Az ELTE Sikerek című előadássorozat keretei közt egyetemünk falai közül kikerült, hírneves alumnusok beszélnek munkájukról, sikereikről és ELTE-s kötődéseikről. A rendezvénysorozat következő vendége Bojár Gábor fizikus és vállalkozó lesz.
Bojár Gábor (TTK’73), fizikus, vállalkozó. 1982-ben alapította a Graphisoft szoftverfejlesztő céget, mely a többszázezer építész által használt ArchiCAD nevű szoftverével világpiac-vezető. A vállalatot 1998-tól a Frankfurti Tőzsdén, majd 2000-től a BÉT-en jegyzik, 2007 óta pedig a német Nemetschek csoport tagja. A volt Óbudai Gázgyár helyén levő rozsdaövezet re-kultiválásával 1998-ban Bojár Gábor megalapította a Graphisoft Parkot, amely Budapest egyik fő kutató-fejlesztő központja. 2007-ben pedig megalapította az Aquincumi Technológiai Intézetet, mely a világ vezető egyetemeiről fogad részképzésre hallgatókat.
Bojár Gábor Negyedik ipari-, vagy harmadik informatikai forradalom című előadásában arról beszél, hogyan lett tudósjelöltből sikeres üzletember: „Fizikusként végeztem az ELTE-n, de nem lettem tudós, úgy hozta a sors, hogy üzletember lettem. De üzletemberként is sokat köszönhetek a fizikusként megtanult gondolkodásmódnak: a fizika törvényeinek lényege, hogy megkíséreljük a tapasztalatainkat átlátható és jól követhető rendszerbe foglalni, és megfogalmazni azokat a törvényeket, melyek magyarázzák a tapasztalatokat. Ez a fajta gondolkodás pedig mindenütt hasznos, nem csak a tudományban.”
Az is kifejti, hogy miért nem ért egyet a „Negyedik Ipari Forradalom” kifejezéssel, amely Klaus Schwab, a Davos-i Világgazdasági Fórum alapítója és vezetője nyomán terjedt el. Szerinte ez a megjelölés súlyosan alábecsüli ennek a forradalomnak a jelentőségét, gondolatmente szerint a napjainkban még éppen hogy csak elkezdődött információ-technológiai forradalom az egész emberiség és az emberi faj jövőjét sokkal jobban megváltoztathatja, mint az összes ipari forradalom együttvéve tette.
Az ELTE Sikerek előadássorozat következő alkalmán részleteket hallhatunk az előadó munkásságáról, legfrissebb törekvéseiről, eredményeiről, valamint megtudhatjuk azt is, hogyan emlékszik vissza az egyetemen töltött évekre, oktatókra. Milyen szerepet játszott az életében, a karrierje későbbi alakulásában az ELTE? Milyen útmutatást javasolna azoknak, akik most építik a saját vagy gyermekük karrierjét? Az előadás végén lehetőség nyílik kérdések feltevésére is.
A sorozat védnökei: Dr. Borhy László rektor; Dr. Scheuer Gyula kancellár; Dr. Berend T. Iván tiszteletbeli védnök, az MTA korábbi elnöke; Dr. Hudecz Ferenc fővédnök, korábbi rektor.
A rendezvény ingyenes, de regisztrációköteles, melyet ezen a linken tehettek meg. A regisztráció után minden résztvevőt szívesen látnak a szervezők 2019. február 13-án 18:30-kor. Helyszín: 1053 Budapest, Egyetem tér 1-3. (ELTE Aula Magna)
Forrás: ELTE Alumni