Idén is vár mindenkit az ELTEfeszt a Trefort-kertben

2016. október 14-én több mint hatvan programmal várja a fiatalokat interaktív pályaválasztó fesztiválra az ELTE a Trefort-kerti kampuszára. A rendezvény negyedik alkalommal kerül megrendezésre. Nem mindennapi nyílt napra számíthatnak az ELTE iránt érdeklődők: interaktív workshopokkal, látványos kísérletekkel mutatkozik be minden kar.

A rendezvényen a teljes képzési kínálat megismerhető, így tehát a BA-s, MA-s és osztatlan szakok is. Betekintést nyerhetünk, hogy zajlanak a mindennapok egy nyitott, európai, a tehetséggondozásban élen járó egyetemen. Tájékozódni lehet az egyetem nyelvtanulási és sportolási lehetőségeiről, illetve a kollégiumi elhelyezésről. Egész nap pályaválasztási tanácsadással is várják a látogatókat.

Az ELTEfeszten egyszerre zajlanak a különböző helyszíneken az előadások. Elsőként a központi programról:
Az egyetem honlapján (elte.hu) olvasható program szerint elsőként (8.30-tól) Jegyes-Tóth Krisztina kommunikációs tanácsadó köszönti a vendégeket. 9 órától Csabai István, a Természettudományi Kar egyetemi tanára Galaxisok, gének, gráfok: adat-intenzív megközelítés a tudományokban címmel tart előadást a Mária Terézia-teremben. Eközben a Bölcsészettudományi Kar egyetemi tanára, Nádasdy Ádám Miért nehéz az angol kiejtés? sokszor felmerülő kérdésre adja meg a választ a Pázmány Péter-teremben. 10 és 14 óra között a karok külön-külön tartanak tájékoztatókat, illetve ekkor lehet információkat szerezni a nemzetközi és tehetséggondozási lehetőségekről is. Eközben, 12.30-tól Cserszegi Tamás oktatási igazgató a felvételi eljárást mutatja be a Mária Terézia-teremben. Gondolkoznak-e és éreznek-e az állatok? kérdésre keresi a választ 14 órától a Mária Terézia-teremben Miklósi Ádám, a Természettudományi Kar egyetemi tanára. Szintén 14 órától Turcsányi-Szabó Márta, az Informatikai Kar egyetemi docense Mi történik, ha a diákok alakíthatják a saját tanulási környezetüket? címmel tart előadást. A fesztivált nyereményjáték kíséri, melynek eredményhirdetése 15.20-kor kezdődik a Mária Terézia-teremben. Számos ELTE-s ajándékcsomag mellett három tablet is kisorsolásra vár.Vanguard

A következőkben a karok programjaiból szemezgetünk, az összes program az elte.hu-ról érhető el.
Az Állam- és Jogtudományi Kar (ÁJK) programkínálatában szerepel a jogászi pályákat bemutató kerekasztal-beszélgetés, melynek moderátora Báldy Péter, a Jogi Továbbképző Intézet igazgatóhelyettese. Bemutatkozik – Kisteleki Károly adjunktus vezetésével – a Perjátszó Kör is, majd sor kerül az ENSZ működésének modellezésére is (angol nyelven). Az Európai Unió válsága címmel Navracsics Tibor, az Európai Bizottság kulturális, oktatási, ifjúságpolitikai és sportügyi biztosa, a Kar egyetemi docense tart előadást.

A Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Kar (BGGyK) Schiffer Csilla egyetemi adjunktus Hogyan látom/hallom a világot?, illetve Reményi András egyetemi tanársegéd A gyógypedagógus lehet tanár, terapeuta és kutató is! előadásaival várja az érdeklődő fiatalokat. Ezenkívül a lovasterápiával, illetve a segítő kutyák munkájával is megismerkedhetnek.
A Bölcsészettudományi Kar (BTK) három előadással készült. Frank Tibor egyetemi tanár az Angol-Amerikai Intézet képviseletében Migrations in Europe címmel tart előadást. A Germanisztikai Intézet egyetemi docense, Király Edit a közép-európai államok identitásáról és annak problémáiról fog beszélni (Elmetérképek – Közép-Európa). Hammer Ferenc, a Művészetelméleti és Médiakutatási Intézet docense pedig a digitális média napjainkban történő hatásait mutatja be az érdeklődőknek.

Az Informatikai Kar (IK) többek között Ungvári Zsuzsanna Mit rejt a SZERTÁR? – avagy, a web a lelke mindennek! c. előadásával készül. Az ELTE-ről a start-up világába elnevezésű tájékoztatón külföldi mesterképzéssel lehet megismerkedni (EIT Digital Master School). Tudsz informatikusként gondolkozni? – teszi fel a kérdést majd Pluhár Zsuzsa egyetemi tanársegéd egy interaktív játék kapcsán.

KÉ2A Pedagógiai és Pszichológiai Karon (PPK) korunk emberét igencsak foglalkoztató témákból hangzanak el előadások, többek között: Partnerek a mérlegen: hogyan értékeljük párkapcsolatainkat, partnerünket, és önmagunkat – és hol rontjuk el? (Berkics Mihály egyetemi adjunktus); Üvegtéglák a nemi hierarchiában: nemi ideológiák és nemi sztereotípiák (Kovács Mónika egyetemi docens); Mikor ne, és miért igen? Szuggesztiók és hipnózis (Varga Katalin egyetemi docens). A nap folyamán a Kar személyiségpszichológiai kérdőívek kitöltésére várja az érdeklődőket, melyekről pszichológus visszajelzését kapják.

A Tanító- és Óvóképző Kar (TÓK) programjában Trentinné Benkő Éva adjunktus interaktív előadása szerepel a kisgyermekkori idegennyelv-tanulásról, illetve Bakos Tamás tanszékvezető tart foglalkozást Vizuális gyakorlatok címmel. Golyán Szilvia adjunktus pedig Mi fán terem az „elég jó pedagógus”? témában szervez beszélgetést és közös játékot a tanítói és óvodapedagógusi szakma iránt elkötelezetteknek. Lesz Mesepont és gyakorlati foglalkozás (kisgyermekkori mozgással kapcsolatban) is.

A Társadalomtudományi Kar (TáTK) képviselőjeként Szabari Vera egyetemi docens Mit kíván a magyar nemzet? Magyar nemzeti hip-hop rappet! – nemzeti identitás és nacionalizmus című előadásra várja a hallgatóságot. Pete Péter egyetemi tanár pedig a gyakorlati üzleti tevékenység és a közgazdasági elemzés viszonyát fogja boncolgatni. Interaktív programként pedig egy tesztet szeretnének a szervezők kitöltetni minél több érdeklődővel, arról, hogy mennyire való nekik a társadalomtudós szakma.

A Természettudományi Karon (TTK) Klímakutatás a világ végén címmel Nagy Balázs egyetemi docens, Róka András főiskolai docens pedig Észbontogató – látványos kémiai kísérletek címmel tart előadást. A gyakorlatiasabb tevékenységet szeretők számára pedig lehetőség nyílik részt venni a Testek építése programon.

A Tanárképző Központ (TKK) várja az osztatlan tanárszakok iránt érdeklődőket. A képzés rendszerét a Központ főigazgatója, Károly Krisztina egyetemi docens mutatja be, majd Rapos Nóra egyetemi adjunktus Tanárnak készülök címmel tart előadást. Végül pedig pódiumbeszélgetésen vehetnek részt a hallgatójelöltek az ELTE gyakorlóiskoláinak fiatal tanáraival, akik szakmai tapasztalataikról, iskolai témákról fognak beszélni.hallgató

Az ELTEfeszt alatt lehetőség nyílik a különböző nemzetközi lehetőségek megismerésére is. A Nemzetközi Iroda munkatársai bemutatják az ELTE nemzetközi tevékenységeit, illetve a nemzetközi ösztöndíj-lehetőségeket is. A rendezvényt ebben a témában is totó, kvíz és szituációs játék fogja színezni.

Nagy hangsúlyt fektet az ELTE a tehetséggondozásra is, így megismerkedhetnek a jelenlévők a tehetséggondozó programokkal is. Bemutatkoznak a szakkollégiumok, illetve Eötvös Loránd ismerősnek jelölt – információvadászat mobileszközökkel elnevezésű programjára is várnak minél több leendő ELTE-st. Egész nap lehetőség nyílik majd kötetlen találkozásra a tehetséggondozói programokban részt vevő hallgatókkal (ELTE Galaxis útikalauz középiskolásoknak).

A tavaszi félévtől az ELTE-hez csatlakozó szombathelyi Savaria Egyetemi Központ három előadással készül: Innováció és korszerű tudásátadás a szombathelyi műszaki képzésekben (Andó Mátyás); Kihívások a 21. századi felsőoktatásban és köznevelésben – hallgatók közreműködésével (Iker János); Sporttudományi Intézet képzési struktúrája (Koltai Miklós).

Az Érettségi Előkészítő Szolgálató Központ oktatói magyar történelemből (Urbán Attila), világtörténelemből (Kiss László) és magyar irodalomból (Fejérvári Gergő) készülnek mintaórákkal.

A rendezvényre várják mindazokat, akik pályaválasztás előtt állnak, akik az ELTE-re szeretnének járni BA, MA vagy osztatlan képzésre, illetve posztgraduális képzésen szeretnének részt venni, és várják azokat is, akik egyszerűen csak kíváncsiak az ország első egyetemére.

A részletes programok elérhetőek az ELTE honlapjáról.

Forrás: elte.hu

[sam id="10" name="mnb2" codes="false"]