A Nobel-díjas olasz drámaírót, rendezőt, súlyosbodó tüdőbetegség után kilencvenéves korában érte a halál.
A művész 1926-ban született Lombardiában. A színház szeretetét az amatőr színész apjától örökölte. Művészeti tanulmányai után rádió- és televíziócsatornák színészeként, illetve szatíraszerzőjeként ismerte meg a közönség.
1955-ben Rómában írta meg a fő műveként számon tartott Non si vive di solo pane (Nem csak kenyéren él az ember) című rádióműsort. A televíziós varietéprogramokat készítő Compagnia Dario Fo (Dario Fo Társulat) alapítója volt.
Hamarosan a színház felé fordult érdeklődése, célközönsége a társadalom alsóbb rétegei voltak, a célja volt visszatérni a színjátszás népies gyökereihez. A szatíra volt jellemző műfaja. Nuova Scena nevű társulatával tereken, gyárakban lépett fel, a hetvenes években mozgalmat is indított az utcai színjátszás népszerűsítésére.
Az Egy anarchista véletlen halála című műve megjelenése után, 1997-ben munkásságát „az egyszerre szórakoztató, lebilincselő és távlatokat nyújtó szövegek alkotásában mutatkozó erőssége elismeréseként” Nobel-díjjal jutalmazták .
Matteo Renzi olasz kormányfő így nyilatkozott a halálesetről: „Dario Fo halálával Olaszország kulturális és polgári életének egyik legnagyobb egyéniségét veszítette el.”
A drámaírót a gyásznappá nyilvánított szombaton búcsúztatták tisztelői a milánói dóm előtti téren, majd a Monumentale temető kriptájában helyezték örök nyugalomra.
Szöveg: Halasi Vivien
Kép: Wiki Commons
