VOLT 2013

Sopron lakóinak száma immár 21. alkalommal nőtt meg pár napra jelentősen, idén majdnem a háromszorosára: összesen 110 ezren buliztak július 3. és 6. között a Lővér Kempingben, köztük jómagam is.

(Cikkem 100% VOLT-szóvicc mentes, pedig a késztetés erős és ezt a szervezők is érzik: a  VOLT baseballsapka és robotos napszemüveg mellett a hetyke bajusszal ellátott „Vót” feliratú póló is kelendő volt a fesztivál merchpultjában… Ha most egy másik mém jutott eszedbe, teljesen érthető.)

Sopronban ugyan most fesztiváloztam először, de összehasonlítási alapom már van sok más itthoni fesztivállal, és azt kell mondanom, a VOLT minden szempontból nagyon rendben van. A négy nap alatt semmilyen megemlítendő hiányossággal nem találkoztam. A fesztiválkártyás fizetés gördülékenyen működött, végig melegvízben zuhanyozhattunk (na jó, az talán egy kicsit túl meleg is volt) és éjszaka sem akartam hasra esni minden buckában – vagy legalábbis nem azért, mert nem volt rendesen kivilágítva. Minden adott volt tehát, hogy az ember a jó bulikra koncentrálhasson, amikből szintén kijutott bőven. Ezeket összefoglalandó álljon itt egy amolyan szubjektív TOP 10-es lista a 2013-as VOLT legjobb koncertjeiről:
10. 30 Seconds to Mars
A Jared és Shannon Leto zenekara (meg persze van egy gitáros is, de ő szegény senkit nem érdekel) annak ellenére került a tizedik helyre, hogy a koncertet nem igazán élveztem, leginkább tátott szájjal és felvont szemöldökkel néztem végig. Az általam megszokottnál magasabb frekvencián sikítás a közönség részéről, a színpadon artisták, nagy színes labdák, felfújható delfinek – volt minden, mi szem-szájnak ingere, egy merő giccs volt az egész. Ami miatt viszont mégis felfért a zenekar a listára, hogy Leto-ék látszólag tisztában vannak azzal, hogy a zenekar mennyit köszönhet a rajongóinak és ennek megfelelően igyekeznek olyan showt csinálni, amit még az sem felejt el, aki egyébként nincs oda értük.

 

9. DJ Fresh
Hajnali fél 3 és 4 között a VOLT második legnagyobb színpadán ekkora arconpörgést csinálni ennyi embernek nem kis teljesítmény!
8. Kozmosz
Fesztiválokra többek közt azért jó járni, mert a korai tengés-lengés közben új zenekarokat is meg lehet ismerni. A Kozmosz zenekar nevét ugyan nem most hallottam először, de koncertjükön még nem voltam ezidáig. Tűző nap, hideg sör, pörgős punk zene, őszinte, szókimondó szövegek, családias hangulat – mi mást kívánhat az ember délután fél 3-kor egy fesztiválon?
7. Akkezdet Phiai
A rap alapvetően nem számít látványos műfajnak, koncerteken emiatt nem mindig működik jól, Újonc Peti és Saiid slam-poetryvel megspékelt rap-performanszát végignézni viszont kifejezetten élvezetes kora esti program. A szövegek ismerete erősen ajánlott, a valósággal pedig az a gáz, hogy nincsen hozzá háttérzene.
6. Óriás
Ha már az előbb a szövegekről volt szó, következzen a sorban Magyarország talán leginkább alulértékelt alternatív rockzenekara, az Óriás. Egyedi Peti dalszövegei szerintem simán „felveszik a versenyt” Beck Zoli, vagy akár Lovasi András munkásságával, ennek ellenére alig lézengtek a Nagyszínpad előtt – ez persze talán a korai időpontnak is köszönhető, ők nyitották az aznapi programot.

 

 5. Subscribe
Egy-két éve még valószínűleg előrébb kerültek volna a listámon (érzésem szerint pár új nótára lenne már szükség), de a Subscribe kis országunk talán egyetlen olyan zenekara, ami a Nagyszínpad nyitózenekaraként az általános őrület mellett még egy tekintélyes méretű circle pit-et is össze tud hozni délután 5-kor.
4. Martin Solveig
A fejpántos francia azzal tűnt ki számomra a többi DJ szettje közül, hogy nála valóban lehetett érezni, hogy jelen van és nem csak egy fejhallgatóba bújva molyol valamit a pult mögött, miközben mindenki szeletel. Hogy mennyire készült a mix ott helyben, nem tudom megállapítani, az viszont bizonyosan sokat hozzátett a bulihoz, hogy Solveig a saját számaiban énekelt, bejárta a színpadot, fotózkodott, egyszóval csinálta a műsort.
3. Queens of the Stone Age
Josh Homme nem volt túl bőbeszédű a számok között, én sem leszek az. Profi volt.

 

2. Billy Talent
Akinek az utolsó napra sem volt elég a pörgős rockzenéből, a Billy Talent koncertjén mindent kiadhatott magából. A hangulatról sokat elárul, hogy láttam egy srácot, aki valakivel összefejelhetett, ömlött a homlokából a vér, de ő csak tapogatta és nevetett rajta. Akinek Kanadáról még mindig Justin Bieber, Avril Lavigne, esetleg Alanis Morisette jut eszébe, gondolja ezt át újra!
1. Parkway Drive
Csütörtök délután 6 óra, tűző nap: felvonul a színpadra öt sportos ausztrál srác fürdőnadrágban, strandpapucsban (egyesek mezítláb), zúznak egy gyilkos breakdownokkal tarkított bő órát, miközben a közönség tagjai össze-vissza verik egymást bulizás címszó alatt. Ehhez nem hiszem, hogy bármit hozzá kell még fűzni.

 

(Molnár Dániel)

[sam id="10" name="mnb2" codes="false"]