“Egy katona állt az öltöző ajtóban”

Csepregi Évával beszélgettünk Koreáról, és arról, hogy a fiatalok nélkül nem is lenne koncert a koncert.

Az egyik bölcsész ismerősömnek mikor mondtam, hogy a Csepregi Évával fogok találkozni, annyit mondott, hogy kérdezzek rá Koreára.

– Ez egy nagyon jó történet, ugyanis mi akkor voltunk Koreában először, amikor még nem is volt diplomáciai kapcsolata a két ország között. 1986-ban a japán kiadónk a Neoton Famíliát eladta, és új kiadóhoz kerültünk. De már ekkor is jártunk kint fesztiválokra és koncertekre. Ebben az időben készítettünk a Mándokival egy dalt a szöuli olimpiára, amit már 87-ben elkezdtük promotálni. Végül meghívtak minket a 87-es szöuli olimpia évnyitójára. Mi voltunk az egyetlen külföldi előadó. Az első kimenetelünknél nem is tudták, hova utazunk. A vízumokat Amszterdamban kaptuk meg, és úgy tudták, hogy Japánba megyünk. Nagyon érdekes volt a kint létünk. Volt egy koncertünk egy sportcsarnokban, ahol fegyveres őrök vigyáztak ránk. Ugye akkor már voltak zavargások, az olimpia ellen is sokan tiltakoztak. Nagyon izgalmas volt, hogy egy katona állt az öltöző ajtóban. A városba se mehettünk ki, csak együtt.

Az idei nyár milyen lesz?

– Sok koncertünk lesz a Neoton Família sztárjai nevű formációval, ami azt jelenti, hogy a frontunk ugyanaz mint régen. Tehát én, az Ádám, a Baracs és van egy zenekarunk, egy házaspár, akik gitároznak és zongoráznak és persze a fiam, aki dobol. Szinte minden napra van valami.

A zenekar megalakuláskor is a fiataloknak szóltak a dalaik. A mostani fiataloknak mennyivel másabb énekelni?

– Hogyne lenne más, hiszem ezek a fiatalok még meg sem születtek, mikor a Neoton dalokat írtuk és játszottuk. Azok a tizenévesek, akik akkor a rajongóink voltak, ma 30-40 évesek. Nekik már vannak gyerekeik, akiknek nagyon kitartóan játsszák a dalainkat. Van úgy, hogy együtt jönnek a a koncertjeinkre. A fiatalok szeretik ezt a zenét, jól érzik magukat a Neoton koncerteken és nélkülük nem is lenne koncert a koncert.

Simon H. Dóra

ELTE Online

Fotó: Horváth Lilla

 

[YOUTUBE URL=”http://www.youtube.com/embed/SHXH4dIHwdY”]

[sam id="10" name="mnb2" codes="false"]