Ha egy heterofil fiú beleszeret egy fiúba…

Tore Renberg, norvég író naplójába 1996-ban ezt jegyezte fel: egy heterofil fiú beleszeret egy fiúba. A sokáig keresett csavar meglett és a helyére került, már csak tovább kellett gondolni.

Hiszen így a történet már egyáltalán nem olyan egyszerű. A főszereplőnek barátnője van, ráadásul a suli egyik legklasszabb csaja, mégis hogy érezhet vonzalmat egy fiú iránt? A Szerettem másképp is (Mannen som elsket Yngve) egy különös és magával ragadó regény arról, hogy milyen tizenévesnek lenni, kísérletezni a szerelemmel, az alkohollal, megtalálni a megfelelő zenei és politikai irányvonalat. Miközben olvastam, az jutott eszembe, nem szabad elfelejtenünk, hogy mindannyian meg akartuk váltani a világot. Talán épp itt lenne az ideje, hogy megtegyük.

Mind a könyv, mind a film olyan energiát áraszt magából, ami megfoghatatlan hangulatot teremt, olvasáskor a jelenetek gyors váltakozása, a filmben pedig a zene kap nagyobb teret. Napokig nem akar múlni a hatása, az ember nem tud szabadulni az élményeitől. A második kötetben az Orheim-család életének rejtett oldalát ismerhetjük meg: Jarle sorsát követjük nyomon születésétől 15 éves koráig.  Mellette ott van egy alkoholista apa, és egy tenni nem merő anya, aki tűr. De nem a végtelenségig. Kinyílik a szeme, és Jarle rájön, hogy segítenie kell kitörni. Ironikus kép a norvég középosztályról, egy látszatvilágról, amit megpróbálnak fenntartani.

Tore Renberg több könyvet is írt már kedvelt szereplőjéről, Jarle Kleppről. Magyarországon megjelent a Szerettem másképp is és a Mégis van apám című (Kompani Orheim) kötet, kint már az ötödik rész kiadásán dolgoznak. Egy hete maga az író, Tore Renberg érkezett Budapestre és mesélt a regényeiről, írói módszeréről és magáról.

Sokan azonosítják Norvégiát a heavy metallal. Le akartad-e rombolni ezt a sztereotípiát?

Nem, tudatosan semmiképp sem. Jarle, a főszereplő egy lázadó srác, aki különbözni akar a tömegektől, épp ezért foglalkozik annyit a politikával, a zenével. A punk és a new wave vonal egészen más, mint a megszokott stílusok.

Jarle figurája nagyon hiteles. Hogyan tudtad felnőttként ennyire beleélni magad egy tizenéves helyzetébe? A lelked mélyén még mindig kamasz vagy?

Igen, az vagyok. De közben felnőtt is vagyok, akinek van két gyereke és egy háza. De pontosan emlékszem, hogy mi hogyan történt először. Az első csók, az első szerelem, az első csalódás, az első művészi élmény, ami soha többé nem lesz annyira intenzív, mint legelőször. Ezen kívül Jarle alakja nagyon realisztikus. Fontos volt, hogy hiába norvég srác, bármelyik országban hihető és átélhető legyen a története.

Célod volt a könyveddel felhívni a figyelmet komoly társadalmi problémákra, mint az alkoholizmus vagy a családon belüli erőszak?

Nem, igazából sosem kezdek úgy neki az írásnak, hogy most az alkoholizmusra, az erőszakra vagy a rasszizmusra akarom helyezni a hangsúlyt. Ha az emberek így reflektálnak a könyvemre az jó, de ez inkább újságírói vagy politikusi vonás lenne, ami egy írót nem feltétlenül jellemez. Mindig belülről érzem a késztetést, valami elkezd izgatni, eszembe jut egy jelenet, és akkor nekiülök az írásnak.

[bquote]”…volt tapasztalatom és emlékem arról, hogy milyen egy kereső fiúnak lenni, akinek megerősítésre van szüksége. És aztán találni valakit, aki igenis képes változtatni. Gyakran és szívesen írok a barátságról és annak az erejéről.”[/bquote]

Melyik karaktert volt a legnehezebb kidolgozni, kitalálni, megformázni?

A Szerettem másképp-ben Yngve volt az. A Mégis van apám írásakor pedig Terje Orheim. Azért, mert az ő sötétsége teljesen érthetetlen volt számomra, mint fiúnak és írónak egyaránt. Az apám is alkoholista volt, mint Terje. Hogyan teheti meg ezt valaki? Hiszen ő valójában egy jó és kedves férfi, aki szereti a fiát, sőt tulajdonképpen a feleségét is. Akkor mégis hogyan válhat ilyenné? Ezt a kérdést mindenki felteszi. Hogyan lesz az alkohol hatására valakiből egoista, aki mindent lerombol maga körül, amit valaha felépített? Én személy szerint ezt nem bírtam felfogni, ezért volt nagy írói kihívás megtalálni az ő hangját.

Mi a helyzet Jarléval? Az olvasó miért nem akarja megoldani a problémáját, csak együtt érezni vele?

Amikor írtam, akkor belegondoltam, ha Jarle összeomlik, úgy értem teljesen összetörik, akkor majd azt fogják mondani, hogy rendben, ez van, Jarle, ezt nem bírtad már el. De ő egy túlélő lett, aki talált egy irányvonalat a politikában, meg akarta oldani a társadalmi problémákat, eltörölni a rasszizmust. Lettek barátai és kedvese is. Elég nagy és erős lett ahhoz, hogy megértse: ő nem oldhatja meg apja és anyja problémáját.

Mi az alapja Jarle és Helge barátságának? Saját tapasztalatból is írtad?

Igen, volt tapasztalatom és emlékem arról, hogy milyen egy kereső fiúnak lenni, akinek megerősítésre van szüksége. És aztán találni valakit, aki igenis képes változtatni. Gyakran és szívesen írok a barátságról és annak az erejéről. Ezért írtam Jarle és Helge összetartó, kicsit idióta, de őszinte kapcsolatáról.

Hiányzik Helge, amikor nincs róla szó. Fel fog még tűnni a későbbiekben?

Igen, a negyedik részben újra színre lép. Ő egy szédületes figura, eszembe is jutott, hogy kéne írni egy könyvet csak róla, de arra jutottam, hogy ő a tökéletes mellékszereplő. Nem való főszereplőnek, túl nagy zajt csap maga körül. Három oldal csak vele, és belefáradsz az olvasásba, mivel mindent betölt a lénye.

Miért Stavangert választottad a történet helyszínének?

Egyszerűen csak azért, mert én onnan jöttem. Ez tisztán önéletrajzi elem.

Hogy tetszett az első két részből készült film, beleszóltál a forgatásba?

Az első kötet megfilmesítéséhez én írtam a forgatókönyvet. Nagy munka volt és fárasztó, hiszen évekig magamban hordoztam a regényt, a történetet, a karaktereket, és ezután még egyszer nekifutni és belépni a könyv légkörébe, megterhelő. Ráadásul szépirodalmi íróként nem olyan nagy kihívás forgatókönyvet írni. Nem igazán lehet kiteljesedni, hiszen ezt kell írnom: Jarle felkelt, elindult az ajtó felé, fél úton megállt. Ha még hozzáteszem, hogy a haja csillogott a napfényben, akkor azt kihúzzák és azt mondják, ez nem kell, erre nincs szükségünk. Ezért a második film megírását másnak hagytam. Egyébként nem szóltam bele a forgatásba. Ha kérdezték a véleményemet, akkor elmondtam. De tudtam, hogy az a rendező egy jobb rendező, mint én, és ugyanez vonatkozott az operatőrre, a vágóra és mindenki másra is. Nem akartam belekontárkodni, és szerintem nagyszerű munkát végeztek.

Itthon eddig két kötet jelent meg. Jön majd a többi is?

Nagyon remélem. A harmadik eredeti címe Charlotte Isabel Hansen és egy vicces, szép és eredeti sztori. Jarle már egyetemista és akad egy kis zűr körülötte… Az ötödik után egy kicsit pihentetem a történetet, és másról írok. De még az is lehet, hogy később újra hozzányúlok ehhez a témához, hiszen eléggé sikeres. Igazából nagyon különleges érzés, hogy a könyveim ennyi országba eljutottak. Pedig én csak egy srác vagyok a kis ötmilliós Norvégiából.

A kép forrása: http://www.flickr.com/photos/sadjina/6268757259/