Szükség van még egyetemi előadásokra?

Több kutatás is bebizonyította, hogy az előadás nem hatékony oktatási módszer, hiszen a tudást nem passzív befogadással, hanem aktív részvétellel sajátítjuk el. A felmérések szerint a diákok csupán az elhangzottak 10 százalékára emlékeznek az előadás másnapján. A félév elején a hallgatók 70-80, míg a végén már csak 30-35 százaléka van jelen az előadásokon. A frontális oktatás másfélszer nagyobb eséllyel vezet bukáshoz a vizsgán, mint a kisebb csoportokban történő tanulás. Az oktatók folyamatosan panaszkodnak, hogy a hallgatók nem figyelnek és nem érdeklődőek. A hallgatók folyamatosan panaszkodnak, hogy az oktatók nem készítik fel őket megfelelően a vizsgákra, és túl hosszú olvasmánylistákat adnak.

Mindezek ellenére az egyetemi órák jelentős része továbbra is előadás.

Körülbelül 8-10 évvel ezelőtt a nagy amerikai egyetemek elkezdték mindenki számára ingyen hozzáférhetővé tenni előadásaik egy részét. A MOOC azóta a távoktatás keresett formája lett, eltűntek a földrajzi korlátok, bárki elvégezheti például a Harvard bioetika kurzusát. Megnézheti az előadáshoz tartozó videókat, bekapcsolódhat a vitákba, megoldhatja a feltöltött feladatokat. Semmi sem kötelező, mindenki az érdeklődésének megfelelően választhat témát, és a saját tempójában dolgozhatja fel az anyagot. A MOOC-ok kapcsán elindult a vita arról, hogy a digitális korszakban mi szükség van egyetemi előadásokra.

Az előadások megtartása mellett érvelők elismerik, hogy az okostelefonok segítségével pillanatok alatt választ kaphatunk kérdéseinkre, azt viszont vitatják, hogy ezeket a megszerzett információkat a hallgatók nagy része kontextusba tudná helyezni; véleményük szerint ez a képesség azonban az egyetemi órákon elsajátítható. Az előadás célja tehát nem az évszámok, nevek és definíciók lexikonszerű felmondása, hanem egy gondolkodásmód bemutatása, a kritikai gondolkodás és az érvelés fejlesztése. Egy bonyolult gondolatmenet követése önfegyelemre és fókuszálásra taníthatja a hallgatókat. A hallottak tömörítése és jegyzetté formálása pedig szintén nem kizárólag az egyetemen válik a hasznukra. Egyesek szerint elképzelhető, hogy a jövő az interneten elérhető kurzusoké, de abban is biztosak, hogy mivel ezek egyre személytelenebbek, a hallgatók pont a fizikai jelenlétért, a személyes találkozásért fognak komoly összeget fizetni az egyetemeknek.

Az előadásokat ellenzők szerint ez a módszer pusztán a költséghatékonyságának köszönheti mai népszerűségét. Az egyetemi előadás főszereplője nem a diák, hanem a tanár, aki nagy valószínűséggel nem vett részt semmilyen pedagógiai felkészítésen. Az oktatók gyakran egy ideális hallgatóságnak tartják az előadásokat, nem azoknak, akik a teremben ülnek, és valójában sokkal kevésbé érdekli őket a tárgy, és sokkal kevesebbet tudnak róla, mint azt az előadók gondolnák. Elenyésző azoknak a száma, akik képesek másfél órán át lekötni 120 embert. Erre a problémára az előadások felvétele lehetne a megoldás, mert ez sok kötöttség alól szabadítaná fel mind a hallgatókat, mind az oktatókat, akik így több időt fordíthatnának a kutatásaikra és a gyakorlati óráikra.

Vajon milyen álláspontot képviselnek ebben a kérdésben az ELTE-s hallgatók?

Nóra és Dániel fizikát tanul a TTK-n, Benjámin ugyanitt végzett néhány évvel ezelőtt. Mindhárman nagyon fontosnak tartják az előadásokat, azt mondják, ezen a szakon feltétlenül szükség van erre a tanítási módra, mert nagymértékben segíti a tananyag elsajátítását. Az órára járás azért is hasznos, mert az oktatók több szakirodalom és a saját jegyzeteik felhasználásával állítják össze a tematikát. Az előadásokon mutatnak levezetéseket – magyarázza Nóra, de elhangzanak a tananyagon túlmutató információk is, hiszen a tanárok részt vesznek a szakterületükhöz kapcsolódó kutatásokban. Az oktatók arra bátorítják a hallgatókat, hogy kérdezzenek az órákon, mivel a szorosan egymásra épülő anyagrészek miatt, aki lemarad, az nehezen veszi fel újra a fonalat. Az előadások egy része online is elérhető – Nóra megjegyzi, hogy jobbára maguk a hallgatók rögzítik őket, és egy internetes platformon meg is beszélik, hogy ki melyik órát veszi fel, sőt nemrég gyűjtést rendeztek, hogy tudjanak venni egy saját kamerát – mégsem örülne egyikük sem, ha csak ott lennének követhetők. Benjámin azért szeretett bejárni, mert szerinte a saját maga által készített jegyzetek már egy lépéssel közelebb vitték a megértéshez, illetve biztos abban, hogy ha otthon nem nézte volna rendszeresen a feltöltött videókat, akkor a vizsgaidőszakban néhány nap alatt nem tudott volna ennyi mindent megtanulni. A mesterszakos Dániel azzal érvel, hogy otthon könnyebben elsiklik egy-egy hiba felett, és ennek kijavítása egyedül sokkal nehezebb, mint az előadóteremben, ahol megkérdezheti az oktatót vagy a szaktársait. Nóra az oktatókkal való közvetlenebb viszonyt említi, a társak jelenlétét, illetve azt, hogy otthon könnyebben elterelődik a figyelme, míg az előadáson nincsenek zavaró tényezők. Nóra és Dániel egyetért abban, hogy a szakon többségében jók az előadók, követhetően magyaráznak és humoruk is van, Benjámin csak azokra emlékszik így, akik az első évben tanították. Az oktatók az online felületeket is használják, szinte mindenkinek van saját honlapja, ahol vezetik az órákkal kapcsolatos adminisztrációt, a házi feladatokat, feltöltik a jegyzeteket és a diasorokat. Mivel az oldalak rendszeresen frissülnek, Nóra szerint azoknak is érdemes lehet rákattintani, akik egy bizonyos természettudományi kérdésre szeretnének választ kapni, és megbízható forrást keresnek.

A bölcsészhallgató Boglárka és Laura kevés olyan előadást tud felidézni, ahol jelenléti ívet használt az oktató, Laurának volt egy ilyen órája, ott elővizsgát tehetett, aki keveset hiányzott. A félév végére megfogyatkozott hallgatószámot szerintük az oktató népszerűtlensége okozza, vagy pedig az, hogy a diákok kevésbé tartják tanulmányaik szempontjából meghatározónak az adott előadást. Laura úgy gondolja, hogy a fiatalabb és az idősebb oktatók között lényeges különbség, hogy míg az előbbiek megértőbbek, az utóbbiak kevésbé rugalmasak. Boglárka megjegyzi, hogy az előadások nem igazán interaktívak, és a hallgatókra sem jellemző, hogy az előadások közben kérdéseket tennének fel. Negatívumként említik, hogy a szakirodalmat tartalmazó olvasmánylista nem túl friss, kevés az olyan tanulmány, amit az elmúlt 5-8 évben publikáltak, de az előadásokon mindig szóba kerülnek az aktuális kutatások vagy azok eredményei. Mindketten fontosnak tartják az előadó személyiségét, humorérzékét és retorikai képességeit. Boglárka teljes állásban dolgozik az egyetem mellett, de így is igyekszik ott lenni minden előadáson, amin csak tud, mert ez sokat segít neki a későbbi tanulásban, emellett szereti az előadások légkörét is, ezért nem örülne, ha csak videón lehetne megnézni őket. Laura sem támogatja ezt, mert így rá van kényszerítve, hogy egy adott időpontban részt vegyen egy órán, míg otthon nehezebben venné rá magát, hogy leüljön és jegyzeteljen. Arra a kérdésre, hogy min változtatnának, Boglárka azt mondja, ő jobban ösztönözné a vitákat, Laura pedig örülne, ha az oktatók segítőkészebbek lennének.

Nálunk könnyen előfordulhat, hogy csak a félév vége felé tudjuk beszerezni a tankönyveket, hiszen folyamatosan hatályosítani kell őket – mondja a joghallgató Dénes. Ő és két szaktársa – András és János – bejárnak az előadásokra, mert van, ahol pluszpontot kapnak a jelenlétért cserébe, míg máshol csupán címszavak szerepelnek a slide-okon, azokból pedig nehéz lenne elsajátítani a tanulnivalót. Megjegyzik, hogy a polgári perjog előadást mindenki szorgalmasan látogatja, mert nagyon nehéz a vizsga. Dénes szerint az előadások célja az összefüggések megláttatása és az aktualitások kiemelése, András úgy véli, érdemes lenne kötelezővé tenni őket, mert nemcsak informatívak, hanem hasznosak is. Az ÁJK-n is jellemző, hogy a félév végén már lényegesen kevesebben vannak az előadásokon, mint a szemeszter elején, ennek egyik oka, hogy diplomázás után – sokak szerint – keresettebbek azok, akiknek van némi tapasztalatuk, ezért egyre többen dolgoznak jogi területen már a tanulmányaik alatt is. András nem szeretné kizárólag a laptopján keresztül látni az előadókat, hiányozna neki a személyes ismeretség és a közösség. Dénes támogatná, hogy a nehezebb tárgyak előadásairól készüljön felvétel, mert megkönnyítené a tanulást. János hozzáteszi, hogy a rögzített előadások valószínűleg az oktatókra is kedvező hatást gyakorolnának: feszesebben és tárgyilagosabban fogalmaznának. Az időkerettel kapcsolatban megegyeznek abban, hogy a 90 perc senkinek sem jó: az oktatók gyakran rosszul osztják be az időt, a hallgatók pedig általában nem képesek ilyen hosszan koncentrálni. János azt mondja, a fiatalabb oktatók kevésbé hajlamosak elkalandozni a tárgytól, András szerint az idősebbek nem igazán tudják átadni a tudásukat. János szóvá teszi azt is, hogy a gyakorló jogászok és a jogtörténészek nagyon eltérő szemléletmóddal rendelkeznek a jogi pályát illetően. Mindegyikőjük fontosnak tartja, hogy az előadónak legyenek pedagógiai képességei is, tudjon jól magyarázni és igyekezzen interaktívvá tenni az órákat.

Tőkey Balázs, az Állam- és Jogtudományi Kar oktatója tavaly készített felmérésében az ELTE ÁJK hallgatóit kérdezte a tantermi előadások létjogosultságáról. A kérdőívet több mint 400-an küldték vissza, a válaszadók jelentős része úgy gondolja, az előadások fontosak, de „jelenlegi formájukban mégsem hasznosak a számukra”. Ez is és a fentebb olvasható vélemények is azt bizonyítják, hogy az előadásra szükség van, de maga a forma reformra szorul.

forrás:
Matt Pickles: Shouldn’t lectures be obsolete by now?
Aleszu Bajak: Lectures aren’t just boring, they’re ineffective, too, study finds
Tőkey Balázs: A tantermi előadások a jogászképzésben, ELTE ÁJK, 2017

képek: elteonline.hu, Laurentius de Voltolina, Raffaello