Bár halálával több tucatnyi embert mentett meg az erőszakos végtől, mégsem engedte az akkori hatalom, hogy a győri székesegyházban temessék újra három évvel halála után. Arra csak 1986-ban, a legnagyobb diszkréció mellett került sor.
„Fölajánlom összes szenvedéseimet engesztelésül a saját bűneimért, de fölajánlom papjaimért, híveimért, az ország vezető embereiért és ellenségeimért. Kérem Istent, ne tulajdonítsa nekik bűnül azt, amit elvakultságukban az Egyház ellen tesznek. Fölajánlom szenvedéseimet az édes magyar hazáért és az egész világért. Szent István, könyörögj a szegény magyarokért!” – ezek voltak Apor Vilmos püspök, vértanú utolsó szavai, mielőtt 1945 húsvéthétfőjén elhunyt.
A püspök nem csak önfeláldozó halála következtében vált ismertté: humanitárius tevékenysége, lelkipásztori és karitatív munkája már életében elismertséget szerzett neki. Mind ezek mellett ő volt az, aki a korszak kérdéseire és problémáira igazán reflektálni tudott a keresztény egyház tagjai közül: felismerte a földosztás szükségességét, illetve keményen kiállt a zsidóüldözések ellen. Őt látták legesélyesebbnek a magyar katolikus egyház vezetésére, ám kinevezését már nem élhette meg.
Az 1945-ös szovjet „felszabadítás” és következményei okozták a legendás püspök vesztét. A győri Püspökvárba több százan érkeztek menedéket kérve a szovjet csapatok elől. A front nagyszerdán érte el a várost, az első katonák este jelentek meg a pincében, majd folyamatosan vissza-visszatértek. A püspök minden szovjetet személyesen fogadott a bejáratnál, a beszámolók szerint ezután már nem is aludt többé: félt, hogy baj történik, ha nem tartja rajtuk a szemét. Nagycsütörtökön megtartotta az utolsó vacsorát megidéző misét a pincében. Végül valóban ez vált az utolsó szertartásává.
A végzetes esemény nagypénteken történt: ittas szovjet katonák érkeztek, és egyre erőszakosabban követeltek fiatal lányokat. A városházáról sem érkezett védelem, a püspök és egy katona szóváltása kilenc fegyverlövéssel zárult. Aport végzetes sebesülése a hasán érte. Valamennyi szovjet katona eltűnt, többé nem is jelentek meg a pincében: a püspök önfeláldozásával megannyi embert mentett meg. Még két napot élt, de a súlyos hashártyagyulladáson a műtét sem segített, április másodikán, húsvéthétfő hajnalán hunyt el.
A kommunista rezsim nem engedte, hogy a győri székesegyházban helyezzék örök nyugalomra, a holttestnek közegészségügyi szempontra hivatkozva a karmeliták templomában kellett maradnia. Végül csak évtizedekkel később került méltó nyughelyére. Apor Vilmost II. János Pál pápa 1997-ben avatta boldoggá.
Forrás: MNO , Katolikus.hu
Kiemelt kép: Győri Egyházmegye
