Kovács Gábor Dénest, a Pesti Magyar Színiakadémia igazgatóját kérdeztük válságról, kitartó munkáról és a SzínéSZiget nagyszabású rendezvényéről.
Mondana néhány szót a Színház és az Akadémia együttműködéséről?
A Pesti Magyar Színiakadémia a Pesti Magyar Színház fenntartásában működő intézmény, története négy és fél évtizedes, az egykori Nemzeti Színházban létrejött Bodnár Sándor-féle legendás Nemzeti Stúdió utódja, amit körülbelül húsz évvel ezelőtt kezdtünk el átalakítani. Az iskola ma is működő szerkezete 1997-ben alakult ki: egy, a közoktatásban résztvevő művészeti szakközépiskola, mely középfokú színészvégzettséget ad. Az iskola fenntartója tehát a színház, ahol a növendékeink a szakmai gyakorlatukat az előadásokban és próbákon végzik el. A két intézmény egy épületen belül, komoly kohéziós erővel működik, december elején például bemutatunk egy gyerekdarabot, amiben huszonnyolc akadémista dolgozik majd a színpadon. Számtalan olyan előadás van, amit az Akadémia tett legendássá, az István, a királytól a My fair lady-n keresztül a La mancha lovagjáig. Szakmai gyakorlatukat tehát itt végzik, kis pénzért, idén pedig már fellépti díj nélkül, hiszen a színház nehéz anyagi helyzetben van, ezért cserébe viszont megéri működtetni az iskolát, amely évről évre átlagosan tíz növendéket vizsgáztat le, és ebből körülbelül hat a pályán is marad.
Említette a színház nehéz anyagi helyzetét, és azt gondolom, hogy ma Magyarországon egyébként is általános tendencia, hogy a kultúrára nincs pénz. Mennyire nehéz fenntartani egy színházat, illetve egy színiakadémiát egy ilyen helyzetben?
Általános tendenciákról csak általánosságban lehet beszélni, de itt most egy konkrét helyzet áll fenn. Tizenöt év után ugyanis azzal kellett szembesülnünk, hogy a színház – mivel igen rossz anyagiakkal rendelkezik – idén szeptembertől nem tudja az Akadémia működési költségeit fedezni, illetve annak csak egy töredékét. Az a huszonnégy tanár, aki az Akadémián tanít, jelenleg tiszteletdíj nélkül végzi a munkáját, abban bízva, hogy ki tudjuk termelni azt a pénzt, ami a további működéshez szükséges. Pontosan emiatt szerveztünk egy rendezvényt, a SzínéSZiget-et, ahol egyetlen nap alatt négy előadást mutatunk be négy különböző közönségrétegnek: a Rómeo és Júlia egy beavató színházi produkció lesz, ahol nemcsak maga a shakespeare-i darab jelenik meg több fordításban, hanem ennek egy zenés-színházi feldolgozása, a West Side Story is, és ennek a kettőnek az elegyéből egy igen speciális, végig narrált beavató színházi előadást csinálunk, amiben megmutatkozik ennek a hatalmas színháznak a technikai apparátusa is, illetve kulisszatitkokat is megmutatunk. Délután egy nagy zenés válogatást láthatnak az érdeklődők, amire visszahívtam – ugyanúgy, mint az esti gálaműsorra – azoknak egy töredékét, akik valahogy kötődnek színházunkhoz. A délutáni és esti rendezvényen tehát körülbelül kétszáz fellépő lesz, este pedig egy hagyományos gálaműsorral készülünk, ahol nagy versmondóink szerepelnek majd, többek között Kubik Anna, Csernus Mariann, Császár Angéla, Hámori Ildikó, Bánsági Ildikó; és lesz egy zenés rész is sanzonokkal, megzenésített Arany-balladákkal, az akadémisták egy musical-összeállításával, valamint a Harmadik Figyelmeztetés nevű színészzenekarral.
Mit várnak ettől a rendezvénytől?
Négy olyan előadás látható majd, melyek igen színvonalasak – épp ezt kellene hangsúlyozni, hogy itt nem csak arról van szó, hogy minket sajnálni kell, szegények, ezeknek most nincs pénzük, és fenn akarnak maradni. Persze részint erről van szó, hiszen itt van negyven nagyon tehetséges fiatal, akinek a sorsa valóban a mi kezünkben van, és ha ez a rendezvény nem hoz megfelelő bevételt, akkor tanulói jogviszonyuk feltehetően megszűnik, és olyan színésznövendékek kerülhetnek utcára, akik más intézményben nem tudnának tanulni. Egy határon túli, Magyarországon élő, egzisztenciális problémákkal küzdő gyerek ugyanis nem fog tudni beiratkozni egy 300 000 Ft-os tandíjjal dolgozó puccos színiiskolába. Emellett azonban az is nagyon fontos, hogy mi itt most csinálunk legalább három, de inkább négy olyan produkciót, ami joggal tarthat igényt a közönség érdeklődésére, és amire megéri kifizetni 700, vagy maximum 2000 Ft-ot, mert hiszem, hogy maradandó és soha meg nem ismételhető színházi élményt fogunk nyújtani.
A SzínéSZiget műsora igen összetett, egyaránt szerepelnek benne akadémisták, tanárok, színészek. Hogyan állt össze a program? Mindenki szívesen vállalta a szereplést?
Ez egy borzasztó érdekes dolog, mert az egész egy nagy problémából indult ki, és kénytelenek voltunk kitalálni, hogy legyen egy ilyen rendezvény. Onnantól kezdve elkezdtem telefonálgatni, és hívtam a hozzánk kötődő, tőlünk indult színészeket és hál’ istennek senki nem mondott nemet. Olyan természetesen volt, hogy egy adott színész aznap este vagy délután játszik, így nem tud eljönni, de a fellépési kedv, a segítség, a szolidaritás a szakma részéről nagyon egyértelműen megnyilvánult. Most már tényleg csak az hiányzik, hogy a közönség is vonzónak találja a programot, amit igazából a fellépők alakítottak ki. Azt gondoltam, hogy délután lehetne egy zenés műsor, mellyel a fiatalokat vonzzuk be a színházba, este egy klasszikusabb, hagyományos színházi előadás, éjszaka pedig az ereszd el a hajam – egy olyan zenekar, akinek a tagjai főként a Magyar Színház színészei, akik remek hangulatot és fergetegesen dinamikus előadást varázsolnak. Ráadásul olyan sztárvendégek lépnek majd fel velük, akik a fiatal generáció idoljai, például Puskás Peti, Csengery Attila, vagy a Compact Disco nevű zenekar egyik tagja. Ha fennmaradunk, erre mindenki boldogan fog emlékezni, ha meg nem tudjuk megtölteni a házat, szomorúak leszünk, hogy ennyit dolgoztunk hiába. Én azonban hiszem azt, hogy nemcsak a karitatív szándék valósul meg az emberekben – adott esetben az egyetemistákban, akik ha ezt elolvassák, azt mondják, támogassunk már meg ezt a negyven kölyköt, akikből jeles magyar színész válhat, ha megkapják a diplomájukat.
Az akadémisták hozzáállása igen pozitív, ez az általános hangulat? Abba inkább bele sem gondolnak, mi van, ha ez a rendezvény mégsem hozza meg a várt sikert?
Erre most senki nem gondol és nem is gondolhat, mindannyian meg vagyunk győződve, hogy sikerül az, amire szövetkeztünk, és amit eldöntöttünk szeptember 1-én. Töretlenül bízunk egymásban és abban, hogy a munkánk sikerre visz. Nincsen B forgatókönyvünk, és egyszerűen csak arra akarunk koncentrálni, hogy kivívjuk a sikert. Ebben én biztos is vagyok, máskülönben nem lennék itt. Nincs pótmegoldás, az életünkről van szó, ezt meg kell csinálni és meg is fogjuk csinálni.
Az állami támogatásokon és ehhez hasonló rendezvényeken kívül milyen lehetősége van még egy színháznak arra, hogy a működéshez szükséges anyagiakat előteremtse?
A legfőbb problémánk az, hogy amint már említettem, a Magyar Színház fenntartásában működünk, ami egy költségvetési intézmény, így mi azzal a normatívával, amit a legtöbb ilyen iskola megkap, nem számolhatunk. Tulajdonképpen be vagyunk építve a színház költségvetésébe, ami erős csorbát szenvedett az utóbbi időben, ezért állhat fenn most ez a helyzet. A szerencsénk, hogy a minisztérium modelliskolaként tartja számon a Pesti Magyar Színiakadémiát, így van arra mód, hogy jog szerint megkapjuk a normatívát, de csupán a következő tanévre. Ha ezt az évet túléljük, akkor van sanszunk arra, hogy egy konszolidáltabb helyzetbe jussunk. Természetesen hosszú távon nem ilyen rendezvényekből kell fenntartani az iskolát, de nem akarom, hogy ez egy tandíjas iskola legyen, mert pontosan tudom, hogy diákjaink jelentős része nem lehetne színész, ha ez a tandíjtól függne. Nagyon fontosnak tartom, hogy ne a pénzen múljon, ez legalábbis ne. Úgyhogy ez egy ilyen iskola: a srácok itt a munkájukkal váltják meg magukat, bejönnek szeptember 1-én és kimennek május 31-én. Addig pedig éjjel-nappal dolgoznak azért, hogy azzá legyenek, amiről álmodnak, amik szeretnének lenni.
Az eseményről bővebben: http://www.elteonline.hu/esemenyek/2011-11-05-pesti-magyar-szinhaz-vii-ker-hevesi-sandor-ter-4-szinesziget-a-pesti-magyar-sziniakademia-jotekonysagi-rendezvenynapja
Fülöp Zsófia
ELTE Online
Fotó: Száraz Dénes
