Mi az emberi tudat? A tudományos világnézet alapját képező materialisztikus szemszögből nézve nem több mint az agy, a test és az idegrendszer elektrokémiai működésének terméke. A test halála a tudatot is magával viszi a sírba. Hogy ez tényleg így van-e, többek között erre próbál választ találni a maga is materialisztikus keretbe illeszkedni próbáló, s a természettudományok között lassan (talán) létjogosultságot szerző parapszichológia, amely – ha a tudományokat különböző skálákon határoznánk meg – az egyébként is halhatatlan lélekkel foglalkozó pszichológia az elvontsági skáláján egy-két szinttel feljebb ugrik, és elegyedik a metafizikával. A pszichoanalízis és okkultizmus című előadás keretében erről beszélgetett Dr. Gyimesi Júlia, a Károli Gáspár Református Egyetem docense, Dr. Narancsik Gabriella, az ELTE klinikai és addiktológiai tanszékének tanársegéde és Hunya Csilla pszichodramatista.
Az előadás hatása felkavaró volt, egy olyan csoda-sokk, aminek következtében, nem hogy senki nem maradt semleges, de inkább kiakasztotta az érzelmi és értelmi mutatókat. Csoda-sokk azért is, mert azok a szakkifejezések, amelyek végigkísérték az egész előadást, még egy érdeklődő laikus számára is úgy hangozhattak, mint valami bonyolult varázsige. Ha elkezdené felvázolni valaki a témát falusi nagyszüleinek, nagyapa annyit mondana egy ízesebb szakkifejezésre, hogy egészségedre, nagyanya pedig gondolkodás nélkül elkezdené kiűzni belőle az ördögöt. Összességében nem tudni, hogy a megosztó témájú előadás alatt megállt, vagy inkább kizökkent az idő, de az biztos, hogy volt libabőr, csodálat, de feltörő, szkeptikus nevetés is.
Voltál már úgy, hogy rágondoltál valakire, s nem sokkal később találkoztál is vele, anélkül, hogy megbeszéltétek volna? Vagy, hogy egyszerűen megtörtént, amire gondoltál? Ha nem, az biztos előfordult már, hogy lelki társadnak hívtál valakit, vagy azt mondtad, „nekünk egy rugóra jár az agyunk”. Most legyintesz. Vagy nevetsz, és azt mondod, ezek véletlenek, miközben igazából úgy gondolod, véletlenek nem is léteznek. „Parapszichológiai jelenségek minden kultúrában, minden történelmi időben történtek, s továbbra is történnek; egyes leírt jelenségek létezését pedig a tudósok tudományos módszerekkel, meggyőzően igazolták. Mivel a pszí látszólag átlépi az anyagi működés feltételezett korlátait, egyesek értelmezése szerint a pszí alátámasztja azt az elképzelést, hogy az elme mégiscsak több, mint pusztán az agy, test és idegrendszer működésének terméke, és van valami olyasmi, hogy “lélek”.”
A háziasszony, Gyimesi Júlia, aki egyben a neves pszichoanalitikus folyóiratot, az Imágó Budapestet is szerkeszti, bevezette a témát, majd bevezetése után egy videó-interjú következett a szakterület neves francia képviselőjével, Renaud Evrarddal, végül pedig egy kerekasztal-beszélgetéssel zártak, amikor Narancsik Gabriella, az ELTE klinikai és addiktológiai tanársegéde, pszichoterapeuta és Jungi analitikus és Hunya Csilla pszichológus és pszichodramatista tették fel kérdéseiket, vagy reflektáltak a korábban elhangzottakra. Helyszínül a Kelet Kávézó szolgált, lampionos hangulatvilágításával tökéletes atmoszférát teremtve a témának.
Az előadás során főleg a téma tudományos kérdéseivel foglalkoztak, s mivel Gyimesi Júlia első sorban pszichológiatörténész, leginkább ebből a perspektívából kapott megvilágítást a rejtélyes tudományág, melyet még nem sikerült senkinek teljességgel átvilágítania. A jelenlévő szakemberek arra a következtetésre jutottak, hogy hasonló szinten van mind tudományos-, mind elismertségi szinten, mint a 19. század végén, amikor még az sem volt egészen nyilvánvaló, hogy mit is nevezünk pszichológiának. Minden esetre a pszichológia és okkultizmus kapcsolata egyidős a pszichológia történetével, s míg Magyarországon kevésbé ismert és feldolgozott ez a kapcsolat, addig nemzetközi irodalma igencsak pezsgőnek mondható. A szakterület a következő kérdésekre keresi a választ: milyen módon tudnak egymáshoz kapcsolódni az emberek, anélkül, hogy az ismert érzékleti modalitásokon keresztül kapcsolódnának egymáshoz? Hogyan működik az emlékezés a hipnózisban? Hogyan működik az ember, nem mint materiális, hanem mint spirituális lény? Azt gondolhatnánk, hogy már csak azért is lehetne kézenfekvő a tudományos elismertsége, mert az annak idején az Angliában létrejött félig okkult, félig tudományos Pszichikai Kutatás Társaságának olyan neves pszichológusok voltak tagjai, mint Sigmund Freud, Ferenczi Sándor magyar pszichoanalitikus, vagy Carl Gustav Jung. A tudományosság egyöntetű kivívásáért ma harcosként dolgozik Renaud Evrard francia pszichológus, aki fenomenológiai és klinikai parapszichológiai módszerekkel próbálja feltárni a psziché mélyebb rétegeiben rejlő lehetőségeket, s a kivételes jelenségek klinikai megközelítésével foglalkozik. Arra keresi a választ, hogy ezek az általa kivételes jelenségnek számító élmények szükségszerűen kötődnek- e az elmebetegségekhez, illetve, hogy pszichotikusak-e, akik hallucinálnak, és valamilyen furcsa élményről számolnak be. A szakember szerint a válasz nem, s úgy gondolja, a skizofréniát sem úgy kéne felfogni és kezelni, ahogy ma teszik.
Narancsik Gabriella megfogalmazta, hogy rendszeresen van részünk okkult, parapszichológiai élményekben, ráadásul egymás között rendszeresen beszélünk is róluk. Plusz érzelmi töltetük van, mert az életünkben megjelenő csodát fedezzük fel bennük. Felteszi a kérdést: ha a parapszichológiának van valóságalapja, miért ilyen nagy az ellenállás, miért tabu a tudományban?
Gyimesi Júlia egyik legfőbb oknak azt nevezi meg, hogy nem tudunk globálisan elfogadható magyarázatot alkotni arról, hogy mégis mi ez és hogyan működik. Bizonyítani kell, hogy a téma beilleszthető a tudományok közé, viszont a probléma az, hogy a bizonyítási fázisa megrekedt. Kiemeli, hogy az elfogadás nagyban függ a társadalmak normájától, valóságmodelljétől is. Azok a pszichológiai elméletek, amelyek könnyebben beilleszthetőek jelenkori világképünkbe, azokat könnyebben el is fogadják. Az a tétel, hogy testünk prekognitívan érzékeli a jövőt, nem illik bele. Természetesen eltérő, ahogy a különböző kultúrák hozzáállnak a témához, viszont azok a kultúrák, ahol elfogadják, és még tudatosan a mindennapokba is építik a parapszichológiát és spiritualizmust, nem tartoznak a tudományos húzóerők közé. Nehezítő tényező még, hogy a terület egyik alappilléréül szolgáló pszichodinamikus szemléletű parapszichológia fragmentált, sok tabuval szembesül, és nem lehet szigorúan klinikai kérdésként kezelni. A kortárs pszichoanalitikus parapszichológia ráadásul fejlődésének még egy olyan alapvető részétől is meg van fosztva, mint hogy a legtöbb pszichoanalitikus figyelmen kívül hagyja a kivételes tapasztalatokat. Márpedig akadémiai tudományossága elismerésének egyik legfontosabb feltétele pontosan az lenne, hogy még több releváns információt szolgáltasson magáról.
Kezdetben Freud sem fogadta el a telepátiát. Védte a pszichoanalízist, majd Gilbert Murray hatott rá, mígnem 1925-ben elismerte létezését, majd 1933-ban publikált is róla. 1900-ban, Freud álomfejtésével egy időben jelent meg Max Planck kvantumfizika elmélete. A két szakterület összefonódásának kérdésével kapcsolatban több, mint száz év elteltével is szellemi elfogultság uralkodik. Továbbá kérdés az is, hogy megengedhetjük-e magunknak a végső bizonytalanságot. Vagy esetleg új fizikai paradigmákkal meg lehetne magyarázni a halál utáni életet? Minden esetre talán már csak azért is érdemes kitartani, mert Jung olyan otthonról hozott élmények miatt kötelezte el magát a pszichoanalitikus parapszichológia mellett, mint hogy rendszeresen végignézte, ahogy édesapja ebéd után halott felesége (vélhető) szellemével beszélget.
Hogy mivel igazolható a poltergeist, vagy a pszichokinézis, azaz, a Vingardium leviosa varázsige nélkül repkedő tárgyak jelensége? A szakértők azt mondják, ennek kiváltó oka lehet a család diszfunkcionális működése, mikor „feszültég van a levegőben”. Személy szerint kíváncsi lennék, hogy például a szerelem mindenható ereje erre miért nem képes, és miért csak a negatív tartományba sorolható érzelmek tudják megmozgatni a tárgyakat… igaz, a szerelemtől mi magunk szállunk el…
Így, ha nem csupán egy emberen belül, hanem emberek között vizsgáljuk, talán egy hajszállal megfoghatóbb az ilyen fajta metafizika. Erről mesélt a Tele jelenségét kutató Hunya Csilla pszichodramatista, pszichológus. Míg Freud az 1910-es években csak az introperszonálist, és a parapszichológiát a nem hétköznapi történéseken keresztül vizsgálta, addig a pszichodráma módszerének megteremtője, Jacob Levy Moreno az interperszonális folyamatokra fordította figyelmét hétköznapi történéseken keresztül. Szerinte két fajta tele létezik: az egyik értelmezésben egy konceptualizált fogalom, és egy kölcsönös vonzás-taszítást foglal magába. A másik értelmezésben egy spektrum jellegű fogalom, amely egymás kölcsönös észlelését, a másik ember kognitív tartalmainak érzékelését jelenti. Hunya Csilla hangsúlyozta, hogy Moreno munkásságának alapja a találkozás kifejezése és hangsúlyozása. Banálisan hangozhat, de célja az, hogy az embereket megtanítsa találkozni a spontánabb élet reményében.
Talán a lassan tudományterületté avanzsáló szakterületet is ilyen feszültségek reptetik, ami miatt a harcos tudósok „vágy-nyilaikkal” sem tudjál lehozni a földre. Gyimesi Júlia szerint fontos a témához való pártatlan hozzáállás, ami segít, hogy objektíven lássunk, ha nincs markáns elköteleződésünk. Az biztos, hogy rendkívül fontos határterület, ami szinte az összes tudománnyal határos. Mind a fizika, a biológia, de a teológia és a filozófia eddig felállított empirikus tanait gyökerestül felforgatná bárminemű globálisan elfogadott legitim felfedezés a parapszichológiával kapcsolatban.
Idézet forrása: http://www.tarrdaniel.com/documents/Parapszichologia/parapszichologia.html#k061
Képek forrása: https://www.facebook.com/pg/pszichoanalizisesokkultizmus/posts/, internet
