A BME vezetése közleményben tudatta, hogy nem támogatja a GTK kiválását

Az elmúlt hetekben több hír is napvilágot látott a BME GTK helyzetéről, az utolsó információk szerint az oktatási államtitkárság fenntartóként kezdeményezi, hogy a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Gazdaság- és Társadalomtudományi kara 2017-től augusztus 1-jétől az ELTE részeként működjön tovább. Ennek kapcsán tegnap jelent meg a hír a BME oldalán, hogy a vezetés nem támogatja a kiválást.

A fenntartó kérelme nem maradt visszhang nélkül, a BME GTK HÖK oldalán többen is sérelmezték, hogy a fejük felett hozták meg a döntés, illetve a HK sem képviseli megfelelően a hallgatói érdekeket. Érdemes megnézni, hogy a véleményeknél jelentős túlsúlyba kerültek az egy csillagos értékelések, illetve olyan komolytalan események is születtek, mint a Elte pro és kontra véleménynyílvánító közelharc [BME GTK]. Az ELTE szintén december 5-én tudatta, hogy Szenátusa december 12-i ülésén fogja tárgyalni az integráció lehetőségét.

A történet folytatása, hogy december 6-án a BME rektora, rektorhelyettesei és dékánjai (Andor Györgyöt, a BME GTK dékánját korábban felfüggesztette Józsa János rektor úr.) az alábbi közleményt adták ki:

A GTK a BME szerves része, megtartása az egyetem minden egységének hasznos és fontos

A BME rektora, rektorhelyettesei és dékánjai közleménye azután, hogy Palkovics László oktatásért felelős államtitkár a GTK kiválását kezdeményezte a BME szervezetéből.

A fenntartó által jóváhagyott intézményfejlesztési tervünkkel és a GTK kéréseinek vizsgálatára létrehozott bizottság megállapításaival összhangban kijelentjük, hogy „a GTK a BME-nek olyan értékes és szerves részét képezi, amelynek elvesztése a BME minden egységének káros lenne. A GTK a BME, mint ‘Universitas’ szerves részévé vált, amely a többi karral szimbiózisban él.

Akár néhány tanszék vagy egyes intézetek más egyetemhez való csatolása is megbontaná a BME-n folyó műszaki, gazdasági, természettudományi, és humán képzések integritását, és elképzelhetetlen helyzetbe hozná a több mint ezer GTK-n tanuló műszaki menedzser hallgatót és a GTK mintegy 6 ezer hallgatóját (nappalit és levelezőt együttvéve), és a BME összes hallgatója és egysége számára is hátrányos lenne. Határozott véleményünk, hogy az átalakítás károsan érintené nem csak a BME-t, a hallgatókat és a BME-n maradó egységeket, de azoknak az egységeknek jó részét is, amelyek az ELTE-re kerülnének.”

A fenti vélemény tükrében, amely a fenntartó kérésére lefolytatott vizsgálat eredményeként született, értetlenül állunk azon tény előtt, hogy a fenntartó kezdeményezi a GTK-nak a BME szervezetéből való kiválását és az ELTE szervezetébe történő beolvadását. A BME egységének megőrzése a magyar felsőoktatásnak és az iparnak is alapvető érdeke. Ezért kérjük a fenntartót szándékának megváltoztatására. Kérjük az ELTE vezetését és Szenátusát, hogy döntésüket, természetesen lelkiismeretük szerint, a fentiek mérlegelésével hozzák meg.

Kijelentjük, hogy a törvényes lehetőségek határain belül mindent megteszünk a BME oktatóinak, munkatársainak, hallgatóinak és akkreditált szakjainak megőrzésére.

A BME rektora, rektorhelyettesei és dékánjai”

forrás: bme.hu/hirek
kép forrása: gtk.bme.hu

 

 

[sam id="10" name="mnb2" codes="false"]