… már kávézhatunk. Parancsolj – tessékelt be a Hadik Kávézó cikornyás betűkkel megírt üvegajtaján. –A galérián tökéletes lesz – int maga után Dezső bácsi (akarom írni Esti, vagy ki tudja már megint), és sikkesen kalapot emel a jól öltözött pincérnek, aki a belépéskor fogad minket. – Mit hozhatok, kérem? – hangzik a kérdés, amint helyet foglalunk. Kornél otthonos persze (két feketét!), kabátomat lesegíti és letelepedünk a kényelmes századelőt idéző enteriőrbe.
– Oh, de rég jártam itt, szinte itt éltünk – meséli, miközben cigarettatárcája után nyúl. (Ez nem lesz jó, mondom, hát elteszi.) – Azért megváltoztak a dolgok – teszi hozzá szurkálódva. – Persze, hogy változtak. Hiszen néhány éve még csak az építkezést lehetett itt látni, csak az ígéret volt, hogy a híres-neves, a Hadik, ahova Ön és ugye Karinthy, hogy ez a hely lesz, újra… Erre vártunk, a megnyitásra, egész elsőéves egyetemista korunkban – mesélem én is, bár tény, hogy emlékeim kevésbé regényesek, mint amiket tőle hallok az est és a presszókávé folyamán a pajtásokról, a sakk-körről, meg Karinthy és a tulaj, Kaiser úr tréfáiról. Mindeközben azon mélázom: jó itt pont ővele ülni. A hangulat legalábbis nagyon adott. Hogy mire is gondolok? Csak elég körülnézni, és máris érthető, hogy miért olyan otthonos ő itt. Mint már említettem: századelőt idéző enteriőr. A zene pedig! Könnyű jazz, nincs hiba (más kávézók itt rontják el, hadd jegyezzem meg csendesen, hogy rossz zenét választanak a kávéjuk mellé). És remek fekete, kellőképp erős, mellé szolid sütemény, kávétejszín, kis pohárnyi ásványvíz. (Az ár ugyan – egy presszó 320 – nem a pénztelen, hitelre szoruló költőé; de nem is évente egyszeri luxus.) A földszinten, közös asztalon irodalmi sajtó, egy pulttal arrébb friss sütemény. Minden adott egy kellemes reggelihez, vagy esetünkben egy koffeináztatta esti csevejhez. De hol vannak itt a költők, írók? – kérdezi a kanalát a fehér csészéhez koccintva Esti. A kérdésre nem én felelek.
– Juhász Anna vagyok, a Hadik Irodalmi Szalon megálmodója, kitalálója – mutatkozik be és ül le asztalunkhoz a Hadik irodalmi életének főszervezője. – Életemet egészen kiskoromtól kezdve, mondhatjuk, születésem óta meghatározza az irodalom, a művészetek közelsége. Költő Édesapám, Juhász Ferenc és barátai olyan színes, értékkel teli csodavilágot mutattak testvéremnek és nekem, melyben élmény volt létezni, s mely későbbi tanulmányaimra, terveimre, céljaimra is erősen hatással volt. A számtalan élmény, könyv, kép, zenei mű és maga a társaság megismerése mind-mind egy felé vitt: célul tűztem ki, hogy az irodalmat, a kultúrát minél szélesebb körben, a fiataloknak, az egyetemistáknak, az érdeklődnek – akik maguktól nem is gondolnák, micsoda szépség és izgalom van az irodalomban – közvetítem, továbbadom. Amikor 2010 októberében megnyílt a Hadik Kávéház, már „fejben” kész koncepcióval mentem át Bosznai Tibor művészeti vezetőhöz, aki lelkesen fogadott, teret adott terveimnek, így novemberben el is indítottam a Hadik Irodalmi Szalont. Ez pedig Budapest egyik legfókuszáltabb, leglátogatottabb, legnépszerűbb irodalmi-kulturális est-sorozata lett az elmúlt másfél év alatt.
– És kik jönnek el? Eljönnek? Mit tudnak csinálni? – kérdez vissza Esti, és szemében persze számtalan kimondatlan dolog még, hogy ugye az ő barátai mind, és itt élnek-e, ahogy régen, hogy idejárnak-e mindig, hogy törzshely-e tényleg (vagy csak az asztalok díszfeliratai szerint az?)… De csak ennyit kérdez, tudja ő, 100 év mégiscsak 100 év…
– Minden alkalommal egy központi téma köré gyűlve invitáltunk művészeket, írókat, a hazai szellemi élet kiváló képviselőit, akiket közelről, intim környezetben látva és hallva, barátságokra és emberi kapcsolatokra rámutatva, kort és múltat idézve ismerhettünk meg. A tematikus estek sorát kezdte a ’Múltidézés’ című este, ahol a Hadik Kávéház történetét és törzsvendégeit, Karinthyékat idéztük meg vendégeimmel (Karinthy Mártonnal, Saly Noémivel, Fesztbaum Bélával és Gyarmati Istvánnal). – Esti mosolyogva, elégedetten bólogat. – Szerteágazó témaválasztásunk és a művészetek fúzióban történő bemutatása okán volt nálunk Budapest-est és Múzsák estje, Latinovits Zoltánra vagy Petrovics Emilre emlékező est, emellett zenével: Halász Judittal és a Kalákával ünnepeltük az egy éves születésnapunkat. Márciusban ismét a Nőknek – Budapest Díváinak adtuk a főszerepet (Karafiáth Orsolya, Verebics Kati, Hámori Gabi, Gordon Eszter). A havi estek mellett a Hadik Irodalmi Szalon befogadó intézménnyé nőtte ki magát, rengeteg megkeresést kapunk, ajánlatokat, ötleteket – megjelenítendő programokra. A sok felkérés, ötlet közül olyanokat támogatunk a havi műsorokat váltó hetekben, évente összesen 4-5 alkalommal, amelyek beleillenek irodalomtámogató tervünkbe, s a képzőművészet, a színház, kortárs tánc területéről hoznak előadásokat. A célom, hogy divatba hozzam az irodalmat! Nem félek a két szót: divat és irodalom egyszerre említeni, hisz tudom, ez egy jó, építő, értékes divat lenne.
Sokáig beszélgetünk még így hármasban, kitart az eszpresszó és az irodalom is. Idejárni divat lehet, ez nem vitás. Az idejáráshoz viszont hozzátartozik az irodalommal való találkozás is. Hány este vagy reggel tévedtem be úgy, hogy a szomszéd asztalnál épp egy ismerős kortárs alkotó tartott könyvbemutatót vagy éppen csak szürcsölte a napi koffeinadagját…
– Lassan indulhatunk, nem gondolja? Magának még van mit megírnia, ha jól tudom – veszi elő zsebóráját Esti, és számlát kér. (Pontosabban közli, hogy majd Frici fizet. Ebből az lesz persze, hogy én fizetek, de sebaj.) – Köszönöm, én még maradnék. Valóban van mit megírnom, s erre ez egészen megfelelő hely – köszönök el. – Értem, és igaza van – mosolyog. – Akkor hát legközelebb egy hét múlva – emeli kalapját és távozik.
Fotó: Kelemen Ádám
