Legyek az új, az énekes Vazul?

Mit képviselnek magyar politikus művészeink a 21. században? Elítélendő vagy értékelendő, ha egy művész is hatni akar a politikára, és nem csak fordítva? Szemelvények az elmúlt egy évből.

Számos magyar előadót ismerünk, aki az elmúlt években vállalta a nyilvánosság előtt pártállását, és számosat, aki népszerűségét „a haza szolgálatába állítva” pártoknak vagy politikai mozgalmaknak végez propagandatevékenységet. Sokak szerint a magukat „pártatlannak” valló művészek körében is felerősödött vagy láthatóbbá vált a politikai tartalom jelenléte, társadalomban aktív szereplők pedig művészeti eszközökhöz nyúltak – legyen szó könnyűzenéről vagy akár irodalomról. Valós tendencia ez, vagy csak a befogadók figyelme lett érzékenyebb a politikai üzenet iránt?

2011. végén egy csapásra zúdultak ránk az elégedetlenség dalai. Egy évvel ezelőtt, az Egymillióan a magyar sajtószabadságért által szervezett október 23-i tüntetéshez kapcsolódva készült egy szám Nem tetszik a rendszer címmel, mely a magyar fiatalok bizonytalan és kétségbeesett helyzetét fogalmazta meg. A dalhoz tartozó videoklip több mint egymillió megtekintéssel hosszú idő óta a legsikeresebb politikára reflektáló magyar „protest song” lett. A szám szövegét egy addig a nyilvánosság számára ismeretlen aktivista, Karsay Dorottya írta, és ő is adta elő, többek között Jónás Tamás költő, író közreműködésével, aki a megbékélés fontosságát hangsúlyozta szövegében: „Kit érdekel, hogy ki mit kúrt el, Legyen már úgy, hogy a harag múlt el. Itt van a béke a cselekvésre, A jobb és a balsorsnak legyen vége!” Karsay később azt nyilatkozta, aktív állampolgárok kritikájának kreatív kifejezéseként tekint a dalra. Talán ezért lett ekkora siker a szám, mert egy ismert művésszel ellentétben a szerepvállalás tétjétől független, és így hiteles tudott lenni az előadó?

2011. őszén az épp csúcspontján lévő tiltakozáshullámot lovagolta meg DopeMan Bazmeg! című szerzeményével, melynek klipjét a fent említett tüntetésen forgatták, s amely himnuszfeldolgozásáért rengeteg felháborodott kritikát kapott. Ebben az időszakban kapták fel Bródy János Lesz még egyszer című folk-rockos nótáját is, majd kormányellenes üzenetekkel teli videót is fabrikáltak hozzá, melyet húszezerszer tekintettek meg az interneten. Nem ez volt a legdirektebben politizáló nóta Bródy legutóbbi lemezén (Az Illés szekerén), Ezek ugyanazok című dalában így vall a rendszerrel kapcsolatos gondolatairól: “Itt szép lehetsz, de okos nem, mert kötelező a hit, És ellenség lesz mindenki, aki kételkedik, És erkölcsről papolnak álszent köpönyegforgatók, Édesapám, csak azt ne mondd, hogy ezek ugyanazok”. Internetes fórumokból kiderül: sok régi rajongó furcsállta ezt a hangvételt egy életútösszegzőnek szánt lemezen.

A Nem tetszik a rendszer gondolataira többek között a jelenleg legsikeresebb hazafias hangvételben alkotó hiphop előadó, Fankadeli is reflektált. Nem tetszik című dalában feltehetőleg az ellenzéki oldal tiltakozóinak üzent: „Nem tetszik, hogy Magyarországot, Hazádnak nevezed, de közben alázod Történelmünk, szívünk egy darabját, Ne csodálkozz, hogy a népem haragját Mosolygó arccal újra kivívod, Ez a munkád, a háborút szítod.” (Fankadeli a Hunok mantrája című legutóbbi albumán főként az egész rendszert, a  társadalom működését és értékeit kritizáló szövegek találhatóak, legnépszerűbb szerzeménye az Újraszülettem.)

[bquote]”A nyilvánosság előtt politikai véleményt kinyilatkoztatni mindenképpen kockázatos, ugyanakkor példamutató is lehet a társadalomnak, hiszen nem mindenki meri felvállalni a skatulyázás lehetőségét.”[/bquote]

Magyarország és az Összefogás dala után a 2012-es év újabb, a We Are the World mintájára készült gyöngyszemet hozott nekünk: a Határtalan dalban a magyarságról és az összetartozásról énekeltek neves zenészeink. Kefir a magyarországi népességfogyásról, Varga Mikós anyanyelvünk ápolásáról és az Isten kegyelméből nekünk ajándékozott szent koronáról szólt a dalban, de egy-egy sor erejéig feltűnt az összefogás-dalokban már járatos Balázs Fecó, Keresztes Ildikó és Szikora Róbert is. A Méry Péter által írt refrén nemzetünk egységének fontosságára hívja fel a figyelmet: „Hát épp ezért, megmaradásunkért, Fogjunk össze, tegyünk végre, Magyar a magyarért. Bárhol is vagyunk, mi összetartozunk, Hát örüljünk egymásnak, amikor találkozunk.” A dal a műfaj többi alkotásához képest elég nagyot bukott – lehet, hogy kezd elhasználódni, hamissá válni a nagy összefogás könnyes szemű megéneklése?

2012 májusában egy vers kezdett el terjedni az interneten. Mostanáig közel 3500 ember tartotta fontosnak, hogy megossza ismerőseivel a Facebook-on Erdős Virág költő, író Na most akkor című versét, mely később a Népszabadságban is megjelent. A vers tagolás nélkül olvasható, mintha szerzője egy szuszra vetette volna a papírra minden indulatát a társadalmi egyenlőtlenségek, igazságtalanság láttán. A nemrég megjelent Édes hazám című, az elmúlt két évtized kortárs közéleti verseit összegyűjtő antológiába ugyan nem került bele Erdős Virág ezen műve, de a vers témájának aktualitását és fontosságát jelzi, hogy rengeteg ember hivatkozott rá, küldte el, osztotta meg, írt róla cikket a születése utáni hónapokban. A Facebook-on futótűzként terjedő vers jelensége meglehetősen új – vajon a társadalomkritikus költészet új, online célközönségre találása hogyan fog hatni a kortárs irodalomra?

FÉLonline.hu Fiatal Művészeti Magazin főszerkesztője, Braun Barna szerint is fontos kérdés, hogy mit kezd az irodalmi élet a Facebook-generációval. Braun úgy látja, hogy a kortárs irodalomban jelenleg a politikai költészet újra meghatározásának folyamata zajlik. A fiatal költők munkájában a társadalmi-politikai üzenetek megjelenését tekintve nem vett észre egyértelmű tendenciát. „A saját kortársaim pontosan annyit foglalkoznak a szövegeikben politikával, mint amennyit azzal, hogy „elhagyott a Kriszti” – ahogy bármelyik korban egyébként. Szerintem 22-24 évesen az egyszeri lírikus legyen megmondó ember, szenvedjen a szerelemtől és legyen néha teljesen „újundok” is – más kérdés, hogy az irodalmi diskurzus rendje milyen jellegű szöveget milyen kontextusban enged megszólalni, vagyis az, hogy milyen kötetek, regények, antológiák, egyszóval szövegkiadások születnek.”

Az elmúlt időszakban feltűnt új jelenségek, a „hétköznapi aktivisták” tüntetésre hívó dalai, versei vagy éppen a Facebook-on terjedő költészet arra engednek következtetni, hogy változás, keresés, újulás történik az egyébként meglehetősen megosztó „politikus művészet” világában. A nyilvánosság előtt politikai véleményt kinyilatkoztatni mindenképpen kockázatos, ugyanakkor példamutató is lehet a társadalomnak, hiszen nem mindenki meri felvállalni a skatulyázás lehetőségét, csak az, akinek igazán fontos, hogy ne csak támogatója vagy éppen „elszenvedője”, hanem  részese is legyen a politikának.

A kép forrása: http://www.flickr.com/photos/russhutto/2226421154/