Őszi Kultúr7 – mi vár ránk a 2. napon?

Nagyban zajlik az ELTE Kőrösi Csoma Sándor Kollégiumának Őszi Kultúrhete, így fogadjátok szeretettel tőlünk ezt a kis ízelítőt a 2. napról. Ha tetszett az első nap Puskás Petivel, Dr. Csomortáni D. Zoltán párterápiájával, Csordás Péter elgondolkodtató pszichológiájával és a szentendrei Ed Is On zenekarral, akkor azért; ha nem tetszett az első nap, akkor pedig a cáfolatért gyertek el ma!

Tegnap megkezdődött az ELTE legnagyobb kollégiumának várva várt három napos rendezvénye a kultúra jegyében, vagyis eljött a 2015-ös Őszi Kultúr7 a KCSSK-ban. Az első nap már lezajlott, de most nézzük, miben lehet részetek a második nap folyamán és miért is lesz érdemes ellátogatnotok a Sas-hegy lábához november 3-án, ma este.

Lepény

Táncos estnek nézünk elébe, szóval meglesz a talpalávaló a Lepényben. Aki táncos lábakkal rendelkezik, mindenképpen ott a helye! Elsőként 19 órától a lányokat várja az ELTE Oriental Hastánccsoport, akik először néhány táncukkal varázsütésre elbódítják a közönséget majd egy táncórát is tartanak a keleti táncok iránt érdeklődő leányzóknak. A fiúknak sem kell csüggedni, mert 20:10-től ugyanitt társastánc lesz a Dance&More Tánciskola jóvoltából és ők is beállhatnak mulatni. A társastánc szintén bemutatóval indul, majd órát is tartanak nektek.
Később fél 10 előtt 10 perccel már egy előadás veszi kezdetét itt, amelyet Egri Bálint fog tartani Egy mai magyar dzsentri címmel. Megtudhatjátok, milyen kérdések keringenek egy “mai magyar dszentri” fejében és hogyan próbálja képviselni saját kis igazát.

Konferenciaterem

Amíg a szomszédos Lepényben mások nagyban ropják a táncot, addig a Konferenciateremben egész másról lesz szó és komoly eszmefuttatásnak is részesei lehettek.
19:00-tól a Centrál Színház világába tekinthettek be egy kicsit: Ágoston Kati fog mesélni Esti lepkegyűjtés címszó alatt A lepkegyűjtő című darabban foglalt színpadi szerepéről, amelyet Bereczki Zoltán mellett gyakorol. Ha szeretitek a színház világát és érdekel a színészek munkája, gyertek el!
A bohó és szórakoztató színészkedés után tényleg beköszönt valami komolyság is, ugyanis 20:10-től itt lesz a Politológus Műhely. Mikecz Dániel előadása Kultúrhecc címen azokat a vizuális elemeket mutatja majd be, amelyeket a politikai tiltakozásban gyakran használnak.

D008 – a rejtett zug

Ha azt gondolnátok, csak a hatalmas Lepény és a szomszédos Konferenciaterem rejt kultúrát, akkor még nem jártatok a B porta felé vezető folyosón. Ideje itt is körülnézni, a 2. napon egy előadás vár majd Titeket.
A kultúra folyosóján november 3-án 20:10-től okosodhattok szintén politikai témában. Balogh Andrea előadásában A gamerek nyelvezete címmel a számítógép előtt ücsörgő nagyjátékosok nyelvezetéről esik szó.

Összefoglalva

Végül, hogy kicsit átlássátok ezt az egészet, itt egy kis órarend Nektek!

kultur7_nov3

Késő este fél 11-től pedig a Büfé melletti színpadon a Trick zenekar akkordjait hallgathatjátok meg a nap zárásaként, akik a grunge és rock belevaló dallamaival igyekeznek színesíteni a koliéletet. Ügyes srácok, füleket simogató zene. Mi kell még?!

Ezek után, ha tánchoz támad kedvetek ma este vagy politikai témák is érdekelnek, esetleg a színház szerelmesei vagytok, tudjátok: az ELTE KCSSK-ban megtaláljátok a helyeteket, kár lenne otthon ülni! Legyen szuper élményekben részetek ma is ezen a mindig izgalmas háromnapos programon!

Forrás és képek: http://www.kulturhet.hu/

[sam id="10" name="mnb2" codes="false"]