Riddick újra kergetni fogja a rosszfiúkat

Akik szeretik a sci-fi műfaját és\vagy odavannak a Vin Diesel meztelen felsőtestéért azoknak álljon itt két fotó.

És lőn két fotó… Jónéhány év telt el azóta, hogy kijött a nagy sikerű mégis, szerintem kevesek által ismert Pitch Black – 22 évente sötétség folytatása a Riddick: A sötétség krónikája. Én még csak a plakátjára emlékszem a második résznek, arra is csak halványan, hiszen akkor még nem igazán néztem ilyen filmeket. De később, amikor láttam nagy és örök kedvenccé vált. Most, hogy készül a harmadik rész amiről még nem sokat tudni, a nevét sem; előkerült néhány fotó a forgatásról. 2013-én ezért is várlak. Aki pedig Vin Diesel miatt szereti a sorozatot (tehát lány, ergo nem érdekli a sci-fi – tisztelet a kivételnek) annak pedig multiorgazmusa lehet, hiszen hatodik sebességbe kapcsol majd a Halálos Iramban – szintén imádom, szintén 2013.

[imagebrowser id=18]

[sam id="10" name="mnb2" codes="false"]