Művészeti Akadémiának ajánlotta fel ezek kezelését, valamint a már megjelent műveinek kiadási joga a Magvető Kiadót illeti. Az Akadémia a Schmidt Mária által vezetett Központnak fénymásolási lehetőséget biztosít, de nem adja ki a rábízott dokumentumokat. A Kiadó pedig értetlenül áll a Kertész Imre Központ azon felvetése előtt, miszerint őket csak egy gyűjteményes kötet kiadásának joga illetné, mivel a szerződésben felsorolásként, egymás alatt szerepelnek a művek.

Forrás: mno, litera
Kép: bzsh