MEDIA Konferencia

Kerekasztal-beszélgetések a szakma és a kommunikációelmélet jeles képviselőivel.

A két nap alatt hét kerekasztal-beszélgetésen vitatnak meg szakemberek kommunikációhoz és médiához köthető témákat, amikbe Ti is aktívan beleszólhattok, mind a szekciók alatt és után. A konferencia így lehetőséget is nyújt, hogy kapcsolatokat építhessetek mind az előadókkal, és persze egymással is.

November 17-18-án várnak mindenkit a szervezők, hogy napközben mindenki kielégíthesse a szakmai éhségét, és csütörtök este együtt lazíthassuon a közös bulin a BME Bercsényi kollégiumában található Gödörben (a belépéshez majd konferenciás karszalag kell, amit a regisztrációnál adnak a csütörtöki nap folyamán).

Helyszín:
ELTE BTK, csütörtökön: Gólyavár nagyelőadó, pénteken: A épület, 047-es terem

Előzetes regisztráció az ELTE-s hallgatóknak nincsen, viszont a rendezvény mind a két napján egész nap lesz regisztrációs pult, ahol lesz külön BTK-s lap is, amire fel lehet iratkozni. Ezt a regisztrációs lapot továbbítani fogják majd a Média és Kommunikáció Tanszék oktatóinak, akik a rendezvény tudatában saját maguk döntenek az igazolt/igazoltatlan szemináriumi hiányzásról, ezért mindenkinek ajánlott, hogy a konferencián való részvételi szándékát beszélje meg előre az adott oktatóval, a szervezők a jelenlét dokumentálásáról, igazolásáról gondoskodnak.

A konferencia nyitott, mindenki számára ingyenes.

További információk:

– a konferencia honlapján, részletes programmal és szekcióleírásokkal, folyamatosan frissülő hírekkel: http://mediakonferencia.eu/,

– a konferencia Facebook profilján: MEDIA 2011 – a BME és az ELTE BTK főszervezésében szervezet, valamint az Eseménynél: 5. MEDIA konferencia,

– továbbá kérdezhettek Prischetzky Réka főszervezőtől is a prischetzky.reka@gmail.com címen is.

Egy kis kedvcsináló:

http://www.youtube.com/watch?v=HIo0Qwfp9uQ.