Vallás és nemzetépítés puskaporos hordóban

A vallás szerepe a nyugat-balkáni nemzetépítésben és politikában címmel tartott előadást a Bölcsészettudományi Karon Magyarország pristinai rendkívüli és meghatalmazott nagykövete, Márkusz László.

A Vallástudományi Központ által szervezett előadás, mely a Balkán-félsziget nemzetiségi és vallási sokszínűségéről, valamint az ebből fakadó konfliktusokról kívánt egy árnyaltabb, történeti ívet is leíró képet vázolni az érdeklődők számára, a Gólyavár Pázmány Péter termében kapott helyet.

Márkusz László mondhatni távolról indította előadását, ugyanis egészen a Római Birodalom szétválásától kezdte tárgyalni a napjainkban is érzékelhető különböző etnikumú és vallású csoportok közti feszültség kiváltó okait. Az 1054-es egyházszakadással az ortodox és a katolikus kereszténység ütközőzónájává váló terület kevertségét a 15. századtól meghatározó oszmán jelenlét csak tovább tarkította.

A vallási sokszínűség nem igazán segítette elő a helyi népesség együttélését.  Nem egyszer került sor a más valláshoz tartozó csoportok vegzálására, üldözésére, ahogy azt például Dusán szerb cár is tette a 14. században a nem ortodox lakossággal. Emellett bonyolították a helyzetet a latin típusú kereszténység felvételét szorgalmazó magyar, valamint velencei térítők. Márkusz László elmondása szerint például a Magyar Királyság térítői – sok esetben kényszerítő módszereikkel – jelentősen hozzájárultak ahhoz, hogy az oszmán hódoltság alá került Boszniában tömegessé vált az iszlám hitre való áttérés.

A Porta egyébként egyáltalán nem erőltette a keresztény lakosság áttérítését, csupán a 18. században voltak erre irányuló kísérletei, mikor is a Habsburgok a különböző balkáni háborúik során rendszeresen megpróbálták fellázítani a keresztényeket az oszmán uralom ellen.

A 19. században az Oszmán Birodalom gyengülésével jelentkező függetlenségi harcok azonban – főleg a szerbeknek köszönhetően – rendszerint vallásháborúkká váltak. Az 1877–78-as orosz–török háborúban például az orosz oldalon hadba lépő szerbek hadműveletei lényegében arról szóltak, hogy a Toplica-völgyből kiűzték a muzulmán lakosságot. Az 1912-es balkáni háborúban pedig mintegy 25 000 muszlimot gyilkoltak le Koszovó területén a szerb és montenegrói alakulatok.

A kommunista időszak valamelyest mérsékelte a vallási ellentéteket, képes volt kompromisszumra kényszeríteni a különböző vallások híveit. A legnagyobb kompromisszumot Márkusz László szerint a muzulmán lakosságnak kellett vállalnia, hiszen például a hadseregben nem foglalkoztak a különböző táplálkozásra vonatkozó vallási tilalmakkal. Az ekkoriban tapasztalható vallási széttagoltságon való felülemelkedésre és a békés együttélésre való szándék meglétére jó példa a főleg szerbek és muszlimok között kötött vegyes házasságok magas száma.

Márkusz László előadása végén országokra bontva részletezte a vallás szerepét az adott nemzet identitásának megformálásában. Míg Szerbiában, Horvátországban, Görögországban és Bulgáriában a 19. századtól kezdve elképzelhetetlen egy egységes vallás nélkül a nemzetépítés, addig a Balkán-félsziget többi országában kicsit bonyolultabb a helyzet. Boszniában a muzulmán lakosság vallási alapon fogalmazza meg nemzeti identitását, azonban pont ez a jelenség teszi lehetetlenné az egységes bosnyák nemzet, vagyis egy, az állam minden lakosát magába foglaló nemzet megteremtését. Albániában ezzel szemben nem probléma a vallási sokszínűség, az albán ortodoxok, muszlimok és katolikusok képesek a másikra nemzettársukként tekinteni. Koszovó annak ellenére, hogy az iszlám hitű lakosság jelentős többségben van, kikéri magának a muszlim ország megnevezést és azt hangsúlyozza, hogy szekuláris állam. Macedóniában korábban próbálkoztak a vallási alapú nemzetépítéssel, azonban nem sok sikerrel jártak, mivel a szerb pátriárka alá tartoznak a macedóniai pravoszláv közösségek. Az egyre növekvő – mára már kb. 30%-ot elérő – muzulmán lakosság miatt pedig mostanra létjogosultságát is elvesztette ez a lehetőség.

Az előadás után a közönség kérdéseket intézhetett az előadóhoz. Ezek közül talán az volt a legérdekesebb, amelyik a balkáni muszlimok radikalizálódására/radikalizálhatóságára irányult. Márkusz László állítása szerint a balkáni államokban élő muzulmánok esetében az iszlám egyfajta európai változatáról kell beszélnünk. A ’90-es évektől jelentkező radikális iszlám irányzatok azonban itt is felütötték a fejüket, a radikálisok kb. 5%-os arányban vannak jelen. A döntő többségre azonban a „frász jön” az ilyen gondolatoktól, irányzatoktól, sok esetben például az arcot elfedő viseletet sem nézik jó szemmel. Sőt, kisebb közösségekben, falvakban előfordul az is, hogy elűzik a radikális eszmékre kapható személyeket.