A személyiségpszichológia a pszichológiának nemcsak hogy a legidősebb, de az egyik legkedveltebb ága a laikusok körében. Számos internetes teszt áll rendelkezésünkre, hogy megértsük valónkat, eredményük lehet életünk „öngyújtója”, amelytől hirtelen megvilágosodunk, és egy új identitástudatot kapunk. Más kérdés, hogy ezek a tesztek fekete-fehér eredményeket adnak, s előszeretettel skatulyáznak be az introvertált, extrovertált vagy ambivertált személyiség-kategóriákba. Cikkünkben lehull a lepel a laikus lélekelemző tesztekről, és az ELTE Pszichológiai Intézetének docense segít megtalálni a vezérfonalat a személyiségpszichológia útvesztőiben.
Vigyázat! Ez a cikk leleplezi a személyiségtípusodat leleplező cikkeket. A végén kiderülhet, hogy nem is vagy annyira különleges, és ez a tény krónikus depressziót okozhat. Antidepresszánsokért keresd fel a …
Ez a „félelmetes” felütés eléggé sarkított ahhoz, hogy lehetne egy olyan hatás- és kattintás vadász (és persze reklámokkal tömött) cikk-kezdés egyike, amelyek milliónyi netbúvárt gabalyítanak bele a virtuális hálóba. Amikor az áldozatok rátalálnak egy mélytengeri aranykalitkára, boldogan bezárják oda magukat és lelkesen megfulladnak. Az aranykalitkák alatt most azokat a személyiségelemző cikkeket értem, amelyek szerzői az önjelölt-pszichológus újságírók, és igen tehetségesek abban, hogy rabul ejtsék, lerántsák a mélybe az önfeledten szörfözgetőket, akik a cikk elolvasása következtében, önismeretükkel és személyiségükkel tisztába kerülve, megvilágosodva válnak a mainstream martalékává.
Dobozolni jó dolog, ezt már Örkény István is sejttette Tóték című művében. Már csak azért is, mert mi magunk is kategóriákban gondolkodunk, ami nem bűn, hiszen valahogyan egyszerűsítenünk kell. Maslow piramisában a „valahová tartozás” a középső rétegben szerepel, s ahogy a szükségleteink kategorizálva vannak, úgy a személyiség-vonásokat is csoportosítják, már egészen az ókortól kezdve. Érdekes paradoxon, hogy a nyugati társadalmakban a durva kötöttségektől mentes, szinte minden tekintetben szabad, független, fiatal személyiségekből az egyik legnagyobb ellenérzést az váltja ki, ha rásütnek valamilyen bélyeget, kategorizálják őket, miközben a lelkünk mélyén mégis szeretik beazonosítani magunkat. Nem vesszük észre, és ott állunk az introverzió–extraverzió jellemvonásait taglaló személyiségtesztek szemétdombján, ötletmorzsáért kapirgálva: hova tartozom? Melyik aranykalitkába zárjam be magam által sem egészen értett személyiségemet?
Nagy János, az ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Karának docense így fogalmaz: „Immár legalább két évezredes megfigyelés, hogy vannak közöttünk pörgős, társaságkedvelő, változatosságra, kalandra éhes és visszahúzódó, csendesebb, zárkózottabb emberek. Carl Gustav Jung, svájci pszichoanalitikus úgy képzelte, hogy a lelki energia egyeseknél inkább kifelé, más emberekre és a külvilágra irányul, másoknál inkább befelé, a saját szubjektív világukra. Az előző típust Jung extrovertáltnak, a másodikat introvertáltnak nevezte, de azt már ő is elismerte, hogy elenyészően kevés a tisztán introvertált vagy extrovertált személy, a legtöbben e két típus keverékei, azaz ambivertáltak. A modern személyiségpszichológia nem beszél lelki energiáról, hanem az emberek viselkedését hasonlítja össze, és bár éppen olyan különbségeket talál, mint az ókoriak vagy Jung, az embereket nem skatulyákba, élesen elkülönülő kategóriákba, ahogy korábban nevezték, típusokba sorolják, hanem egy koordinátarendszerben helyezik el. Ennek egyik koordinátatengelye vagy technikai nyelven: dimenziója vagy faktora az extroverzió–introverzió. A koordinátatengely egyik végén lennének az introvertáltak, a másikon az extrovertáltak, de a legtöbb ember középen helyezkedik el, ahogyan azt az ábrán a harang alakú görbe mutatja. Nincs három doboz, vagy kategória, ahova bekerülhetnek az emberek, hanem fokozati különbségek vannak. A helyes megfogalmazás az lenne, hogy valaki „introvertáltabb” vagy „extrovertáltabb” az átlagnál.”
Ennek ellenére a legtöbb internetes teszt feketén-fehéren erre a három dimenzióra épít, és könnyen félrevezethet: Egyre több az olyan cikk, ahol az ambivertáltak mint szerencsétlenül járt mágnesek szerepelnek, s a legtöbb oldal által különlegesnek vannak kikiáltva, mint a legcsekélyebb létszámú csoport. Ezen kívül a közösségi médiában szinte sikknek számít az introvertáltak csoportját erősíteni, hiszen míg az introvertáltak különleges lelkületét és gondolkodásmódját dicsőítendő tucatnyi facebook oldal áll rendelkezésre több tízezres követővel, addig extrovertáltaknak nem létezik külön oldal, ahol a szavakat akár marketingbe lehetne folyósítani.
A személyiségpszichológia egyébként egy rendkívül összetett terület, ahol a laikus dobozolás, és a koordináta-tengelyen mért szakmai személyiségvizsgálat csupán az egyik, a vonáselméleti megközelítésbe tartozik. Ennek egyik legfontosabb képviselője, Gordon Allport, azt a célt tűzte ki, hogy azt a 18 000, a viselkedés jellegzetességeire vonatkozó szóhalmazt, az emberi személyiség sokféleségét leíró szavakat kezelhető számúra csökkentse. Ebből lett egy 4500 elemű lista, amelyet később a faktoranalízis segítségével 200-ra, majd 12-re csökkentettek. Bár az extroverzió-introverzió tengelyt már az ókorban leírta Hippokratész és Gainosz, majd az 1910-es években szerepelt Carl Gustav Jung tipológiájában, Hans Eysenck rendezte koordinátarendszerbe őket, az érzelmi stabilitás-labilitás tengelyével, a neuroticitás érzelmi dimenziójával keresztezve. A vízszintes tengely két végén az introvertált és extrovertált fogalmak találhatók, míg a függőlegesen felül a labilis, alul pedig a stabil jelzők. Az introvertált oldalhoz tartoznak a melankolikus és flegmatikus vonások, míg az extravertálthoz a kolerikus és szangvinikusak. Mind a négyhez még nyolc általános tulajdonság tartozik. Az interneten számtalan olyan tesztet találhatunk, amelyek továbbléptek a fekete-fehér-szürke hármasnál, és kitöltésükkel arra kaphatunk választ, hogy e négy altípusból melyikbe illünk. A különlegesnek kikiáltott szürke ambivertált tömeg nagy eséllyel kaphat olyan megfejtést, mely szerint az egyik extrovertált típusnál megközelítőleg, ha nem teljesen ugyanannyi pontot ért el, mint egy introvertált alvonásnál. Az ember olyan ellentmondásokba ütközik ekkor, hogy egyszerre optimista és pesszimista, vagy békés és indulatos. Persze, ez még nem olyan nagy probléma, mondhatjuk, mikor melyik. Itt inkább azon van a hangsúly, hogy mikor, és hogy mi dönti el, hogy melyik. Ez az ambivalencia természetes velejárója személyiségünknek, amely tökéletesen reprezentálja az „amikor már azt hittük, mindent tudunk, rájöttünk, hogy semmit sem”, illetve „minél többet kutatok, annál kevesebbet értek” érzést, de ez a probléma már a pszichoanalitikus megközelítés dolga. S az, hogy hány alapvető személyiségfaktor van, csak annak a kérdése, hogy kinek melyik szakember elmélete a szimpatikusabb. Minden esetre az utóbbi évtizedekben még négy vagy öt olyan koordinátatengelyt fedeztek fel, melyek mentén az emberek elhelyezhetőek.
„Az, hogy például Eysenck horizontális intro-extro skáláján hol képez személyiségünk kis pontot, összefüggésben van idegrendszerünk működésével is, amelynek van egy optimális ingerlési szintje, belső izgalmi állapota. Nagy János egyetemi docensünk idézi Hans Eysenck hatvanas évekbeli elméletét, mely szerint az introvertáltak az optimumon vannak, ezért az ő külső ingerszükségletük alacsonyabb, míg az extrovertáltaknak folyamatosan külső ingerek kellenek az ideális állapothoz. A legmodernebb vizsgálatok az agyban található szimpatikus biokémiai és elektromos folyamatokat feltérképezve arra jutottak, hogy ezek működési eltolódásai okozzák, hogy valaki inkább introvertált vagy extrovertált lesz-e: a viselkedést például a dopamin teszi aktívabbá, ezért ha valakinek aktívabb a dopamin rendszere, extrovertáltabb lesz.
Az értéksemleges pszichológia soha nem fog választ adni arra, hogy melyik személyiségtípus hordozói a sikeresebbek, kik érvényesülnek jobban a társadalomban. (Talán tényleg szét kéne bontani egyéniségünket, mint ahogy Weöres Sándor és a keleti bölcsek tanácsolták, és akkor nem kellene foglalkoznunk ezzel a dologgal?) Az, hogy a mainstream hogyan hajtja az introvertáltak malmára a vizet, jól látható az introvertáltaknak és ambivertáltaknak szánt közösségi oldalak népszerűségén. Mert az extróknak nincsen olyan oldaluk, ahol rácsodálkozhatnak: „Nahát, neked is ugyan ezek a problémáid, mint nekem? Végre, megért valaki!” A való életben is egyre divatosabb introvertáltnak „kikiáltva lenni”, meg nem értett csodabogárnak fecsegő, kitárulkozó személyiség helyett. Azonban az emberek nem tudnak kibújni a bőrükből, s bár tudjuk, az internet csodákra képes, ezt a fajta beállítódottságot nem tudja megváltoztatni. A közösségi tereket az extrók uralják, akik aktívan posztolnak, tevékenykednek – akár magukat introvertáltnak gondolva – míg az intrók leginkább szemlélődnek, már ha egyáltalán van kedvük akár csak passzívan is részt venni ebben a virtuális közösségben. „Szélsőségesen extrovertált emberből soha nem lesz introvertált, és fordítva. Ez persze nem jelenti azt, hogy bizonyos keretek közt képtelen leszek szabályozni a viselkedésemet, a hozzáállásomat. A képet az is árnyalja, hogy az extrovertáltság és az introvertáltság csupán egy az ember személyiségét megkülönböztető legalább öt alapvető dimenzió közül. A neveltetés és a szocializáció rendkívül meghatározó szerepéről pedig még szót sem ejtettünk” – mondja Nagy János.
Sokszor hasznos, ha tudjuk magunkat definiálni, viszont az internet ebből az aspektusból is képes kockává tenni bennünket, sarkosan gondolkodókká, akik saját személyiségükben rejlő lehetőségeket kiaknázatlanul hagyva várják, hogy valaki kinyissa a kalitkát, amit mi zártunk saját magunkra.
Források: Pszichológia – Osiris-Századvég kiadó
https://zoom.hu/hir/2018/01/28/intro-extro-vagy-ambivertalt-vagy-vagy-csak-tartozni-akarsz-valahova/
http://hvg.hu/kultura/20160121_introvertalt_extrovertalt_szemelyiseg
Képek forrása: internet
