Színházak Éjszakája szeptember 17-én

Az idei ötödszörre megrendezésre kerülő Színházak Éjszakáján összesen harminc budapesti színház várja látogatóit szeptember 17-én. Az egyre ismertebb és rangosabb eseményen a korábbi évekhez hasonlóan az érdeklődők egyetlen karszalaggal élvezhetik a színházak változatos programjait egy egész estén át.

Ez az esemény az év azon napja, amely során a színházkedvelők betekintést nyerhetnek kedvenc színházaik működésébe, kulisszatitkaiba, és új helyeket ismerhetnek meg.

Az idei rendezvény hívószavai a játék és a szenvedély, ezen felül pedig — ahogy azt a csütörtöki sajtótájékoztatóján Szalay-Bobrovniczky Alexandra főpolgármester-helyettes elmondta —, az esélyegyenlőségre is szeretné felhívni a figyelmet az esemény. Több színház audionarrációval, akadálymentes járatokkal, jeltolmácsolással készül. Az eseményen részt vesz a Baltazár Színház is, amely fogyatékossággal élőkkel együtt hoz létre előadásokat.

Komáromi György, a Színházak Éjszakája projektvezetője elmondta, hogy a fővárosi színigazgatók kezdeményezése nyomán megvalósuló rendezvény fő támogatója idén is Budapest Főváros Önkormányzata. Kezdetben 13 fővárosi színház vett részt az eseményen, idén pedig már 30 teátrum csatlakozott. Ezen kívül több vidéki színházban, köztük Nyíregyházán, Miskolcon és Debrecenben is várják programokkal a közönséget.

A rendezvényre eddig 2900 karszalag kelt el elővételben, és a szervezők reményei szerint meg fogják haladni a tavalyi, 8600-as jegyeladást. Egy néző általában 2-3 helyszínre jut el, tehát az idén várhatóan 20 ezer feletti lesz a színházlátogatások száma — tette hozzá Komáromi György.

A sajtótájékoztató zárásaként a színházak pénzdíjas flipperversenyen vettek részt. Az első helyezett a Katona József Színház, a második a Karinthy Színház, a harmadik pedig az Örkény Színház lett. Az elnyert pénzdíjakat (180, 150, illetve 120 ezer Ft) a színházak esélyegyenlőségi fejlesztésekre, akadálymentesítésre, audionarrációra és jeltolmácsolásra fordítják majd.

A színházak több, mint 200 programmal, 11 órától hajnalig várják az érdeklődőket táncórákkal, bábjátékkal, felolvasószínházzal, kulisszajárással, impro-maratonnal és sok más izgalmas játékkal.

A kezdeményezéshez idén csatlakozott a Baltazár Színház, az RS9, a Sanyi és Aranka Színház, a Turay Ida Színház, a Momentán Társulat, valamint a Vidám Színpad. Mellettük a Színházak Éjszakáján idén is részt vesz az Átrium Film-Színház, a Bethlen Téri Színház, a Budapesti Operettszínház, a Budapest Bábszínház, a Dumaszínház, a Játékszín, a József Attila Színház, a Jurányi Inkubátorház, a Karinthy Színház, a Katona József Színház, a Kolibri Gyermek- és Ifjúsági Színház, a Madách Színház, a Magyar Állami Operaház, az Örkény István Színház, a Pesti Magyar Színház, a Pinceszínház, a Radnóti Miklós Színház, a Rózsavölgyi Szalon Arts & Café, az Ódry Színpad (Színház- és Filmművészeti Egyetem), a Szkéné Színház, a Thália Színház, a Trafó – Kortárs Művészetek Háza, az Újszínház és a Vígszínház.

  • felnőtt karszalag: 2500 Ft
  • diák karszalag: 1500 Ft (10 éves kortól, diákigazolvánnyal váltható)
  • gyerek karszalag: 150 Ft (10 éves korig)

Látás- és hallássérültek, valamint mozgáskorlátozottak számára kedvezményes jegyet biztosítanak, igényeiket a szinhazakejszakaja@akkuegyesulet.hu e-mail címre várják a szervezők.

A helyszínekről és a programokról további részletes információ a szinhazakejszakaja.hu oldalon található.

Forrás: origo.hu, szinhazakejszakaja.hu
Kép: Facebook / Színházak Éjszakája

 

[sam id="10" name="mnb2" codes="false"]