Mi történik azzal a fiatallal, aki hosszú időre kórházba kerül? – interjú Nagy Katalinnal a KórházSuli programról

Gondoltál már arra, mi történik azzal a fiatallal, aki hosszú időre kórházba kerül? Mi biztosítja számára az állandóságot ebben a drasztikusan megváltozott élethelyzetben? Talán meglepő, de a család és a legjobb barátok támogatása mellett a tanulás lehetősége az, ami motiválja őket arra, hogy átvészeljék ezt a kétségbeejtő időszakot. Míg korábban csak kórházpedagógusok tanították őket, a KórházSuli program létrejötte óta egyetemisták szervezett kereteken belül foglalkoznak a beteg gyerekek tanításával. Az ELTE néhány diákja is csatlakozott a programhoz, egyikükkel, Nagy Katalinnal beszélgettünk.

Mesélsz kicsit a programról?

Az egész körülbelül 3 éve indult, eleinte persze nagyon kevés résztvevővel, de már száznál is többen vannak bent, egyetemisták, középiskolások, kórházpedagógusok vegyesen. Az egyetemisták oktatják a gyerekeket, a középiskolások pedig online tananyagokat csinálnak, amelyek segítik könnyebben megemészteni a tanulnivalót.
Nemcsak kórházban tanítunk betegeket, hanem olyan gyerekeket is, akik már hazakerültek, de még nem járhatnak iskolába. Az az igazság, hogy velük nem foglalkozik a rendszer, mert míg a kórházakban vannak kórházpedagógusok, akik segítenek nekik tanulni, az otthon maradottakkal nem foglalkozik senki, nem gondolnak rájuk. Olykor az iskola küld nekik valamilyen segítséget, de ez nem túl gyakori. Ezt pótolja a program.

Te hogy csöppentél a programba, hol hallottál róla?

Matek-történelem szakos tanár leszek. A szobatársaim is tanárnak tanulnak, ők a kötelező közösségi gyakorlatuk a KórházSuli keretein belül végezték. Rajtuk keresztül én is csatlakoztam a programhoz, január óta tanítok matekot beteg gyerekeknek kórházakban vagy az otthonukban.

Tanár szakosként nyilván fel vagy készülve arra, hogy milyen lesz gyerekekkel dolgozni, de ahhoz kell egy külön lelkiállapot vagy mentális erő, hogy te gyerekeket taníts kórházban vagy esetleg súlyos betegeket otthon. Erre volt valamilyen lelki felkészülés?

Igen, úgy senki nem lép a programba, hogy nincs semmilyen felkészítés. Egynapos érzékenyítő programon vehettünk részt, ahol pszichológusok és tapasztalt tanárok beszéltek, akik már évek óta kórházban dolgoznak. Sok történetet meséltek, ez jól felkészített minket, illetve, ha bármi problémánk lenne, fordulhatunk pszichológusokhoz, akik a KórházSulit támogatják, és a kórházpedagógusokhoz is.

Van-e valamilyen szupervízió?

Félévenként megosztjuk tapasztalatainkat, és ha valakiben van valamilyen rossz érzés, azt fel tudjuk ott oldani.

A többi diákkal, akik segítenek a KórházSuliban, támogatjátok egymást, van kapcsolatotok?

Nekem nagy előny, hogy a szobatársaim is benne vannak a programban, meg tudjuk beszélni a felmerülő problémákat, sőt, közös diákunk is van, akit tanítunk mindhárman. A többiekkel konferenciákon találkozhatunk. Az a lényeg, hogy azok tudják tartani a kapcsolatot, akik egy diákot tanítanak, és ők összebeszéljenek egy kicsit.

Emlékszel az első órádra?

Skype-on tartottam. Nagyon izgultam, nekem kihívás volt, hogy fogok viszonyulni egy beteg gyerekhez. Semmi rendkívüli nem történt, azt hittem feszélyezni fog a szituáció, de szerencsére nem ez történt.
Az első kórtermes pedig valamikor márciusban volt, a Bethesda kórházban tanítottam egy kislányt. Ott a szüleivel is megismerkedtem, vele pedig már előtte skype-on is beszéltem, néhány dolgot mesélt magáról, de persze egészen más volt személyesen is találkozni.

PP_maxres-7

Őt addig tanítottad, amíg haza nem került?

Ő néha bement a kórházba megfigyelésre, de alapvetően már otthon volt. Ez az egész félévet felölelte, néha náluk is voltam, néha meg a kórházban, skype-on is tanítottam. Én úgy tudom, ezévben visszament az iskolába, szóval nincs szüksége már a programra.

Nyilván mivel pedagógus leszel, fel vagy készülve arra, milyen lesz személyes kapcsolatot tartani egy gyerekkel, a lelki dolgaival is foglalkozni, kötődni hozzá. Milyen az, amikor valaki visszamegy az osztályába, szóval már nem találkozhattok? Milyen volt elbúcsúzni?

Nagyon hálás volt és megköszönte a segítséget. Év végén volt rá lehetőség a KórházSulin keresztül, hogy kis írásos üzeneteket küldjünk egymásnak. Ez is megható volt, mert lehet, hogy szóban nem tudjuk elmondani, mennyire sokat adtunk egymásban, de írásban könnyebb.

Mennyire más tartósan beteg gyerekeket tanítani, ha kimész az otthonukba, mint tanteremben találkozni?

Ez sokkal személyesebb kapcsolat, itt egy emberre kell figyelni, de rá különösen, mert ő érzékenyebb lehet bizonyosabb szempontból. Van, aki teljesen elutasítja, hogy a betegségéről legyen szó, mások lazán beszélnek róla, sőt viccelődnek is vele. Attól függ, ki hogy fogja fel.

Érzed azt, hogy mióta elkezdted, picit fejlődtél, szakmailag és mentális állóképességet illetően is?

Igen. Persze több gyereket ismerek meg, ha pedagógiai szempontból nézem, látom, hogy többféle módszerrel kell dolgoznom, van, aki egy dolgot teljesen máshogy fog fel, könnyebben, mint a másik gyerek. Ez nagyon tanulságos. Meg persze teljesen ismeretlen volt előttem, hogy álljak egy olyan gyerekhez, aki nem csak azzal küzd, hogy meg kell tanulnia az anyagot, és tizenkét tantárgyból kell felkészülnie, hanem beteg is, és ez kitölti az életét. Fontos a KórházSuliban, hogy kizökkentsük őket ebből a beszűkült állapotból, és célokat adjunk nekik. Nagyon jó cél a tanulás, és az, hogy érezzék, együtt haladnak az osztálytársaikkal, ők sem maradnak ki mindenből. Legalább ebből nem maradnak ki.

Szerinted a jól működő KórházSuli rendszer pluszt ad az orvosok hozzáállásához is, vagy ahhoz, ahogy a beteg gyerekek érzik magukat a kórházban?

Persze, az, hogy a saját kortársaikkal találkozhatnak, vagy picit idősebekkel, nagyon sokat hozzáad. Ha valaki mondjuk egyedül van a kórteremben, vagy ketten, az nem ugyanaz. Ha bent van a kórházban és maximum a család látogatja, a saját kortársai arra az időszakra valahogy kimaradnak az életéből. Ez szerintem nagyon nagy örömet ad, ha délután jön valaki, aki szívesen foglalkozik, tanul vele, de nemcsak ez fontos, hanem akár a poénkodás is.

Milyen különbséget érzel a kórházi és az otthoni tanítás között?

Otthon nyilván személyesebb, az interakció közeli. A saját környezete és családja sokat hozzáad. Nagyon megható tud lenni, a család mennyire szívesen fogadja az embert és mennyire tudnak örülni neki, hogy egy ilyen helyzetben valaki segít nekik, nincsenek egyedül. Nagyon fontos számukra ez a program.

Hány gyereket tanítasz egyszerre?

Velem leginkább az fordult elő, hogy egy, de van, hogy kettő-három diákja is van valakinek. Általában egy egyetemista egy félévben egy vagy két embert tanít, eddig nekem három diákom volt összesen.

Egy gyereket hány tanár tanít egyszerre?

Attól függ, miből kér segítséget. Van, aki csak matekból, van, aki csak angolból, de néha kettő tantárgyból. Lehetőségük van kiválasztani.

Heti hány órát tartasz? 

Én általában egyet, ketten is tanítunk matekra egy fiút. De például előző félévben, ha volt időm, akár hármat is tartottam. Ez nem negyvenöt perc, hanem hatvan vagy kilencven.

Én úgy képzelem, hogy a te munkádról nehezebb visszajelzést kapnod, hiszen nincsenek rendszeres számonkérések. Le szoktad mérni a tudásokat?

Felmérőt én még nem írattam, de lehetne. A kislány, akit tanítottam, visszament év végén a suliba, írt egy-két felmérőt, és jó jegyet kapott. Persze nem csak én készítettem fel, mert a suliban is gyakorolt a tanárával, de nagyon jó érzés volt, hogy hasznosnak érezhettem a munkám.

Te meddig tervezel a programmal?

Még nem tudom, remélem, minél tovább, ha diplomáztam, utána is maradhatok, akár mentortanárként is. Ez azt jelenti, hogy segítünk egyetemistáknak is a tanításban, vagy középsulisoknak az anyagot összerakni, a kész tananyagot ellenőrizni.

Folyamatosan keresik a tanárokat. Aki szeretne jelentkezni, annak hogy a legegyszerűbb?

Félév elején szokott lenni felkészítő nap, de a weboldalon is ki lehet tölteni egy űrlapot folyamatosan, és facebookon van is van toborzás például tanáris csoportokban.
Nem könnyű, mert a szabadidőnkből áldozunk, egyetemen is meg kell felelni. De úgy vettem észre, hogy aki belépett, az nagyon szívesen csinálja és sokat tanul belőle. Akivel én kapcsolatban állok, mind tanárisok, én is vontam már be embert.

Tartod a gyerekekkel a kapcsolatot, miután kikerültek a programból? Vagy tudsz róluk, hogy boldogulnak?

Én a sajátjaimról nem tudok, de vannak olyanok, akik tartják a kapcsolatot. Például az egyik szobatársam két hétig tanított egy kislányt, de őt minden nap, és ez a kislány annyira hálás, hogy néha most is ír neki facebookon. De annyira nem jellemző.

Ezek a gyerekek nagyon sok emberrel kerülnek kapcsolatba, mikor betegek. Orvosok, nővérek és ti. Lehet ezt le akarják tenni.

Igen, amikor kilábalt valaki a betegségből, le akarja zárni, ami azalatt történt. Én ebbe nem látok bele, de szerintem valahogy így érezhetnek.

Én is erre gondoltam, hogy te egy olyan személy vagy, aki a betegsége korszakához tartozott, ezt ilyenkor picit félretenné.

Ha szeretnél jelentkezni a KórházSuli programra, ide kattintva megteheted.

 

Fotó: Poósz Patrik (ELTE Online)