Interjú Varga Liviussal, a Quimby együttes mókamesterével, a VOLT Fesztivál utolsó napjáról.
A Quimby zenekart senkinek nem kell bemutatni, azt hiszem, joggal mondhatjuk, hogy ők jelenleg Magyarország egyik legsikeresebb zenekara. A VOLT Fesztivál utolsó napján hol máshol is játszhattak volna, mint a Nagyszínpadon, az utolsó nagy fellépő, Iggy Pop előtt. Az óriási közösségi élmény ezúttal sem maradt el, a koncert előtt pedig Varga Liviussal beszélgettem a nyári fesztiválhangulatról, a külföldi és az itthoni fellépésekről és kezdő zenekaroknak címzett elmaradhatatlan üzenetről.
Azt hiszem, mondhatjuk, hogy rutinos fesztiváljárók vagytok, van valami bevett szokás, hogy mikor érkeztek az adott fesztiválra, hogy töltitek itt az időt, vagy ahogy esik, úgy puffan?
Tényleg nagyon rutinos fesztiváljárók vagyunk, ez így elmondható 20 év után, de nincs általános receptünk. Illetve nekem van, de mindegyik fesztiválra más. Az orfűire lemegyek már nulladik nap és horgászok, és minden mást is csinálok a koncertezésen kívül, ez egyfajta nyaralás is. Az Ördögkatlanról sosem lehet tudni, hogy keveredek le és vissza, legutóbb például kificamított könyökkel, úgyhogy erről ennyit, a Szigetre általában kibiciklizem, a VOLT Fesztiválon pedig napközben nem a fesztivál területén vagyok, hanem Sopronban sétálok, az uszodában vagyok, vagy ha ilyen meleg van – és ez most viccesen hangzik – a szaunában ülök, mert attól jobb lesz az ember közérzete, nem mintha önmagában olyan rossz lenne a hangulat egy ilyen fesztiválon.
Nagyszínpados koncertet adtok, ráadásul az utolsó nap, igen jó időpontban.
Meg is becsüljük magunkat, ez igen nagy dolog. Ráadásul ilyen fellépővel taposhatjuk ugyanazokat a deszkákat, mint Iggy Pop. A gimnáziumban a Quimby előképe még játszott is Iggy Pop számokat, úgyhogy egy ilyen gyerekkori idollal együtt játszani, az mégis csak egy dream come true.
Találkozni is fogtok vele?
Nem hiszem, és az ilyet az ember nem is erőlteti. Volt persze olyan, hogy egyszer összekeveredtünk a Manu Chao-val a Sziget backstage-ben és egy közös jammelés alakult ki, de általában nem traktálják egymást a zenészek.
Akkor elmondható, hogy Ti most rajongóként is jelen vagytok?
Abszolút. Visszafogott, decens kis rajongók vagyunk. Az egész stábunk itt fog állni és csorgó nyállal nézzünk majd a mestert.
Azt elmondtad, mennyit tud adni egy ilyen koncert, de mennyit vesz ki belőletek?
Ezt a sporthoz kellene hasonlítani, mind fizikailag, mind lelkileg. Kivesz ugyan belőled valamennyit, de ez kell is ahhoz, hogy működjél, hogy dolgozzon a tested; itt ilyen önsajnálatos dolgok, hogy hú, ez mennyit kivett, hú, én hogy elfáradtam, ilyenek nincsenek, hiszen ezért csináljuk. Vegye csak ki, vegye el, amit el tud és adja, amit ad, ez egy cirkuláció, nincs igazából kezdete és vége, hogy honnantól adás és honnantól kapás. Ez a cirkuláció tartja bennünk az életet, ahogy a vér kering az emberben.
A nyarat végig fesztiválozzátok…
…és ez a legjobb: kevés próba, sok koncert, mindenhol ünneplő, bulizó tömegek, az emberek lelazulnak, a csajok szexik, a ruháktól és a feszültségtől megszabadulva, az iskolások nem a suliban vannak, szóval az egész olyan nyári és szabad.
Van olyan fesztivál, ahová attól függetlenül is elmennél, hogy nem léptek fel?
Kettő ilyen van: az Ördögkatlan és az orfűi, ez utóbbi az, amit soha semmiért nem hagynék ki.
Külföldön is elég sokat koncerteztek mostanában, össze lehet hasonlítani azokat a fellépéseket az itthoniakkal?
Igen, persze. A mi külföldi turnénkat nem úgy kell elképzelni, mint valami óriási világkörüli bulit, hanem inkább, mint egy klubturnét, kis klubokban játszunk, kisebb tömeg előtt, kétszáznak, nyolcszáznak, hol milyen szerencsénk van, hol mennyi magyar lakik, mert azt azért el kell mondanunk, hogy többnyire magyarok jönnek el a helyi ismerőseikkel. Egyébként pedig van egy osztálykirándulás érzése az egésznek. Kicsit még jobban összejövünk, ha lehet, pedig így is elég sokat vagyunk együtt, van egy szabadságérzése, van egy város és ország nézés része, egy kis shopping, látnivalók, lazulás. De persze itthon is jó, csak más, itt nem osztálykirándulás, hanem mindenki megy haza, majd a próbán vagy az újabb koncerten találkozunk, ott meg ugye reggeltől estig együtt vagyunk.
És a közönséget össze lehet hasonlítani? Van bennetek egy olyan érzés, hogy hú, itthon játszunk, ez mennyire jó, vagy külföldön az, hogy most nyitunk valami új felé?
A többiek nevében nem tudok nyilatkozni, de bennem mindig van egy ilyen, hogy juj, de jó, nyitunk valami új felé. De én mondjuk a legtöbb hellyel így vagyok, mert amilyen sokféle, én olyan sokfélének szeretem.
Nálunk az egyetemen évről évre megrendezik az EZF-et, az Egyetemi Zenekarok Fesztiválját, ahol sok kezdő együttes próbálgathatja a szárnyait. Ha egy feltörekvő zenekarnak kellene valamit üzenni, mit mondanál nekik?
Nekünk annak idején azt mondta Nagy Feró, hogy gyerekek, mindegy mit csináltok, de legalább 15 évig nyomni kell Magyarországon; úgyhogy a kitartást azt mindenképp kívánom. És ha egy direkt üzenetre van szükség, akkor annyit mondok, hogy nyugi, kialakul.
