…a Nagyerdőben sátorozni, a Campuson meg fesztiválozni!
Idén harmadjára rendezik meg hazánk második legnagyobb városában a Campus Fesztivált. A program három napos, gyakorlatilag azonban öt. Szerdán nulladik nap gyanánt a fesztivál helyszínén és a Lovardában egyaránt szórakozhatott a nagyérdemű, csütörtöktől pedig már élesben dübörgött a party – koncertekkel, hajnalig tartó folyamatos tánccal és minden földi jóval, amivel egy fesztivál csak 
kecsegtethet. Hat óra után már minden színpadon elhangzott a „Helló Campus!” csatakiáltás, a szerdai fáradalmakat elfelejtve pedig a közönség is aktivizálta magát. Az OTP Junior Arénában a Fish! csapott a húrok közé, rendesen megalapozva a csütörtöki nap buli hangulatát. Kovács Krisztián alaposan megmozgatta a zenekar rajongóit, illetve a sátorba tévedt, majd ott ragadt nézőket és hallgatókat; végül még egy rögtönzött vizes póló versenynek is szemtanúi lehettünk. Felfokozott állapotban kerültünk a Pepsi Nagyszínpad elé, ahol a Csík Zenekar adott kihagyhatatlan koncertet, Presser Gáborral és Lovasi Andrással kiegészülve. A koncert alatt síró és ujjongó lányokat s fiúkat szúrtam ki a közönség soraiból: ők lesznek az idei szeptember kisgólyái. A Nagyszínpad két óra múlva kisebb stílusváltáson esett át, bálnák repültek és madarak szálltak, tizenhat tonnát rakodtunk és vártunk a 67-es úton a Republic zenekar tagjaival. Aki pedig még éjfél körül is bírta szusszal, annak a Kiscsillag nyújtott katartikus élményt, ismételten Lovasival a színpadon. Akinek azonban más volt a szándéka, pöttyös labdáért is megverekedhetett a Zwack Party Bárban, Dévényi Tibi bácsi slágereire tombolva. A fellépők után pedig szokás szerint buli hajnalig: Senior Hal-lal d’n’b-re dudoroghattunk, az OTP sátorban Julia Carpenter biztosította az ereszd el a hajam érzést, a Party Bár pedig nyitva állt minden csinos lány és helyes srác előtt, aki a hátsóját kívánta rázni.
Pénteken rock-tornára ébredhettünk – jobban mondva ébredtek azok, akiket már hajnali tíz órakor kidobott a hálózsák. Igazuk volt a szervezőknek, hiszen sok fesztiválon problémát jelent, hogy a kora este kezdődő koncertekig nincs mivel elütni az időt. A Campuson ez is kitűnően meg lett oldva: ha valaki a fesztivál területén belül maradt, számos beszélgetésen és közönségtalálkozón vehetett részt, játszhatott óriási társasjátékkal, lehetett vegyész, vagy táncolhatott a Liptonos sátor előtt Hugh Jackmant utánozva. Legalább ennyire megérte azonban elhagyni pár órára az esti bulik helyszínét, és tenni egy kört Debrecen csodálatos városában. A Nagyerdő, a Csónakázó-tó, vagy a város szívébe vezető, villákkal szegélyezett út lenyűgöző látványt nyújtanak, nem is beszélve a belváros csodáiról. A kényeztetésre vágyók pedig karszalagjukkal kedvezményesen vehették igénybe a debreceni Aquaticum élmény-és strandfürdőjét.
No, de térjünk vissza a fesztivál területére, hat órától ugyanis megint beindult az addig álmoskásan nyüzsgő Campus. A pénteki nap legnagyobb durranása az osztrák sógoroktól hozzánk érkező Parov Stelar Band volt, akik nem is okoztak csalódást: azt hiszem, elmondhatjuk, hogy a fesztivál legütősebb koncertjét tőlük láthattuk, hallhattuk. Persze nem panaszkodhat az előttük játszó Compact Disco, vagy az utánuk fellépő Quimby sem, akik idén ünneplik huszadik születésnapjukat, s még mindig olyan energiákat közvetítenek közönségük felé, hogy a koncert után garantált volt az izomláz és a rekedt hang – ha maradt valami egyáltalán. Nem 
említettem eddig még a Víztorony Pódiumot, ahol napközben koncertek és Dumaszínházas előadások mentek, éjjel pedig a mozizni vágyók pihenhettek meg néhány kellemes órára a pompás színekben kivilágított Víztorony mellett. Péntek éjjel még könnyeket is csaltak a szemünkbe a programot összeállítók: a Kispál búcsúját nézhettük és énekelhettük végig.
Szombat a rock, a sárban dagonyázás és a zuhogó esőben egymásra mosolygó emberek, s egyben a fesztivál utolsó napja volt. A Depresszió, Edda, Tankcsapda hármas már önmagában elég volt ahhoz, hogy ezernyi embert csábítson a Nagyerdőbe, de ki kell emelni az Intim Torna Illegál iszonyatosan húzós koncertjét, akik a délutáni időpont ellenére, őrületes bulit csaptak. Az este kezdődő eső sem tudta a fesztiválozók lelkesedését letörni, bár tény és való, hogy sokan elszállingóztak a Nagyszínpad koncertjei után – amit mellesleg már szakadó esőben tombolt végig az 
igazán kitartó közönség. A kevésbé fanatikusak sátrakba menekültek, összebújtak a pálinkaházak ereszcsatornái alatt, vagy együtt lazultak a Dub Székház chillout sátrának babzsákjaiban. Éjfél után azonban már csak a hatalmas tócsák és a tornacipőkben szuttyogó sár emlékeztetett arra, hogy néhány órája leszakadt az ég, így folytatódhatott a buli kivilágos kivirradtig. A szerencsésebbek még a kempingben hajthatták álomra a fejüket, sokan azonban beázott sátrukat lebontották és Debrecen hajnali romantikáján ámulva kivonszolták magukat a vasútállomásra, hogy szomorú szívvel elhagyják a várost és a Campust.
Az egyik nap délutánján két kérdőívező lány kíváncsiskodott a fesztiválról és kérte a véleményünket. A mondj valami rosszat a fesztiválról rubrika üresen maradt. A koncertek és bulik őrültek voltak és nem okoztak csalódást, a program színes és változatos, az emberek kedvesek és toleránsak, a kemping zuhanyzói és mosdói tiszták és viccesen neonfényűek, a nagyerdei helyszín pedig egyszerűen tökéletes. A bejáratból visszatekintve elégedett mosolyra húzódott a szám, s nem csak azért hagytam magam mögött nehéz szívvel ezt a fantasztikus három napot, mert elfogult vagyok, és Debrecen a szívem csücske, hanem mert túl sokat kell még aludni a következő Campusig. De várni megéri, jövőre ugyanott, ugyanígy. Helló Campus, helló Debrecen!
Fülöp Zsófia
ELTE Online
