Feltörekvés az ÁJK Kari Napokon

Pénteken újabb négy zenekar lépett fel az ÁJK Kari Napok és az EZF közös rendezvényén, a Janis Pubban – s az is kiderült, ki lehet ott közülük a májusi döntőben.

Míg az Ajtósi Napokon fellépő zenekarok csak éjfél körül kezdtek játszani, ez alkalommal már este nyolckor megpendültek az első gitárhúrok a Janis Pub alsó szintjén. Nem is akármilyen alsó szint ez –  szinte minden fából van, még a plafonon fejjel lefelé lógó szék és kenu is, s csak a háttérben lévő szürke nagyképernyős tévé próbálja megölni a gondosan felépített anakronisztikus hangulatot.

Nagy az érdeklődés, érkeztemkor még a lépcsőn is állnak, nem egyszerű közel jutni a színpadhoz. Mindenkinél sör, hiába, a whiskey-kóla nem illik az egyetemi zenekarokhoz  s az általuk kedvelt rock műfajhoz.

A lényeg

Az első fellépő máris egy profinak tűnő együttes, a Keep Off. A zenekar 4 éves, 2010-es basszusgitáros-váltásuk óta nem változott az 5 fiúból álló formáció.  Játszanak ők mindenfélét, saját számot, klasszikus rockot, s még David Guetta Sweat című száma is belefér repertoárjukba – rockosítva, hogy sör mellett is hallgatható legyen. A végén még vissza is tapsolják őket, de sikertelenül, hisz szorít az idő, jön a következő zenekar. Ők az Albert Hoffmann Bt., s szintén profinak tűnnek, már csak azért is, mert saját szerzeményekkel lépnek fel.

Harmadikként az Abszolút Hallás lép színpadra, köztük már van lány is – ki is hangsúlyozza, mindjárt elején ledobja pulcsiját, s csillogós melltartóban próbálja elnyerni a közönség szimpátiáját.  Szerencsére a zenekar férfi tagjai nem vetemedtek ugyanerre, ők egyszerűen csak elmélyülnek saját hangszereikben. Végül a Marshmallow mutathatja meg tehetségét, igazi felüdülést jelent az este végére különleges indie-rock stílusuk, s angol nyelvű dalszövegeik.

Amíg számos egyetemista a pub felső szintjén iszogat, nem is sejtik, hogy néhány méterrel lejjebb talán a következő Kispál és a Borz szárnypróbálgatásának lehetnének fültanúi. Sajnálhatja is, aki kihagyta, hiszen igazán minőségi volt a felhozatal. A zsűrinek sem lehetett egyszerű dolga, de csak egy zenekart juttathattak a döntőbe, s választásuk az Albert Hoffmann Bt.-re esett – nem véletlenül nem írtam róluk részletesen, aki kíváncsi rájuk és a másik 4 legjobbra, annak május 8-án, a Lágymányosi Eötvös Napokon lesz alkalma meghallgatnia őket.

[sam id="10" name="mnb2" codes="false"]