„Megérkezik Christopher Wren – vastag sál – sötét télikabát – könnyű kalap (padra dobja) – bőrönd súlya – nincs benne semmi? Pár jelentőségteljes szó közte és Molly közt.” – ezek Agatha Christie jegyzetének első sorai a Három vak egér című kisregényhez, és ezek az első mozzanatai a világ egyik legismertebb színdarabjának, amelyet Az egérfogó címen ismerünk.
Molly és Giles, a fiatal házasok úgy döntöttek, panziót nyitnak. Az újonnan megnyílt Monkswell-házba öt vendég érkezik: Mr. Wren, a hóbortos építész, Mrs. Boyle, a zsémbes, öreg hölgy, Mr. Metcalf, az elegáns őrnagy, a különc Miss Casewell és a rejtélyes, váratlan vendég, Mr. Paravicini. És ha ez a sok furcsa ember nem lenne elég: becsúszik a képbe a fiatal Trotter nyomozó is – szó szerint, hiszen a havazás miatt a világtól elzárt panzió már csak sítalpakon megközelíthető −, aki azért érkezett, hogy megakadályozzon egy gyilkosságot.
Mindenki, aki olvasott már Agatha Christie-krimit, sejtheti, hogy a Monkswell-ház lakóinak mindegyike titkol valamit. Miért olyan könnyű Mr. Wren bőröndje? Honnan jött Mr. Paravicini? Miért tért vissza Angliába Miss Casewell? Miért olyan katonás Mrs. Boyle? Miért lepi meg a rendőrség érkezése Mr. Metcalfot? És hová tűnik Trotter nyomozó, amikor a gyilkosság mégis megtörténik?
Ezek a kérdések fogalmazódnak meg a nézőben is, aki hétköznap esti kikapcsolódásként nyomozni indul – a Thália Színházba. Az első felvonás alatt még mindenki bizonytalan, a gyilkosság megtörténte után, a szünetben azonban már az is kiderül, ki kit tart gyanúsnak, melyek az árulkodó jelek: a büfében szinte hallani lehet a kis szürke agysejtek munkazaját.
Ebben a darabban azonban nem Monsieur Poirot siet a néző segítségére: amire a színházlátogatóból nyomozóvá avanzsált közönség támaszkodhat, az a színészi játék. Almási Éva maga a megtestesült Mrs. Boyle: úgy zsörtölődik és rendezkedik a színpadon, mintha mindig is halálra gyötörte volna megjegyzéseivel a vele együtt élőket. A Mr. Paravicinit alakító Spindler Béla jelenetről jelenetre teszi egyre titokzatosabbá – és így félelmetesebbé is – karakterét, míg Sztárek Andrea Miss Casewell szerepében azt mutatja meg, miként válik a határozott, másokat lekezelő, különös nőből a felismerés súlya alatt megtörő, kétségbeesetten zokogó kislány. Újréti László Metcalf őrnagya a nyugalom szobra, nem úgy az izgő-mozgó, a világban helyét kereső Christopher Wren, akinek megformálója, Schruff Milán talán hitelesebb bolondosan ugrándozó és énekelgető világfiként, mint élete céltalanságával szembesülő fiatalemberként. 
Molly Ralston karaktere is a szemünk előtt változik: ahogy egyre közelebb jutunk a végkifejlethez, és egyre szövevényesebbé válik a cselekményt mozgató titok, úgy lesz úrrá a szorongás és a gyanakvás a vidám, dolgos fiatalasszonyon. Szabó Emília Mollyja visszafogottságával, könnyedségével és finom gesztusaival jól kiegészíti a Gilest alakító Juhász Istvánt, aki remekül hozza a tagbaszakadt és olykor faragatlan, de feleségét mindennél jobban szerető férj figuráját. Az előadás gyenge pontja Haumann Máté, aki sokszor tűnik erőtlennek és hiteltelennek Trotter nyomozó szerepében, az utolsó percekben azonban hátborzongatóan meggyőző lesz, igaz, ekkor már kicsit más szerepet kell eljátszania…
Hogy milyet, annak bárki könnyedén a végére járhat, lévén, hogy Az egérfogó a világ egyik legnépszerűbb színdarabja, amely Angliában 1952-es bemutatása óta folyamatosan műsoron van. És bár a Thália Színház műsortervében egyelőre nem szerepel az idei szezonban több Agatha Christie-előadás, talán nem elhamarkodottság azt mondani, hogy viszontlátjuk még a Monkswell-ház lakóit hazai színpadon.
A képek forrása: http://www.thalia.hu
