Minden második kedden vár a Béka Filmklub a Bem Moziban

Méghozzá ingyenes filmvetítéssel, melyre csupán regisztrálnia kell az érdeklődőknek. Az eredeti nyelven levetített film (természetesen magyar felirattal) után pedig közös beszélgetésen lehet részt venni gyakran meghívott előadók társaságában. A 2009 óta működő Béka Filmklubban, ahogyan Facebook-névjegyükben fogalmaztak: kult és közhelyes filmeket visznek vászonra.

A közhelyes szót talán egy kicsit érdemes kibontani, a jelenlegi (négy havi) filmlista alapján kijelenthetem, hogy nem feltétlenül a „lerágott csont” értelmébe vett közhelyességről van szó, hanem azokról a klasszikokról, melyekről ma is lehet érdemi vitákat folytatni, vagy új részleteket felfedezni bennük. Ilyen volt például az e heti Leon, a profi is.

Aki számára már nem volt újdonság a francia-amerikai akciófilm, ez a vetítés megcáfolhatta emlékeit. Ugyanis feltűntek benne olyan kihagyott részek, melyeket az eredeti változat hűen megőrzött. De nemcsak a klasszikus filmekben otthon levőknek éri meg eljönni a vetítésekre, hiszen az az ember, aki magától nem biztos, hogy csak úgy megnézne ilyesmi örökzöldeket, de mégis nyitott ahhoz, hogy eljöjjön egy ilyen eseményre, feltétlenül új élményekkel gazdagodhat.

Tehát Béka Filmklub, minden második keddd este 19 órától a Bem Moziban. A következő esemény április 25-én lesz, A kilencedik kapuval folytatódik a sorozat.

Kép forrása: Facebook