„Az indie az csak egy szó”

„15 év után szerintem az ember megengedheti magának azt a luxust, hogy olyan szerzeményeket tegyen rá egy ilyen albumra, ami máshol nem kapott elég reflektorfényt.”

Hamarosan színpadra léptek a Budaörsi Napok színpadán. Ugyebár ez egy egyetemi rendezvény, rengeteg hallgatóval. Milyen gyakran játszotok ilyen eseményeken, mennyire fogjátok fel ezt másképp, mint, teszem azt, egy saját klubkoncertet?

Robi: Elég gyakran fellépünk ilyeneken.

Gyuszi: Az egyetemi bulik sokkal jobb hangulatúak szoktak lenni, már csak az eseményből magából kiindulva is. Ilyenkor elvileg a hangulat már adva van, nem csak és kizárólag rajtunk múlik. Itt inkább egy egész napos, kemény alapozás tetejére kell felraknunk a koronát.

Más számokat vesztek ilyenkor elő a repertoárból, például inkább az ismertebb, slágeresebb dalokat szoktátok játszani?

Robi: Szerintem nincs ilyen különbség, nagyjából ugyanazt játsszuk mindenhol. Általában egy pár hónapos-fél éves időszakra van egy standard, fix számlista, ami ebben a periódusban sorvezető. Ilyen értelemben tehát beszélhetünk akár saját klubkoncertről vagy egyetemi buliról, a játszott dalok lényegében megegyeznek. Aztán, majd ha jönnek a nyári fesztiválok, nyilván variálnunk kell rajtuk, mert ott más az időtartam.

Tavaly ünnepeltétek a 15. születésnapotokat, az eddigi eredményeiteket áttekintve egy videóban Lovasi András a legbarátságosabb és legegyenletesebben teljesítő zenekarnak nevezett benneteket. A jubileum alkalmából adtatok egy nagykoncertet az A38-on, illetve kiadtátok a Dunabeat című duplaalbumot, melynek A oldalára kerültek a nagy slágerek, a B oldalára pedig olyan dalok, amik annyira nem lettek ismertek, de ti nagyon szeretitek őket. Ezeket mi alapján válogattátok össze?

Robi: Az A lemez nagyjából objektív.

Gyuszi: Azt a közönség válogatta végül is össze. A B lemez pedig szubjektív, melynek készítésekor csak saját magunknak kellett megfelelnünk. 15 év után szerintem az ember megengedheti magának azt a luxust, hogy olyan szerzeményeket tegyen rá egy ilyen albumra, ami máshol nem kapott elég reflektorfényt.

Robi: Nem az van, hogy már utáljuk játszani a slágereinket, ezért kötelező csinálnunk egy ilyen lemezt. Ezek is legalább annyira jó dalok, mint a gyöngyszemek. Mindenképp érdemes volt összegyűjteni őket akkor is, ha nem játsszák őket a rádiók, vagy nem követelik őket koncerteken.

Az MR2 oldalán megjelent egy, a hallgatók által megszavazott toplista, az elmúlt 10 év 100 legjobb dalával. Ti nyolccal is képviseltetitek magatok, az Ez a szerelem pedig a top 15-be is bekerült, a 13. helyre. Hogyan értékelitek ezt?

Gyuszi: Nagyon megtisztelőnek érezzük, főleg azt, hogy ennyire sok dalunk felkerült rá.

Ha jól számoltam, a Kispál és a Borznak sikerült még ilyen magas számban képviseltetnie magát, nekik kilenc szerzeményük ért el helyezést.

Gyuszi: De ők öregebbek.

Robi: Egy ötössel.

A zenekarotok híres arról, hogy rengeteg mellékprojekten is dolgoztok egyszerre. Össze tudnátok szedni, hogy ki mit csinál még a Heaven Street Seven mellett?

Robi: Ott van a Soerii & Poolek Jappánnak, a The Twist Krisztiánnak és Zsoltnak, emellett pedig Krisztián szerepel még a Budapest Bárban, és Yonderboinak is besegít, ha éppen lemezt készít. Na és persze ott az Alvó projekt túlvilág.

Gyuszi: Ami bármikor támadhat.

Jappán: A túlvilágtól lassan nem árt félni.

Robi: A Japinak még ott van mellékprojektként, ha nevezhetjük ezt így, hogy mostanra már elég sok hazai lemeznek ő lett a producere. Példának okáért a 30y-nak, a Supernemnek, és az mr2-n most nagyon sokat hallható új Odett szám is az ő műve. Japi lassan magyar sztárproducerré nemesedik. (Jappán nevet) Komolyan mondom, most röhög rajta, de ez így van.

Jappán: Pont a múltkor egy dugóban hallgattam az mr2-t, és 15-ből ilyen 4 vagy 5 számot csináltam én.

Hogy tudjátok mindezt összeegyeztetni?

Jappán: Szerintem mindannyian azt mondhatjuk, hogy majdnem annyi időbe telik összehangolni a különböző munkáinkat, mint maga a munkánk. De egyelőre úgy tűnik, hogy ez így működik.

A felsoroltak stílusilag mondhatni elég szélsőséges zenekarok. Ha jól értelmeztem az eddigi interjúitokat, ti eléggé elzárkóztok attól, hogy az alternatív kategóriába soroljanak benneteket.

Gyuszi: Vagy, hogy egyáltalán bármilyenbe.

Vagy bármilyenbe. Ma este a The [hated] Tomorrow játszik előttetek, az A38-as nagykoncertetek előtt pedig a The Moog zenélt. Őket szokás az indie jelzővel illetni. Ennek kapcsán arra lennék kíváncsi, hogy mi a véleményetek mind az indie-ről, mind pedig erről az új generációról?

Gyuszi: Az indie sokkal jobban hangzik, mint az alternatív. (nevet) Az alternatív egy annyira hülye skatulya, ami majdhogynem csak Magyarországon létezik. Kezelhetetlen. Amit mi csinálunk, az a világ bármely másik táján pop lenne. A szó legegyszerűbb értelmében ez az. Csak hát Magyarországon ez nem ilyen egyszerű, mivel itthon Kozsó számít popnak. De ettől függetlenül ez egy zsákutca itt, innen már kategóriát nem tudunk állítani. A másik meg az, hogy a Moog zenekart szeretjük és tiszteljük. Amit csinálnak, amennyi energiát belefeccölnek – tehát hogy Amerikába járnak, ott próbálnak szerencsét, az abszolút tiszteletreméltó. Ha már az indie-ről beszélünk, érdemes megemlíteni az EZ Basics-et is, ami mindannyiunk nagy kedvence. De butaság lenne felsorolni mindenkit: vannak olyan magyar zenekarok, akikre érdemes odafigyelni. Rajtunk kívül. (nevet)

Robi: Az meg, hogy indie, az csak egy szó.

Mondanátok pár szót a következő hónapok terveiről? Ha jól láttam, hamarosan újra felléptek az ELTE-n, még pedig május 5-én a Bölcsész Napok keretein belül.

Robi: Igen, illetve jelenleg új dalokon is dolgozunk. Aztán hamarosan jön a nyári fesztiválszezon.

Gyuszi: Amit természetesen nagyon várunk, mert teljesen mások, mint a klubkoncertek.

 

Sárai Vanda

Fotók: Martin Wanda