Ebben a cikksorozatban egyetemünk karainak történetét szeretném bemutatni. Az 1635-ben alapított Nagyszombati Jezsuita Egyetem azóta számos változáson ment keresztül; Nagyszombatról Budapestre került, több névváltozáson esett át, és folyamatosan is bővülőben van az ELTE karainak száma.
Az első cikkben az Állam- és Jogtudományi Kart szeretném bemutatni, amelyet 1667-ben alapítottak Lósy Imre és Lippay György érsekek végintézkedése révén. A nagyszombati egyetem jogi kara volt az első, ahol hazánkban egyetemi színvonalú jogi képzést folyt, ami így maradt egészen 1872-ig, amikor is a kolozsvári egyetemen létrehozta a sajátját. A Jogi Kar kezdetben csak az egyházjog és a római jog tanítására vállalkozott, de hamarosan megkezdődött a hazai jognak és joggyakorlatnak az oktatása is, s így Nagyszombaton kialakult a magyar jogi művelődés első nagy központja. Hosszú ideig a karnak csupán néhány professzora volt, s az oktatás az első évszázadban diktálás útján, nem tankönyvekből folyt, skolasztikus szellemben. A 18. század közepén rendelték el a tanárok által írt tankönyvek készítését. Idővel azonban a nagyszombati egyetem elavulttá vált, a jezsuita rendet feloszlatták, s közben Márai Terézia hivatalosan is állami irányítás alá helyezte az egész egyetemet. Így például a Jogi Kar természetjogi tanszéket kapott. Az egyetemmel kapcsolatos oktatásügyi és politikai változások során jelentkezett az az igény, hogy az egyetemet Nagyszombatról az ország egykori fővárosába, a centrális fekvésű Budára, azon belül is a budai Várba helyezzék át, ami 1777 januárjában meg is történt.
A Jogi Karon már 1775-ben három évre emelték a képzési időt, s fő célként tűzték a fakultás elé a jól képzett és a fennálló rendhez hűséges állami hivatalnokok képzését. E törekvés még erőteljesebben mutatkozott meg II. József idején, s mindez – a németesítő törekvésektől itt most eltekintve – korszerű elemekkel bővítette az addig meglehetősen konzervatív, rendi szellemű jogi képzést. Tanszéket kapott az európai államok statisztikája és ezzel együtt az egyetemes történelem, s a Bölcsészeti Karról ide került át a politikai-kamerális tudományok oktatása is.
II. József az országos hatóságokat Pozsonyból Budára helyezte át, ezért az egyetemnek 1784-ben el kellett költöznie a budai Várból. Az új székhely a szomszédos Pest lett, ami fekvéséből adódóan a későbbiekben jobb elhelyezést, élénkebb gazdasági és szellemi életénél fogva kedvezőbb körülményeket biztosított az egyetem működéséhez. Az intézet megkapta a feloszlatott pálos rend pesti épületeit és templomát.
Az 1806-ban kiadott új országos tanügyi szabályzat, a II. Ratio Educationis elődjénél sokkal bőségesebben foglalkozott az egyetemmel, hiszen Bécsben a határozottan konzervatív, abszolutisztikus kormányzat hívei kerekedtek felül, és ez nem kedvezett az újabb, haladó szellemű egyetemi reformoknak. Az egyetem negatív megítélésében közrejátszott az is, hogy a magyar jakobinus mozgalomban több hallgatója – főleg jogász – vett részt, de a tanárok között is sokan szimpatizáltak a mozgalom törekvéseivel. Az udvar a magyar jakobinusok kivégzése után tisztogatást rendelt el a tanári karban, s hozzálátott a társadalomtudományok, a jogi és teológiai képzés konzervatív átformálásához. A tananyag részleteire is kiterjedő szabályzat a jogi és hittudományi képzést szigorúan konzervatív keretek közé szorította, és a Jogi Kar tanulmányi idejét is csökkentette.
A márciusi forradalom egyik vívmánya volt az 1848. évi XIX. törvénycikk a magyar egyetemről. E rendelkezés csupán röviden foglalta össze az új korszaknak az egyetemi képzésre vonatkozó alapelveit, kimondva az intézmény függetlenségét és a később annyit emlegetett liberális alapeszmét: a tanítás és a tanulás szabadságát. Mivel a magyar forradalomnak nem adatott meg a lehetőség az egyetem korszerűsítésére, a nélkülözhetetlen változtatásokat a győztes bécsi abszolutizmusnak kellett elvégeznie. Az egyetem hallgatóságának többségét változatlanul a jogászok tették ki. Ennek oka nemcsak a jogi pálya hagyományos népszerűségében rejlett, hanem abban is, hogy az új, centralizált közigazgatás nagyszámú jogi végzettségű hivatalnokot igényelt. A 19. század derekától a Karon már európai színvonalú képzés folyt, amelyet Frank Ignác és Wenzel Gusztáv, később pedig Balogh Jenő, Concha Győző, Fayer László, Grosschmid Béni, Plósz Sándor, Szászy-Schwarz Gusztáv, Vécsey Tamás és mások neve fémjelzett. Hosszú évtizedeken át a kar tanárainak többsége az MTA tagja, a hazai jogász akadémikusok többsége pedig karunk professzora volt.
Az új egyetemi épület gondolata is ebben az időben jutott érvényre. Az Egyetem téri tervezetek 1873–1875 között készültek el, amelyek Szkalnitzky Antal, Baumgarten Sándor és Heczegh Zsigmond neveihez fűződnek. Az intézet ünnepélyes átadására 1900-ban került sor.
1948-tól kezdve az egyetem „szocialista átalakítása” súlyos károkat okozott ugyan, a reformok azonban sok tekintetben modernizációt is jelentettek (pl. a tanszéki struktúra átalakítása, a kötelező szemináriumok bevezetése, a tudományos diákkörök alapítása).
Forrás: elte.hu, Szögi László: Az Eötvös Loránd Tudományegyetem története képekben
Kép: elte.hu
